Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 9. szám - Gál Ferenc: Egy világ mintája (Marsall László költészete) (tanulmány)
GÁL FERENC Egy világ mintája MARSALL LÁSZLÓ KÖLTÉSZETE I. Egy világ mintája, ezt a címet adta negyedik kötetének a költő. Nem sugall-e ez a néhány szó túl nagy vállalkozást? Felületesen olvasva talán igen. Ma már (sajnos) megmosolyogjuk a mallarmé-i koncepciót, amely a világot egyetlen könyvben igyekezett nem is illusztrálni, de onfiikusan magyarázni, sőt újrateremteni. A világot, szemben Marsall egy világával — eggyel a vélhetően végtelen számú világok közül. S még ennek az esetleges világnak is mintáját ígéri csupán. Még ennek sem lényegét, egészét, vagy az életben mágneskulcskénit használható tanulságait. Nem túlzottan kicsi, periférikus vállalkozást sugall hát e cím? Semmi esetre sem. A legtöbbet ígéri, amit az ember korlátainak nem egyszerűen tudatában, de ismeretében még megígérhet egyáltalán. Saját, egyéni világát tehát, amelynél többel senki nem rendelkezik. Rengeteget ad. és vár el, hiszen „ahhoz, hogy megértsük egy szerző értelmét, összhangba kell hoznunk minden ellentmondó részletét.” — imondja Pascal. Márpedig Marsall világa ellentétekben gazdag, s igazán csakis ezeken keresztül, sőt ezek elfogadásával érthető meg. Csupán a szövegek alapján, nem tévedett túlzottan az a kritikusa, aki első három kötetének kulcsszavait a csönd—hiány—semmi negatív szentháromságában jelölte meg. Csakhogy az egész, a versek — és Marsallnál a kötetek szerkezete is — éppen ezek leküzdéséről, a folytonos kiútkeresésről vallanak. Ennek következménye a közeledés motívumának folytonos jelenléte költészetében. Egyrészt főleg a szerelem hol lazább, hol szorosabb kötéseivel, a külvilág felé; másrészt az emlékek és álmok eszközével a gyerekkor és a képzelet tájaihoz. Végleges megérkezés nincs, vallja a Szüntelen közeledőben című versben. Egyik említett irány sem nyújthat önmagában teljes egzisztenciát. Marad a mindig tovább, ami mindig másfelé, mindig visszafordulás: „a Imindétig Most felé visszanyert magunkon át újra megin du lóban”. Hasonló kettősség jellemzi látásmódját, egészen pontosan azokat a tudati folyamatokat, melyekkel a világot önmagának leképezi. „Manapság újra a matematika vonz, mint az elrendezések lehetőségének tudománya.” — mondta második könyve, a Szerelem alfapont kapcsán. Mindez egy költő szájából nem más, mint igenlő válasz Heisenberg alapvető kérdésére: „Vajon a rend fogalma és az ember rendfelismerő képessége állandóan változik az idők folyamán?” Olyan változás ez, mely nem egyszerűen más, hanem sokkal inkább összetettebb minőségek felé mutat. Ebben a helyzetben Marsall a természettudós egzaktságával méri fel az egyén helyzetét, s ebből kiindulva a véleményalkotás lehetőségeit és mikéntjét, érvényességének határait. Mint minden igazi költészetnek, célja e határok kitolása. Akár úgy, ahogy a Platón barlangjában ülő ember következtet a tűz árnyékaiból a valóságra, s azon keresztül az ideákra; akár a modern természettudomány mintájára, mely ma már egzakt módon is képes kimutatni az érzékszervi szint mögött megbúvó összefüggéseket. Ez utóbbi törekvés eredménye magának a nyelvnek erőteljes át-, illetve defor- málása a versek egy részénél. Ez helyenként — elsősorban harmadik kötetében, a Portáncfigurákbain — túlhajtott, nyelvi erőfitogtatásnak tűnő szövegeket is eredményezett. A szintaxis és a szavak hagyományos alakzatainak megbontását, a „szó-'to843
