Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 11. szám - Csokits János: Látkép, Leendő voltomról, Kékszakáll hetedik monológja, Egy ünnepelt hazafi köszöntése, Fata morgana, Lascaux-i fohász, Egy hajótörött naplójából (versek)

Voltom: ami lettem, létem: ami vagyok, leszek, ami holtom homályán túl ragyog.

Kékszakáll hetedik monológja

Sokáig vártam, hogy eljössz, és mikor eljöttél: egyszerű szóval fogadtalak.

Föltártam előtted szemem sötétjét, arcomba néztél hosszan — tudtad-e hová?

Jég és hó. Szakállam megkékült. Szájam pengévé vékonyodott.

Irigy időben jöttél meg, kedves.

Kertemben téli ezüst.

Ha hozzáérsz, minden gyümölcsfa megcsendül, mint a kristály.

Csontomban fagyos a velő.

Hajdan lávaként fröccsenő vérem a holdat tükrözi.

Kezemben halotti kamra kulcsa. Kié a kulcs?

Körülvesznek mosolygó halottaim.

Ismerlek régen. Más-más álarcban jöttél el hozzám. Tévedtem volna?

A létezés gyilkos örömét hoztad.

Arcod óráján múlott az időm, szemed tükrében jöttek föl csillagaim öregszem, tehát megöltelek.

Mit tegyek? Mindig nélküled éltem. Csókjaid hiánya táplált, csontjaid parazsa melegített.