Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 11. szám - HATÁR GYŐZŐ 75 ÉVES - Csuhay István: Ami látható és ami láthatatlan: Határ Győzőről (Életrajzi vázlat)

Határ Győző ugyanis a rejtőzködő természetű írók közé tartozik. Azok közé, akik sokat beszélnek önmagukról; ha a közhelyhez akarnék folyamodni, azt írnám, legteljesebben nyilván műveiken keresztül, melyek közül nem is egy kitapinthatóan vagy legalább sejthetően életrajzi fogantatású, ám az, amit elmondanak így, nem valóságos biográfiájukat vagy a műveik által visszavezethető és visszakereshető filológiát fedik. Olyan beszédmód a Határ Győzőé, amelyik nem tulajdonít különösebb jelentőséget az életrajzi „tríviáknak”, s ezért kerüli is őket. Ám a „tríviák”, legyenek időnként mégoly félrevezetőek is, bizonyos értelemben megkerülhetetlenek. Ha pusztán az irodalomtörténeti tényekre és kézikönyvekre hagyatlozunk, például az 1948-as esztendő Határ Győző számára valóban párját ritkítóan bőséges évnek tetszik: az 1947-ben megjelent Heliáne után második köteteként napvilágot lát Liturgikon című verseskönyve is; az író ebben az esztendőben három regényét kezdi el, illetve fejezi be: Az őrző Könyvét, a Bábel tornyát és az Eumolposzt. Ám ha a művek környezetét és a kort nézzük, amely ezeket a munkákat körülvette, s azt a tényt, hogy a Heliáne megjelenése után a szerző a jól ismert koreográfia szerint azonnal az ideológia támadásainak célpontjává vált — ez az ő esetében Király István és Keszi Imre egy-egy támadó hangú, rendőri feljelentéssel felérő cikkét jelentette —, ami egyúttal megszabta a Liturgikon fogadtatását is, továbbá nem felejtjük el, hogy az ebben, az 1948-as évben befejezett három regény közül a Bábel tornya csak 1966-ban, Az őrző Könyve ennél is később, 1974-ben látott napvilágot, az Eumolposz kötetként pedig máig publikálatlan, akkor Határ Győző 1948-as termékenységéről beszélni, úgy tűnik, kissé értelmetlen. Ugyanígy értelmetlen pusztán abból ítélni, s az alapján bármilyen következtetésre jutni, hogy az első jelentősebb Határ-publikáció 1947-ből való. Hiszen ha jól számolom, Az őrző Könyve például sorrendben Határ tizedik nagyobb prózai vállalkozása. Azt hiszem, mindenkor különbséget kell tennünk a látható és a láthatatlan Határ Győző között, s az utóbbival való megismerkedés mindenkor az addig ismeretlen feltárásának számít: minden róla szóló írás előbb-utóbb rákényszerül erre a felismerésre. A távollétnek, a „láthatatlanságnak” egyúttal persze nemcsak hátrányai, hanem előnyei is vannak: az 1948-as művek felkészültsége, az, hogy Határ itt már végleg megtalálta saját beszédmódját, s a regények egy önálló, autonóm eszközrendszert és nyelvet folyamatosan és egyenletesen birtokló írót mutatnak, éppen a fenti kettősség miatt nem meglepő.

Ebből a példából is látható, hogy Határ Győző esetében szükség lehet egy olyan áttekintésre, amely éppen a pálya elemi tényeiben segít eligazodni. Az alábbi megjegyzések nem az elemzést és az értékelést, hanem éppen ezt a munkát, az eligazítást próbálják elvégezni, a rövid életrajzi vázlat* és a tőle elválaszthatatlan életmű-vázlat formájában.

Határ Győző 1914. november 13-án született a Békés megyei Gyomán, szüleinek egyetlen gyermekeként. Édesapja, Hack Vilmos nyomdászként a gyomai Kner Nyomdában dolgozott, édesanyja, Túri Mária tanítónő volt. A család az édesapa első világháborús sérülései következtében a háború befejezésekor Budapestre költözött, a szülők kiskereskedők lettek. Határ Győző iskoláit így Pesten kezdte; középiskolába a Markó utcai főreálba járt. Gyermekkorától kezdve élénken érdeklődött a zene és a képzőművészetek iránt; hegedülni ifjú koráig tanult, rajzkészségét pedig már egy egyetemi évek alatt kamatoztathatta. Egye* Az itt szereplő adatok egy részét abból az életrajzi interjúból szereztem, amelyet Kabdebó Lóránt Határ Győzővel 1988 áprilisában folytatott. A kézirat felhasználásáért itt mondok köszönetét Határ Győzőnek. (Cs. I.)

965