Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 11. szám - HATÁR GYŐZŐ 75 ÉVES - Csuhay István: Ami látható és ami láthatatlan: Határ Győzőről (Életrajzi vázlat)
folyóirat, ahol ne számítana ma a megbecsült munkatársak közé, s a legtöbb itthoni folyóiratban, időszakos gyűjteményben, évkönyvben-antológiában köz- zétehette írásait: számtalan verset, novellát, drámarészletet és egyfelvonásost, regényrészieteket, folytatásokban teljes regényt is; más műfajban is: kisebb vagy nagyobb esszét, értekezést-emlékezést, kritikát és szaktanulmánynak beillő írást, alkalomadtán vitairatot vagy pamfletét egyaránt olvashattunk tőle. A jelenlét mellett, mindent összevetve, úgy gondolom, hogy nem késett ezeknek a méltó fogadtatása sem: a könyvek és a publikációk nem maradtak észrevétlenek az irodalomkritika oldaláról, és ezt a megállapítást még akkor is igaznak kell tartanunk, ha a műbírálat saját betegségei folytán ezeket a műveket nem (vagy inkább: sem) hatékony körforgásba vitte bele. Ugyanez elmondható a Határ-jelenségről is: az sem sikkadt el észrevétlenül; az írót öt évvel ezelőtt, hetvenedik születésnapján írótársak, régebbi és újabb íróbarátok tucatjai, ha úgy tetszik, több nemzedék képviselői köszöntötték, ami ugyan személyes vállalkozásnak, kéziratos köszöntésgyűjteménynek indult, ám a későbbiekben nem maradt nyom nélkül az itthoni kulturális-irodalmi folyóiratok hasábjain sem. Könyveit figyelemmel kísérik, méltatják, nem utolsó sorban azért is, mert Határ Győző munkássága a harmincas évek közepétől a magyar irodalom egy különös, egyedi, kissé mindig szélárnyékban maradó hagyományából épül, s létrejöttével, életképességével egyúttal be is építi ezt a hagyományt a magyar nyelvű irodalmi kultúrába. Ám mindaz, ami itt erényként és eredményként felsorolható, csak a dolgok s az igazság egyik fele. Mert a másik oldalon, a valóban nagyszerű tényekkel- adatokkal szemben az áll, hogy az említett könyvek megjelenése csupán egy négy évtizedesre nyúlt hiány esetlegesnek tűnő pótlása: a felsorolt könyvek között a legújabb is néhány éves már, többségük rosszabb esetben évtizedek óta kéziratként, jobbik esetben Határ Győző maga teremtette londoni Aurora- sorozatában, öt-hatszáz példányban megjelenő, fekete-arany borítójú könyvként vár vagy várt itthoni sorára. Határ itthoni színrelépése is viszonylag újabb keletű: első folyóiratpublikációja 1983 októberéből való (a régi Mozgó Világ utolsó előtti számában jelent meg A Karkasszban című prózaversének két része). Olyan hiányról van tehát szó, amit bizonyosan nem lehet egykönnyen pótolni; bár e tekintetben a helyzet minden megjelenő kötettel természetszerűleg javul, az életműnek fontos műfajai és területei maradtak mindmáig publikálatlanul. Ráadásul aligha van olyan közkönyvtár (s ez is a művel való teljesebb megismerkedést nehezíti), amely gyűjteményében tudhatná az összes megjelent Határ-művet. A Határ-művek e kétarcúságát (jelenlétüket és egyidejű távol- maradásukat) nehéz lenne eloldozni önmaga közvetlen, irodalomszociológiai vonatkozásaitól, ám ezt a leckét azért is kell gyakrabban, Határról szólva jóformán minden alkalommal felmondani, mert a kétarcúság végső soron esztétikai gyökerű hendikeppel is jár: hátráltatja az opus megismerését, s persze megértését és értelmezését is. Mert olvassunk akármekkora megelégedéssel például Molnár Miklós tollából egy-egy hommage-nak is beillő szép Határ-pastiche-t; jelentsen bizonyos értelemben elégtételt az, ha idősebb vagy fiatalabb kortársak emlékirataiban, utóbb publikussá vált levelezésében, Németh László, Illés Endre, Vas István, Lakatos István vagy mások írásaiban Határ Győző nevére, alakjának felidézésére találunk rá; s ötltsön el bennünket bármekkora lelke- sültséggel az, ha észrevesszük, hogy Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba című könyvének 247. oldalán, a világ nagy íróit-gondolkodóit-bölcselőit bemutató tablón a H betűsök között kézírással ott szerepelteti G. J. HATÁR nevét is — Határ Győzőt állandóan ismeretlen ismerősként kell felfedeznünk. 964
