Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 9. szám - Mészöly Miklós: Számvetés 1988 (esszé)

hogy bármilyen ellenvéleményt, megmozdulást bármikor és tetszés szerint — így a maihoz hasonló fórumokat, megnyilatkozásokat 'is — állam- és közös­ség-ellenesnek, kalandorságnak, hisztériának, egyebeknek, s főképp elenyésző jelentőségűnek lehessen feltüntetni, aminek nines számbavehető társadalmi háttere. Ha pedig mindehhez egy világi értelemben teokratdkus -rendiség új for­mációja kapcsolódhat (aminek baljós következményeivel éppen a peresztrojka próbál szembenézni) — akkor törvényszerűnek kell vennünk, hogy egy ilyen szisztéma nem is kerülheti el az inkvizíciót és az autodafékat helyettesítő konstrukciós pereket, s más rokon módszerek alkalmazását. Így teremtődhetett olyan helyzet, melyben a politika teológiává torzul (összefüggésben az Egy­ház és Párt szerkezeti, szervezeti és módszer-analógiáival) — melyben a ha­talmi vágyból vagy félelem-bői táplálkozó vakhiit, illetve ennek mimelése tár­sadalmi létfeltétellé válik — melyben a jogrend a jog elkendőzését, sem­legesítését tekinti feladatának, s ami -biztosítékot mégis kodifikál, azt egy­úttal feltételessé is teszi — -ahol a jog helyett az engedélyezés, a kegy, a jutta­tás mitizálódik és szafcralizálódik — aminek káérdemlése viszont -megvásárol­hatóvá zülleszti a véleményt és lelkiismeretet, a vállalt munka morálját. S ezzel be is zárul a kör az emberi beszéd -nyilvánosságának ábrándja körül. De egyúttal a sokak által — lelkes ifjúkorukban talán...? — őszinte hittel remélt „új embertípus” ábrándja körül is. Mármint egy ilyen politikai keretben és Iszisztómában. Az ábránd másba költözött és szükségképpen új kilátóponitok-at igényel -és káván kiharcolni magának. Éles kontúrokkal ilyen -az örökségünk, amit le kell vedlenünk. Pillanat­nyilag a veszélyes kétértelműség állapotában leledzünk. S ennek van reális oka. A Párt és állam-vezetés a maga belső önkritikájával, a Párt reformjával van elfoglalva; s -csupán ennek függvényében a társadalom, -a gazdaság, a nemzetpolitika -reformjával. Közben magasabb és alacsonyabb szinten spa­nyol szenvedéllyel vívja a hadüzenet nélküli örökösödési háborúját. S ebbe ért­hető módon be van kalkulálva a várakozás júliusig előirányzott stratégiája — a moszkvai szemafor lámpajelzése. De ettől függetlenül is: válsághelyze­tünket továbbra is az teszi még kétértelműbbé, hogy a hatalom változatlanul osztatlan és a társadalom változatlanul megkér-dezetlen. Az állampolgár Rá­kos mezején ácsorog és -próbál belesni a -Kastély ablakán. Kafkai kép. Bizonyos, Ihogy egy pártot — bármilyen pártot — sürgető -belső reform és önkritika a -legkevésbé sem -megosztható, áthárítható kemény feladat. Kü­lönösen akkor -nem, iha az állampolgár — épp a törvényesített megkérdezet- lenség miatt — már csak társadalom-lélektanilag sem lehet abban a helyzet­ben, hogy a párt — a Párt — (belső gondját a sajátjaként élje meg. Csupán ski­zofrén módon, úgy, hogy puszta léte mégis a Párt -döntésétől függ. Am az ál­lampolgár még ebben a skizofrén, kiszolgáltatott helyzetében is alapvető em­berjogi, államjogi evidenciának tekinti — kell, hogy tekintse —, hogy egy nemzet életének, drámaian sürgető -élet-reformjának gondja és felelőssége sem ilyen, sem olyan pártra nem testálható a nemzet statisztikusan ellenőr­zött megkérdezése nélkül. Mindebből az is következik, hogy szükségképpen -hatástalan retorika a -bi­zalom kérdésének hi-va-talos túlpörget-ése, -pátoszos dramatizálása. A kérdés egy­szerűbb. Egyszerű, mint a zöld -igazságok általában. Amí-g az említett ember­jogi alaptények -nem változnak meg, az állampolgári -bizalom -továbbra sem fog különbözni a rossz legelőre ostorozott -tehéntől: kizárólag a személyes megma­radására -összepontosítja az erejét, figyelmét, talentumát — és rosszul tejel 772

Next

/
Thumbnails
Contents