Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 11. szám - HOMMAGE A MÁRAI SÁNDOR - Vatai László: Márai Sándor naplói (Az ember és az író) (tanulmány)
Márai kezdettől fogva érezte az ember és a társadalmak labilissá vált helyzetét. Először polgári szinten próbálta rögzíteni az életet, végül már csak városi követelményekkel operált. Az elsőt elsodorta a tömegek mozgása, az utóbbi viszont belefúlt vulgárurbánus elképzelésébe. Naplóiban is levegőbe került a valóság, nem tudta lábra állítani erősen manipulált stílusával sem. Pedig erre törekedett, a stílus volt a végső reménysége. Nem vállalta a népi írók ama törekvéseit és programját, hogy az új társadalmi életnek — bármilyen szocializmusba vagy nem szocializmusba ágyazottan is — sajátosan magyarnak kell lennie. Nem valamilyen nacionalizmustól motiváltán, hanem a történelem és a valóság súlya alatt. Csak a nép sajátosságaira támaszkodhat az új magyar élet; ahogy ezt a tételt az olasz világgal kapcsolatban el is fogadta Márai. Nehezen jöhet létre az új erők mozgásában ez a helyszíni szín, pedig a megoldott feladatokkal együtt ez a magyar valóság s a jövő egyetlen útja; a világ kavargása másképp elnyeli a népet. Látásában volt a hiba, vagy ösztönei rugódoztak ennek elismerése ellen; vagy mindennél erősebb volt alig bevallott világnézete? Egy biztos: a vulgárurbánus álláspont nem a magyar jövő útja. Márai viszont ezt erőltette és kérte számon az írásaiban. S elsikkadt kezén a létünk is: a Gyönyör és a föl tétlen Halál nem a végső emberi valóság. Ezt a tételt meg nem változtathatja semmilyen árammal telített sziporkázó stílus. Még akkor sem, ha ez a szemlélet nem a természet tulajdonsága, hanem értékkövetelmény vele szemben. Mert az emberi valóságnak szerves alkotórésze. JEGYZETEK I. = Napló (1943—1944), Révai, Budapest, 1945 II. = Napló (1945—1957), Occidental Press, Washington, D. C., 1958 III. = Napló (1958—1967), Üjváry „Griff” Verlag, München, 1977 (Második kiadás) IV. = Napló (1968—1975), Vörösváry Publishing Co. Ltd., Toronto, 1976 1. II, . 30. 14. I. 257. 27. I. 402. 2. II, . 33. 15. II. 29. 28. II. 107. 3. I. 272. 16. IV. 314. 29. in. 31. 4. I. 302. 17. II. 68. 30. II. 200. 5. n, . 31. 18. IV. 76. 31. III. 210. 6. ii, . 179. 19. IV. 207. 32. IV. 142. 7. i. 204. 20. II. 226. 33. HI. 222. 8. i. 184. 21. III. 112. 34. III. 152. 9. i. 387. 22. III. 196. 35. IV. 173. 10. i. 317. 23. IV. 218. 36. IV. 237. 11. i. 381. 24. II. 70. 37. IV. 326. 12. i. 259. 25. III. 44. 38. III. 203. 13. i. 474. 26. IV. 10. 39. III. 112. 1044