Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 11. szám - HATÁR GYŐZŐ 75 ÉVES - Csuhay István: Ami látható és ami láthatatlan: Határ Győzőről (Életrajzi vázlat)

maga roppant gazdagsága, az ekkor írt művek terjedelme és jelentősége miatt nehezen vonható egyetlen közös név alá; olyan sokféle minőség szerepel itt, hogy ez a szakasz széttartóbbnak tűnik. Mégsem állítható, hogy ennek a több mint három évtizedig tartó szakasznak erőteljesebb időbeli cezúrái lennének. Inkább az mondható el róla, hogy az életmű súlypontjai mind tartalmi, mind filozófiai értelemben ide esnek. A pályát folyamatosan végigkísérő versek és kisebb-nagyobb elbeszélések mellett Határ öt művét tartja a fontosság tekintetében a többi fölé emelhetőnek; ezek közül három, a Golghelóghi (1976), az özön közöny (1980) és a Köpönyeg sors (1985) ekkor születik (a másik kettő a Heliáne és Az őrző Könyve). De Határ Győző művének egyik legizgalmasabb és egyben legbejáratlanabb területe, a bölcseleti munkák is ekkor, már az emigráció évei alatt íródnak és jelennek meg: a Pantarbesz (1966), az Intra Muros (1978), a Szélhárfa (1982—83) három kötete, vagy Az ég csarnokai (1987), mint ahogy jelentősége szerint ekkor kap teret — igaz, a színpadrakerülés bármiféle reménye nélkül érthető módon csak néhány alkotói évre — Határ Győző talán legtestreszabottabb műfaja, a dráma, a színjáték is. S az emigrációs évek nélkül aligha jöhetett volna létre Határ Győző fekete-arany borítójú, különbe- járatú „életműsorozata”.

Éppen ez a negyedik, széttartó, ám mégis egybefüggő pályaszakasz kívánja meg, hogy befejezésül egy olyan tipológiát idézzek, amely Határ egyik műfajánál, a regénynél a pálya hosszmetszetében ad érvényes lehetőséget a különbségtételre, s így mindenekelőtt módszertani érdekessége van; tanulságai is elsősorban módszertaniak. Mint minden tipológia, természetesen ez is leegyszerűsítő, de talán helyénvaló az a megállapítás, hogy a Határ-regények két fő regénytípusba oszthatók: mindkét regénytípus jellegadó és közös vonása az integritás megőrzésének vágya a személyiséget körülvevő körülményekkel szemben, e körülmények ellenében. Az első típusban ez az integritás-megőrzés leginkább a cselekmény alakításában és a főhős kívülállásában mutatkozik meg: ide sorolom a mozgalmas, cselekményes, nem ritkán önéletrajzi elemekkel átszőtt és bizonyos értelemben „korhű”, ironikus, gyakran szatirikus Határ-regényeket, mint amilyen a Heliáne, az Eumolposz, az Anibel vagy a Pepito és Pepita. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ebben a típusban a művek között bizonyos átjárás is van; kimerítőbb szövegkritikai elemzés bizonyára kimutatná például, hogy az Eumolposz úgyszólván előtanulmánya az Anibelnek.)

Határ másik regénytípusában maga a kinyilatkoztatott kívülállás válik a regény alaptémájává; ezek a regények az integritás megőrzését mint témát vezetik fel és bontják ki, illetve hangsúlyosan választanak olyan témát, ami idegen, élesen elüt a közgondolkodástól. A második típusba sorolhatók Határ filozofikus, vagy ahogy ő nevezi őket, filozófus-regényei: ilyen a Csodák Országa Hátsó-Eurázia vagy Az őrző Könyve, de ide sorolható a félig-regény, félig- színpadi játék Golghelóghi is. A két típus között elsősorban a kompozíciós eljárások tekintetében van lényeges különbség: a második típusban a statikusabb, az egyetlen ötletre vagy tételre épülő, ám ezt az alapötletet mindvégig szem előtt tartó, megőrző, azt kifejező, illetve variáló regények találhatók. Így, ezen a módon feltehetőleg mindegyik olyan Határ-mű besorolható valamelyik oldalra, amely hordoz magában valamilyen történet-elemet, legyen az regény vagy kiszerepezett színpadi játék. Vagyis a Határ-életművet nemcsak a benne foglalt (bölcseleti vagy köznapi) tudás, illetve a benne megjelenő (köznapi vagy bölcseleti) élettapasztalat alapján lehet tagolni, hanem a forma alapján is, ami révén ez a tudás és ez az élettapasztalat hozzáférhető.

968