Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1-2. szám - KOVÁCS IMRE EMLÉKEZETE - Tóth Pál Péter: Kovács Imre és a magyar parasztság jövője (tanulmány)

tette. És természetesen Karácsony Sándor másik ember—elméletét is hasonló módon elutasította. Sőt teljesen alaptalanul úgy látta, hogy .az általuk kifejtett nézetek alkalmasak aura, hogy a jobboldali — a progresszióval szemben — a harmadik oldalon találjon ímenedéfcet s találja meg szövetségesét. Az előadók közül, a kommunista Nagy István mellett még a megingathatatlan világnézeti bázissal rendelkező Erdei Ferenc és Jócsik Lajos szereplését emelte ki. Ök szerinte nemcsak lenyűgözték a fiatalokat, hanem mindazt, amit előadásaikban kifejtettek, a hallgatóság tényként el is fogadta.3 Zárójelben talán nem fölösleges azt megjegyeznem, hogy Kovács Imre kilenc fényképpel egészítette ki írását. Ezeken Erdei, Jócsik, Karácsony Sándor, László Gyula illetve Nagy István, ,,az apostol” külön-külön, Veres Péter pedig Kovács Imrével együtt szerepelt. Láthatjuk az ebédért isorban állókat is, de Németh Lászlót nem. Kovács Imre ebben az írásában egyáltalán nem kímélte a ködlovagokat, László Gyula előadásának hatására azonban a megegyezés fontosságát is hangsúlyozta. Az akkori helyzetben a honfoglalók példáját idézte: azaz „amikor hazát italait és országot alapított a magyarság, mindenkiben tetemre hívta a magyart, s azt a gondolatot érlelgette, hogy mégis csak meg kell egyeznünk, mert népünknek ma ez az érdeke.”4

De hogyan is látta Kovács Imre tizenhét évvel később egykori önmagát? Ekkor, a szárszói konferenciával összefüggésben csak a Németh Lászlóval kapcsolatos fenntartásairól szólt. „Amikor a háború alatt ő (Németh László — TPP) egy szeizmográf érzékenységével regisztrálta a veszélyt abban a zónában, amelyet tragikus pontossággal a ,két malomkő közének’ nevezett, én — fogalmazott ekkor Kovács Imre — türelmetlenül és könnyelműen az egyik oldal mellett agitáltam.”5 Közel két évtized távlatából egykori dühödt leülését igen pozitívnak tartotta, mert mint megírta, az akkor bennerekedt mondanivaló Németh Lászlónak szólt. „Még jó, hogy így történt — folytatta előbbi gondolatát — mert beszédemből megbocsájthatatlan sértés és alighanem több, sókkal súlyosabb kellemetlenség származott volna”, mint amit Németh Lászlónak a háborút követően el kellett viselnie.6 Természetesen ekkor nemcsak ezért az egy dologért ragadott tollat Kovács Imre, de a többi összefüggés, amiért a Németh László megkövetése című írását megírta, már túlmutat a mostani témakör keretein. Ezt a cikket olvasva azonban, úgy vélem, nem lehet nem megemlíteni azt, hogy Kovács Imre adósság-rendezésére elég sokáig várt, és azt sem, hogy akkorra a magyar realitások tényleges valósága ismert volt már előtte s így az itthon élők helytállása — hagyatékának ismeretében nyugodtan megfogalmazhatom — példa értékű volt számára. Harminchét évvel később pedig már a következőket írta: „Szárszó Németh László legszebb órája. Akárhogy mérlegelem munkásságát, nem tudok más következtetésre jutni, mint hogy augusztus 25-én elmondott beszéde élete legnagyobb, legbátrabb tette.”7 Miközben egyetértőleg idézem Kovács Imre szavait, meg kell jegyeznem azt, hogy Németh László életének voltak még ezt követően is hasonló bátor tettei.

Kovács Imre tehát 1943 augusztusában Szárszón nem fejtette ki álláspontját, s a Hídban megjelent beszámolója sem ezzel a céllal készült, így a parasztság jövőjével és a háború utáni kibontakozással kapcsolatos elképzeléseinek legfontosabb vonásait írásai alapján rekonstruálom.

Hogyan is látta tehát Kovács Imre a kibontakozás lehetséges útját, s melyek annak a jövőképnek a legfontosabb összetevői, melyet a parasztság, s egyben a magyarság számára megfogalmazott?

Megítélésem szerint nincs arra szükség, hogy Kovács Imre szellemi, politikai fejlődéséről akárcsak vázlatosan is szóljak. Elegendőnek és elégségesnek tartom, ha most a szinte teljes politikai „véntezetben” színrelépő Kovács Imrét idézem.

Kovács Imre gondolkodása, a harmincas-negyvenes években megfogalmazott gyakorlati-politikai célkitűzése egyértelműen belesimult a református vallású kis- és középbirtokosi réteg törekvéseibe. Elsődlegesen tehát ő annak iá rétegnek az érdekeit fogalmazta meg, képviselte, amely a két világháború közötti időszakban országos számarányát meghaladó mértékben vett részt az őstermelésben, azaz a mező96