Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 11. szám - HOMMAGE A MÁRAI SÁNDOR - Vatai László: Márai Sándor naplói (Az ember és az író) (tanulmány)
végtelenért harcol. Lényege a transzcendensbe törő akarat, emberi képességeivel próbálja kötni a kozmikus végtelent. Ez a robbanó erejű romantika kezdettől a mai civilizatórikus csodákig a nyugati kultúra legfőbb összetevője. A jézusi életforma a másik véglet: önérvényesítés, kárhozat helyett Krisztus váltságát fogadja el. Lényege az engedelmes hit, a lemondás, az alázat. Nyugati kultúránkat legmélyebben formálta. Követelménye abszolút, megvalósulása szűkkörű; társadalmi és politikai szereplése Európa évezredeiben lehangoló. Az egyén életének viszont a végső menedéke. Az ulyssesi életformában az emberszabású ember jelenik meg. Autonóm úr; a határolt végtelen a célja. Nem lázad az istenek ellen, csak velük szemben is érvényesíti magát. Életterülete és szimbóluma a tenger, nem a végtelen óceán, hanem a Mediterranum. Ott és abból bontakozik ki az európai kultúra. Humanista, ravasz, esetleg kegyetlen is. Kielégületlen és kíváncsi. Tudja, hogy halandó, de ugyanezt tudja az istenekről is. Nem találkozott még az egyetlen Ürral, Jahve ismeretlen előtte. Márai az ulyssesi életformát választotta, eltökélten és kihívó módon: „Szerződtem a tengerparti emberrel.” „A tenger közelében soha nem éreztem hazátlannak magam.” Emigrációs élete valóban a tengerek partján zajlott le, Európában és Amerikában egyaránt. Mégsem ulyssesi ember; vagy legyünk óvatosak: nemcsak ulyssesi ember. Sok feszül benne Faust végtelenbe töréséből, s a római kultúraformáló erő révén mindenben keresi a katolikumot. És adót is fizet. Az emigrációban átgondolta az emberi lét lehetőségeit. Ulyssest választotta, de a természete és a körülmények a többi utat is megjáratták vele. Csak az európai szintű polgár sikkadt el valahol, pedig emigrációja előtt ennek a nevében ítélkezett minden és mindenki fölött Magyarországon. Legyünk igazságosak, a polgár is megmaradt: zsenialitása mellett ma is mesterember. Milyen modort vett fel az emigrációban, s hogyan változott emberi magatartása? A kettőt elég nehéz elválasztani Márainál. Teljesen egyedül maradt. Mindig is ez volt a vágya, de otthon nem valósíthatta meg, itt viszont megszakadtak a kapcsolatai. Az emigrációval felületesen érintkezik, idegenekkel csak udvarias módon. Bevette magát a szerepébe, csak a munkájának él: az írás pedig magányt követel. Ebben a helyzetében érzékelte mind tisztábban a valóságot, s bontakozott ki előtte a változó világ. Állapota kényszerűség is: az idegenség és lelkialkata hozta létre. Ö erényként fogta fel, mind magasabb csúcsnak, egészen a közönyig. Csak a művével akart hatni, pedig írásaiba préselt magatartása sokszor a valóság fölé emelte a személyiségét: modora tükrében jelent meg a világ. De még így is elég tisztán és sodró erővel. — Egyetlen helyen tudta áttörni a magány és közöny korlátáit. Négy hetet betegen töltött egy rendkívül primitív olasz kórházban. Távozásakor így ír: „Mikor kilépek a teremből, meglepetéssel észlelem, hogy ez az ól, a testi felbomlásnak ez az alvilági istállója adott valamit. Mintha, néhány héten át, tartoztam volna valahová. Az elmúlt években soha nem éreztem ezt; Magyarországon sem; Amerikában sem.”18 Valóban Ulysses is volt, s a latin életérzés szerelme több a modornál, fontos szerepet játszott világképe kialakításában. Írói tudata föltétien; méltóságának a hangsúlyozása néha bántó és rontja a hitelét. Jobban, mint az éllentmondásai. Tételeit véglegesnek tűnő formában fogalmazza, s az ellenkezőjét ugyanúgy. Mégsem zavarja nagyon a teljes képet: nem rendszert alkot, csak ezen jelenséget rögzít, s próbálja felmutatni mindegyikben a valóságot. Csak a szaktudományt kötelezi az ellentmondás nélküliség — sokszor még azt sem —, s a világnézetek rendszere küszöböli ki magából a zökkenőket; hatalom- ratörése érdekében. Márai regisztrál és értékel, próbálja megrajzolni a mai világ képét; csak egyénisége színezi az eredményt s bizonyos helyeken régi világnézete maradványai. * Sokat utazott, figyelő szemmel nézte a jelenségeket, néha belső látása is volt róluk, s könyvélményein keresztül is magába szívta a mai világ szellemét. Naplóiban akaratlanul kirajzolódik egy új világkép. Lényege: nem újuló, hanem radikálisan 1037
