Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 11. szám - HATÁR GYŐZŐ 75 ÉVES - Jánosy István: Határ Győző: Köpönyeg sors - Julianosz ifjúsága (esszé)
és a spicliket félrevezesse, különben már rég nem élne — ezt jelzi a könyv címe: KÖPÖNYEG SORS. Utóbb Julianus Konstantinápolyba kerül az Udvarba, ahol jó is, rossz is környékezi: ha lehet, még óvatosabbnak kell lennie a színlelésben. Viszont olvasó-tanuló szenvedélyének rendelkezésére áll a palota remek könyvtára és az ott működő könyvmásolók, és szabadon csatangolhat a városban. Ez hozta rá az újabb veszedelmet, ugyanis nem sok érzéke volt az udvar cirkalmas szertartásosságához, az utcán közvetlen emberi kedvességével érintkezett egyszerű emberekkel, népszerű lett és ez az udvarnak szemet szúrt, úgyhogy száműzte Nikodémiába, ahová Julianus azzal az érzéssel távozott, hogy bármikor megjöhet a küldönc a paranccsal, hogy diszkréten végezzen vele, avagy hozza vissza az Udvarba, s ott majd végleg eltűnik a palota pincéiben, ahol a Titkos Szolgálat börtönei és kínzókamrái voltak. Nikodémiában kezdte magát jól érezni, szállásán csodás könyvtárat talált, amit a ház előző lakója hagyott ott, és találkozott szívbéli pajtásával, Liciniusszal. Ez megismertette őt egy rokonával, Szozipátrával, aki a babiloni okkult tudományok beavatott papnője volt, olyan titokzatos képességgel, hogy távolból meg tudta mondani: abban a pillanatban valakivel mi történik, vagy a jövendőben mi lesz a halála. Mikor Határ elmeséli Szozipátra történetét, beszélőkéje, ha lehet még olvasmányosabbá fordul: itt szabadjára engedi fantáziáját és olyan fantasztikus varázshistóriát mesél, amelyhez hasonlókat csak Apulelusnál, Lukiánosznál olvashatunk, s amely döbbenetes képet rajzol e mágikus világ varázs-babonáiról. Nikodémiában Julianus viszonylag nyugalmas szélcsöndben él, már-már feledkezve veszélyeztetettségéről. Templomot építtet, hogy az Udvarnak hízelegjen, ugyanakkor magányos rétori beszédgyakorlataiban, melyeket egy csinos rabszolgalány, akit bátyjától kapott, rögzít emlékezetében, szinte gyűlölködve ágál a kereszténység ellen, s főleg a nagy csaló, Szent Pál ellen, aki szerinte e vallást kitalálta. Főleg a keresztények térítő agresszivitását rója föl, hogy tömegest megrohanják a régi pogány templomokat, köveiket pedig elhordják saját építkezéseikhez, a pogány papokat és híveiket, akik ragaszkodnak hitükhöz, meglincselik, s ezzel kiérdemlik a rajongó Ju- lianus gőgös megvetését. Kijut e megvetésből a cinikus pogány filozófusoknak is, akik fölvilágosult mivoltukban nevetségessé teszik a hagyományos sokistenhitet. Közben mindjobban megbűvöli őt a kaldeus varázslónő, Szozipátra, teljesen hatása alá kerül, és ekkor dönt véglegesen a pogány vallás mellett. Csakhogy ez a vallás már nem a Homérosz klasszikus politeizmusa, és Szozipátra nem Diotima, Szókratész isteni lélekvezető je, vagy a kristálytiszta szellemű újplatonista filozófusnő, Hypatia, hanem egy keleti varázslónő. Naiv rajongásában Julianus behódol egy olyan valláskavarcsnak, amely tízezernyi indigena, keleti istenével már teljesen áttekinthetetlen, zavaros kotyvalék, az antik sokistenhit halódó csúfképe. Határ Győző, bár helyesli Julianus ellenszenvét az akkori kereszténység iránt, pogány rajongását ugyanolyan szkeptikusan szemléli, mint a fundamentalista, ortodox keresztények rajongását. Bár a regény eddig is rendkívül érdekes-olvasmányos, a fináléban ugyancsak megfutnak az események. Constantius seregét megveri egy önjelölt trónkövetelő, Magnentius, a császár menekül, már-már úgy látszik, hogy utódja vagy Magnentius, vagy Julianus bátyja, Gallus Augustus lesz, aki seregével keleten a perzsák ellen harcol. Mindkét esetben, mint „létszámfelettire” Julianusra ugyan mi vár? A biztos halál. Constantius utóbb mégis erőre kap és marad. Közben a titkos spion, Melinóé elárulta megbízójának, Gallusnak, hogy öccse miket szónokol magában. Julianus fenyegető levelet kap Gallustól, akitől pedig ő a pogányság visszaállítását várta álmodozásaiban. Julianus továbbélése újra veszélybe kerül. Gallus fenyegető levele, és az, hogy az Udvar nyakára küldi Hekeboliosz rétort, kétségbe ejti őt. Közben a vízvezetéképítés roxolán rabszolgái föllázadnak, rátörnek palotájára, házi rabszolgáit részben leölik, részben elhurcolják, köztük a büntető dologházból Melinoét. Szozipátra eltűnt. Mit tehet? Tovább álszenteskedik: felszentelteti közben felépített egyházát, és az eltűnést, menekülést forgatja fejében. 970
