Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 11. szám - HOMMAGE A MÁRAI SÁNDOR - Márai Sándor: Napló 1983

Egy budapesti újságban híradás, hogy az Emke lejáró alagútjában virulnak a „kisvállalkozások”, és egy találékony kereskedő kis dobozban tetveket ad el fiúknak. A doboz 20 forint, és akad vevő, „hajadra szórod, pár napot vársz, amíg lerakja a serkéket, és hétszentség, hogy kiír ..(Itt valamilyen fertőtlenítő hivatal neve következik.) Azt írja a pesti újság, a kisvállalkozás sikeres, a srácok vásárolják a gyufásdobozba csomagolt tetveket, mert van valami előnyös az eltetvesedésben. Másik pesti hír: kutatják az emberek, hogyan kell szólítani egymást? Nem mindenki „elvtárs”; az „úr” társadalomellenes; a „nyanya” közönséges stb. Ajánlanám a „bajtárs” megszólítást, mert ez megfelel a valóságnak.

*

Indiában választások voltak, és egyik tartományban lelkes hinduk 3500 muzulmánt a választás hevében legyilkoltak. A teheneket nem bántották, mert a tehenek szentek.

*

Eáy Ferpnc összegyűjtött versei. A kötő a közelmúltban hunyt el Torontóban. Hátvan évet élt, emigráns volt. Jónéhány versében a második világháborút követő idő magyar költészetének teljes értékű energiája sugárzik. Aztán van a versekben kamaszos keserűség, férfias szókimondás, feminin érzékenység. Nyelvi ereje a klaszikus magyar líra szófukar, szemérmes és minden mesterkéltségtől mentes példáit idézi. Vallásos és pogány, kóbor nomád és különösen „magyar” — nem magyaros, nem is vitézkötéses, nem a paranoid fellengzőssel megfogalmazott „mélymagyar” és „hígmagyar” —, úgy „magyar”, ahogy nem lehet más egy ember, aki évezred előtt több nekiindulással elbolyongott Lebediából, mert hajtotta a népvándorlás hullámverése. Egy napon megérkezett a Duna-Tisza közé, ott találkozott az avarokkal, akiket néha megölt, néha megölelt, ahogy ezt népek már szokták, amikor ismerkednek. Később sátrat vert, halászat és vadászat közben megtanult gabonát vetni, megtelepedett, és megélte a kereszténységet, a reneszánszot és a reformációt, a Felvilágosodást, az ipari forradalmat, a szocializmust, a fasizmust. . ., és egy napon arra ébredt, hogy Kanadában él, ahová elvándorolt a kommunisták elől, és verseket ír magyar nyelven, mert csak így tudja hitellel elmondani, amit útközben ezer éven át tapasztalt. Például a Keresztút tizennégy szólamában és még sok szépséges poémában, melyekből mindig egy „magyar” szól az olvasóhoz. Olyan magányban írja a verseket, amilyen a steppe, vagy az idegosztály rácsos magánya lehet. A könyvnek helye van a polcon, ahol a magyar költészet maradandó műveit őrzik.

*

Lámpaoltás előtt egy másik magyar költő verseit olvasom. Szomszédom volt Budán, a Krisztinavárosban. Kétszáz évvel elébb költözött a Szarvas térre, ahol „kovakővel gyújtotta meg a gyertyát” , és „lúdtollal körmölt virágéneket” — ahogy Kosztolányi írta róla. Virág Benedek volt a szomszéd, és verseit a felfedező örömével olvasom, mert az óceán partján újszerűén és meglepően hatnak. Nem akar mindenáron új lenni, amikor virágregéket ír, nem akar meglepni. Tehát avantgarde, fehér parókásan. Hazafiassága, rosszkedvű, morgós. Színésziesség nélkül volt papköltő, ami nem minden utódjának sikerült. Jólesik éjszaka a Csendes-óceán partján szót váltani a szomszéddal.