Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 9. szám - Mészöly Miklós: Számvetés 1988 (esszé)

jog nem ismer privilégiumot. Vagyis azok az emberjogi sérelmek, melyek például azokat sújtották, akiket annakidején szorítottak az illegalitás némaságába és szamizdatjaiiiha (ma viszont a legkevésbé sem) — az ő egykori sérelmeiknél a mai sérelmek semmivel sem alábbvalóak. És ez holnap is így lesz érvényes és holnapután is. Az igazság ilyen „naivan”, ilyen „zölden” egyszerű, ha léhán tjük a jelenségekről és tényekről az ideológiai vakolatot.

Fontos tehát annak belátása, hogy az ideológiai skolasztika éppenhogy a végtelenségig forgatott érvelések kikényszerítésével éri el a célját: kifáraszt, mielőtt a térdenállásból az állampolgár fölemelkedhetne.

Mindettől függetlenül természetesen van helyzet, amit históriainak, geográfiainak stb. szoktunk nevezni. És kétségkívül vannak hívei a faltörő kosnak is, mondván, hogy holdvilágon úgysem sül cipó. Nem mindegy azonban, hogy egy nép, egy társadalom a rámért helyzetet hogyan és milyen öntudattal, méltósággal, a saját távlati érdekeinek megfelelően milyen ésszerű kompromisz- szummal tervezi és építi meg. És ebben minden állampolgárnak személyesen is felelőssége van: a mindennapos személyes viselkedésével. Például úgy, hogy nem feledkezik meg róla: ismeretes Liliput létezési stratégiája is. Kis tömlőből nem lehet gyakran vért kiönteni. Viszont szívós esőcsepp is lyukaszt követ. Kalapácsot csak bibliai időpont indokolhat: mikor már nincs egyéb a nemzeti szerszámosládában. Közép-,Európa különösen .tapasztalt ebben.

Azt gondolom, hogy történelmi fordulópontot jelző — és a tragédia fenyegetését sem nélkülöző — komplex bel- és inemzetpolitikai válsághelyzetünkben az volna ma a legfontosabb feladat, hogy amikor szemügyre vesszük társadalmi, gazdasági és memzetpoldtikai létünk tényeit: a lehető legszigorúbb pontossággal nevezzük nevén a gyermeket. Állami és társadalmi létünk abszurd fényeinek egyike-másiika — ha nagyon botladozva is — valóban a közelmúlté már. Vagy pontosabban, csupán a legközvetlenebb közelmúlté. Javarészük azonban, és fertőző következményeik nagyon is jelenvalóak. A következmény: gyermek. Reformjához csak úgy foghatunk íhozzá, ha az apa és a családi útravaló karákterisztikumávál tisztában vagyunk. Ha a képtelenségeket . következetesen szóvá tesszük s a tanulságot a legszemélyesebb magatartásunkba és állásfoglalásainkba is .beépítjük. Vagyis, ha záróvizsgái számvetést készítünk. Reformunknak elodázhatatlan feltétele a kíméletlen és higgadt számvetés, másrészt a demokratikus párbeszéd.

Politikai-társadalmi tény, hogy a mi állampolgárunk még mindig ideológiai megfontolás alapján megkérdezetten — és a hal ettől illatos. Illetve, pontosan kidolgozott szisztéma gondoskodik róla, hogy a. megkérdezettség látszata meglegyen. És ez a látszat nyilváníttatik valóságnak, melynek kétságbe- vonása ellenséges vagy .legalábbis megbízhatatlanságról árulkodó cselekedet, így eleve lehetetlenné van téve, hogy bármilyen össztársadalmi állásfoglalás, vélemény statisztikusan kirajzolódjék. Statisztikai Hivatalunk nem kevés munkaórával nyomozza ki és tartja számon, hogy évenként hány embert üt agyon a gömbvillám, hányat roncsol halálra a .felrobbant kávéfőző. Államunk kíváncsisága azonban profilírozott. Mert ugyanakkor nincs érdemben működni tudó Parlament, manipulálatlan és több irányzatot képviselő választás, közakarattal szükségesnek ítélt népszavazás sorsdöntő ügyekben (mint pl. a bős-nagymarosi vízierőmű esetében) — és még annyi más nincs. Így a vélemények és álláspontok országos megoszlásának törvényes próbája nélkül eleve csak arról lehet szó, hogy egy-egy deklarált államvezetési döntés félrevezető plakátképet rajzoljon a nemzeti akaratról, társadalmi valóságról. Továbbá ez biztosítja,

7.71