Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - KOVÁCS IMRE EMLÉKEZETE - Tóth Pál Péter: Kovács Imre és a magyar parasztság jövője (tanulmány)
TÓTH PÁL PÉTER Kovács Imre és a magyar parasztság • •• // • jovoje Legújabhkori történelmünk napjainkba nyúló furcsa paradoxom, hogy viszonylag rövid időn belül nemcsak a középszerű írókat, tudósokat, politikusokat, gondolkodókat késztette, kényszerítette korábbi álláspontjuk nem egy esetben radikális megváltoztatására, hanem — kevesek kivételével — az átlagból kiemelkedőket is. Én, hazai imunkássága alapján Kovács Imrét — íróként és politikusként — az utóbbiak közé sorolom. Ma, az 1943-as szárszói konferenciára emlékezve értelmiségi elődeink háború utáni kibontakozásáról alkotott elképzeléseit vesszük górcső alá. Ügy vélem méltánytalanság lenne részemről, ha az 1947 utáni magyar életből kiszorított és kitaszított írónak és politikusnak e konferenciával kapcsolatban különböző időpontokban megfogalmazott írásai alapján vonnám kétségbe vagy semlegesíteném egykori kiútkeresésének mába nyúló érvényességét. Méltánytalanság ilemne ez, mert Kovács Imre — mint laz közismert — a harmincas évek közepétől nemcsak részese, hanem meghatározó személyisége is volt annak a folyamatnak, melynek eredményeiként az egyetemi és főiskolai hallgatók, valamint a fiatal értelmiségiek egy része a magyar társadalom demokratikus átalakítása érdekében szembefordult a hivatalos kormányzati politikával. Emellett alakítója, formálója volt annak a ipolitikának, melynek célja a jobb- és szélsőjobboldali törekvésekkel szemben a demokratikus erők tömörítése, az ország társadalmi berendezkedésének demokratikus átalakítása és függetlenségének biztosítása volt. De méltánytalanság lenne azért is, mert Kovács Itmre a két világháború közötti és az azt követő időszakban kifejtett 'tevékenységének megítélést egyértelműen és alaptalanul beárnyékolta s nem egy vonatkozásban még ma is beárnyékolja a kommunistákkal és saját pártja többségiével történt szakítása, emigrólása, .illetve az emigrációban kifejtett tevékenységének hazai, egyértelműen negatív megítélése. Először is nézzük meg akkor a szárszói konferenciát. Mint ismeretes, Kovács Imre lobbanékony természete miatt nem tudta elviselni az ülést levezető elnök rendre- utasító közbeszólását, s így mondanivalóját dühödten félbeszakította. Ezt követően pedig érdemben (már nem vett részit a konferencia munkájában. Alig másfél hónappal később azonban az Ifjúsági parlament a Balaton partján című írásában kifejtette véleményét. Szerinte a konferencián az illuzionistákkal és a ködlovagokkal, azaz Németh Lászlóval és Karácsony Sándorral szemben a reálpolitikát a legtisztábban, „a meggyőződéséért és 'elveiért sokat szenvedett, nev.es .erdélyi író”, Nagy István képviselte.1 Nagy István érvényesnek és meghatározónak tartott álláspontját Kovács Imre ekkor önmagának a következőkben foglalta össze: „adódhatnak időnként olyan történelmi szituációk, amikor csak két megoldás van és .megfelelő tájékozódás hiányában a nép ösztönösen is megérezbeti, hogy melyiket kell választani. Nem kétséges, hogy a nép a demokráciát, a szabadságot és a függetlenséget választja.”2 Ezzel szemben meglepő módon Németh László konferencián kifejtett harmadik oldal- koncepcióját kertes, családi házas, nosztalgiás kispolgári szocializmusnak minősí♦ A tanulmány a Kiútkeresés — 1943 című tanácskozáson (Bp., 1988. június 14.) elhangzott előadás módosított és kiegészített változata. 95
