Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 11. szám - HOMMAGE A MÁRAI SÁNDOR - Vatai László: Márai Sándor naplói (Az ember és az író) (tanulmány)

új. A naplók létrejöttének harminckét éve alatt tökéletesen másik világba került az emberiség, tudata új létezésbe dobta: értelem, érték, viszonyulás tökéletesen megváltozott, s most ijedten botladozik benne.

Lemorzsolódott minden érvényesnek hitt értéknorma. Már régóta faragták, de csak most omlott össze; nem hatalmi szóra, hanem civilizatórikus csodák nyomása alatt. A lélek ellen intézett hatalmi támadás növeli az ellenerőt, a tények súlya alatt viszont összeroppan az ember. Hízeleg neki a másik kontinensről érkező telefonszó — írja Márai —, de el is tölti félelemmel, tudata alatt. S felmerül a kérdés: mi ez a világ és kicsoda benne ő maga? Szellemi, erkölcsi értéknormák együtt buknak ezzel emberben is. Nem biztos többé, mi az igaz és a hamis, mi a jó és a rossz, mi a kötelesség és mi a szolgaság, mi az igaz és helyes viszony az emberek közt, s hogyan kell kezelnie saját magát. Erkölcsi lény-e az ember, vagy csak kívül és belül rángatott pojáca? Van-e bűn, vagy csak az elsődleges önzés igaz? Egyelőre viselkedési módokkal takarják a kérdéseket, de ez senki számára sem megoldás.

Ugyanakkor megnőtt az ember. Értelmi ereje áttört az univerzum jelenségeinek közeli korlátain, s megszervezte a gépek automatikus munkáját, nem kell többé arca verejtékével keresnie a kenyerét. Nagy darab szabadságot vívott ki magának. Szükségképp újra átgondolja a természetfölötti mibenlétét s másképp viszonyul hozzá. Nem az ateista marxizmus csavarja ki kezéből az Istent, maga zárja ki készakarva, vagy más alapokról beszél vele. Az utóbbi évtizedek legnagyobb élménnyé forrósodott tapasztalata az értelem kozmikus kiterjedése.

Minden vonatkozásban drámai változások sodrába került az ember. Nagyobb körülötte a zajlás, mint történelme folyamán bármikor. Brzezinskit citálva Márai ezt így közvetíti: „... az ember viszonya a társadalomhoz, embertársaihoz, önmagához, Istenhez, az univerzumhoz — ez változik most forradalmian.”19 Ezt a folyamatot csak a szabadságban lehet érzékelni, a diktatúra saját világnézetébe szorít mindent, a változás torz tükörben mutatkozik benne, s el is marad bizonyos vonatkozásban. Már nem a forradalom a radikális változás, a jelenségek új tényékké formálásában robban a világ, s győzelmesen és összetörve viszonyul hozzá áz ember.

Említi Márai a történetírók „zsargonját”, a damnatio memoriae-re keresztelt tünetet. Nagyon sötét történeti korszakokban valamelyik nép vagy társadalom minden kapcsolatot megszakít a múlttal. Különösen a nagy radikális forradalmak hajlandók rá. A múlt tudata nélkül akarják építeni a jelent és a jövőt. Márai a kínai kulturális forradalmat tekinti az utolsó kísérletnek, nem veszi észre, hogy a világkép mostani robbanása minden forradalomnál mélyebb és igazibb damnatio memoriae. Hűségesen leírja a változás állomásait és a jelenségeket, de nem látja vagy nem akarja tudatosítani, hogy valaminek a végéhez értünk, s az újban — ha lesz, s ha emberszabású lesz — a réginek a morzsái is alig maradnak meg. Pedig Dosztojevszkij állandó kísérőtársa volt, nem tud szabadulni a félelmetes ázsiai zsenitől; de nem mer belenézni igazi mélységeibe.

Mik a legfontosabb összetevői Márai világképének? Nehéz válaszolni, mozaikkockákkal dolgozik, elrendezés nélkül. Az összedobált darabok mégis érzékeltetnek egy képet; vigyázni kell, hogy a legegyszerűbb rendezés is meg ne hamisítsa az ábráit.

Filozófiai alapvetése Schopenhauer és Nietzsche, tehát a századvég. Egyéb elemek is mutatkoznak, ma élő bölcselőkig bővíti a kört. Schopenhauerből indul, ő hatott rá legerősebben fiatal korától máig. „A világ nem Tér és Idő összjátéka, hanem ’Wille’ — tehát kauzalitás, akarat, pontosabban: Indulat. Ez a végső pesszimizmus.”20 Márai ezt a gondolatot végigviszi egész életén; s megmutatkozik műveiben is. A látomás, a stílus árama, a szublimált és nem szublimált szexualitás fontos szerepe Schopenhauertől ered; egybefonódva Márai természetével. Végső fokon ő sem az Istennel válaszol a Megismerhetetlen kérdésekre, a Művészetben látja a megoldást. S mindinkább, ahogy múlnak fölötte az évtizedek.

Nietzschének nem a gondolatai hatottak rá, hanem az életérzése: vele együtt megpróbálta bevenni magát a görög világba. Nemcsak a külső körülmények hozták létre a Márai-Ulysses jelenséget, hanem elsőrenden Nietzsche. Nehezen lépett ki a

1038