Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 9. szám - Mészöly Miklós: Számvetés 1988 (esszé)

a gazdának. Ódon közhely. A bizalomra, többlet-áldozatra gerjesztő füvek a szabad rétek flórájához tartoznak.

Tárgyilagos helyzetképünkhöz végezetül hozzátartozik, hogy a szólás lehetőségei az utóbbi időben — valamelyest — valóban javultak, részlegesen. Anélkül azonban, hogy bármely fontos döntést ez a változás átfogóbb értelemben befolyásolhatna. A szólásnak változatlanul csak az „önképzőköri” mozgástere lett nagyobb. De még ezen ’belül .is cseppfolyós és ellentmondásosan szabályozott, privilegizált és kielégítő alkotmányjogi biztosítékok nélküli ez a pillanatnyilag engedélyezett szólásjog. S ami még sajátosabb, még a szovjetunióbelit sem közelíti meg, aminek eredményeit gondosan megszűri a hírszolgálatunk, a sajtónk. Afféle tántorgó szólás-jogosultság ez az állami kegy és elnézés, valamint a törvénytelenség között, amit bármelyik pillanatban meg lehet torolni. Olyan benyomást keltünk, mint akik csak fogszorítva mímelik a demokráciát s .csupán foltozgatni próbálnak kényszeredetten, miután megszokták, hogy postán várják a szabásmintát. S ráadásul móst még a posta is zavarbáhozó. Kiút alig lehet más, mint az, hogy mielőbb felbontsuk a saját állampolgáraink postáját — hiszen egyre gyűlik — és annak a statisztikai mutatóit tekintsük hatályos érvényűnek.

A pápai tévedhetetlenség és az exkluzív választással kinevezett augurok mindentudásának és döntési szakértelmének dogmája az Egyházat is recsegteti, béklyózza. Rokon gond. Pedig távlatilag épp abban van a kockázatnál is nagyobb és .beláthatatlanabb veszély, amit az .Egyház is, a Párt is, pillanatnyilag biztosítéknak vél.

Azzal az utolsó zöld gondolattal tennék ide pontot, hogy csak az a hit bizonyulhat végezetül is túlélőnek, amelyik az élettel szolidáris. Vagy — az érdemes megmaradásunk, létünk végére teszünk pontot.

Kisoroszi, 1988. május 14.

*

Három hónap múlt el a Jurta Színházbeli .felszólalásom óta. És korántsem további ígéretek, program-bejelentések és némely változás nélkül. Az Életünk szerkesztősége megkért, hogy három hónap távlatából fűzzek néhány sort a májusban elmondottakhoz — mit látok másképp, mit nem? Az alapproblémát — sajnos —, ép logikával és ítélőképességgel változatlanul ugyanannak kell érez- nem. Ami nem jelenti azt, hogy nincs módosulás. De ennek a módosulásnak a moccanása saját keserű levében forog. Gondosan félig-fűtött mozdonyon imitáljuk a gőzadást; a reform-retorika egyre jobban tornyosuló gőzfelhője viszont kevés, hogy. a kerekek meginduljanak. Helyzet, mely nem veszélytelen. Változatlanul hatalmi eldöntetlenségre utal. Holott a tét nem pillanatnyi és ilyen- olyan személyekhez kötött, hanem nemzeti és történelmi. Az eddig használt politikai szemüvegek pedig nem elegendőek, hogy a felelősség .a maga valóságában megmutatkozzék — legalábbis sokaiknak. Viszont bíztató, hogy a szemüveges sokak mellett már ép szemű kevesebbek is vannak és lehetnek. Magas, közép és alsó szinten egyaránt. E keveseknek felelőssége, feladata, kötelessége mérhetetlenül nagy. És örvendetesen növekszik az öntudatosodó, szerveződő fiatalok száma, immár távol a janicsárdák kiképző alkoljaitól. Én feléjük nézek. Amit eddig megmutattak magukból, bíztat. Ha nem is-az átlag még, ők a lehetséges remény. Legyünk önkritikusak: mi öregebbek túl so773