Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 11. szám - HOMMAGE A MÁRAI SÁNDOR - Méliusz József: A Mestrénél elmaradt elmélkedés Giacomóról (vers)

prózát, Babits, és fordít, no kit? — hát Dantét, akiről, erre is emlékezem, azt írja Gramsci: ő zárja le a középkort. .. ám Márai, a „tündéri csibész” — Giacomo a koronatanú —, ha nem is oly „súlyos”, mint a Dante-fordító — íróilag Márai egyebet is akar, mint Babits —, alighanem a másik firenzeihez nyúlt vissza könyvespolcain, Machiavellihez, ő pedig, Machiavelli — mondja Gramsci, emlékszem — „azt jelzi, hogy a modern kor egyik szakaszának már sikerült saját problémáit felfedeznie és azokat kidolgoznia”: Giacomo a polgári lelki szabadság — és szabadosság — hírnöke, az értelem, az ítélet és az érzelem szabadságának üldözött és vereségekre kárhoztatott anticipálója; az ő, a Machiavelli szikráit vetíti fel alkonyaikor Márai — egy történelmi alkonyaton, amikor regényét írja, és könnyedén szárnyalva lebeg árnyalt szavainak krúdys, mediterrán érzelmi közegében — Giacomo játékos hangú, de nem veszélytelen ítélkezéseiben a Szent Inkvizícióról. . . Machiavellire mi egyébként csupán e század harmadik harmadában bukkantunk rá: Gramsci írásaiban, Rómában olaszul is betűzgettem a Feltrinelli-könyvesboltban, tudva, amit Gramsci: „a könyvek még nem változtatják meg a világot” — nem is ez a dolguk ... vagy igen? —, és persze, Márai, csak most vesszük észre, néhány villogó gondolati tőrszúrással az inkvizíció, a mindenkori inkvizíció sűrű és sötét ködtestébe, a kísértetinél tapinthatóbb ólombörtön valóságába döfvén, néhány gyors lépésnyit előreugorva az időben, a mi századunk Szent Inkvizíciójába merítette vítőrét, hiszen a regény írásakor Hitler már hatalmon volt, és Horthy még uralmon, és Mussolini már és még uralkodott fekete inges neodominikánusaival és három pont: . .

„legalább húsz évre kell némítani!”, de ő nem tudott megszökni, csak írni a börtönben, és végleg elnémulni: meghalt —, csupa Szent Inkvizíció, s mennyi más még ez évszázadban, Európában, szennyesek és hátborzongatóbbak a Lateráni Zsinaton szörnynek született középkor-végieknél, újkor-elejieknél. .. s ilyképp a Márai-féle reneszánsz légkörben és díszletezésben — a középkor vége, és már „az újkor egy szakasza” — mindez hirtelen átlényegül: Giacomo tulajdonképpeni valójával döbben elénk: a Vendégjátékot nemcsak mediterránian áttetsző, sirály-lebegésű magyar szavakkal írták, és remekül, a Vendégjáték egy véresen komoly magyar széphistória prózában: a menekülés, a szökés regénye a magyar Szent Inkvizíció elől, az író, a művész megvásárolhatóságáról és megvásárolhatatlanságáról (huh!

9 és 10 szótag!) lecke börtönök megátkozására, kártyacinkelésre, trógerségre és szerelemre — „isteni csibész!” —, és

Gramscit

997