Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 1. szám - Fabó Kinga: Skizofrénia és nyelv (Személyiségvázlat Sylvia Plathról) (tanulmány)

ambivalenciájának szimbóluma és lehetősége. A teljes azonosulás (azonosság) és a teljes távolságtartás (idegenség) együtt és egyszerre csak egy ilyen jellegű kapcso­latban élhető át. A női létezéssel és annak kellékeivel szembeni értékelés kettős: mindez egyszerre tűnik végletesen vonzónak és végletesen taszítónak a vers hősnője számára. A két szélsőséges érzelmi állapot egyensúlya annyira tökéletes, hogy az ambivalencia már-már kiegyenlítődik. A vers minden lehetséges kapcsolatot elvet. A férfivel, a nővel, a gyerekkel szembeni érzés egyformán a gyűlölet és az undor. (Még a saját gyerekkel szemben is: „Mondod, ki nem állód, / Mert lány a kis rohadt.”) De mivel a férfi is meg a nő is önmagában önállótlan, befejezetlen, képlékeny, kölcsönös gyűlöletük és megveté­sük ellenére (vagy éppen ezért) mégis egymásra utaltak. A versben a férfiasság szimbóluma a pénisz, a megosztott nőiesség szimbóluma pedig a hold és a tenger együtt. A hold kívülről, felülről irányítja, mintegy terelgeti a férfit önmaga felé, a tenger viszont, amely a női testen belül van, visszalöki, köpi, partra veti, kiveti magából a férfiból származó anyagokat, vagy egyszerűen bezárul a férfi előtt. A holdnak-tengernek is, a pénisznek is az a legfőbb jellemzője, hogy mindkettő állandóan változtatja alakját. Nincs személyiségük, vagy legalábbis nincs stabil én­jük. Kettőjük közül mégis a nő az erősebb. A férfi férfiasságának satnya kis szimbó­luma a női elektromosságnak pusztán vezetője (savak gyűjtőmedencéje); szikra nél­kül nem képes működni. Hold nélkül használhatatlan, hiába van teli. De a hold sem teljesen önálló; fénye, amivel a férfit irányítja, nem saját forrásból fakad. A vers hősnője állandó szerepváltásokra, sőt szexuális szerepcserékre kényszerül. A férfi önállótlansága, gyengesége, puhánysága miatt ő kénytelen átvenni a férfi­szerepet. (Ez a motívum Sylvia Plath más verseiben is megjelenik, például az Ari- eíben: „És vagyok / A nyíl, / öngyilkos harmat / Szállta, mely maga a vágta”). A homoszexualitás ezért is merül fel, mint távoli lehetőség. A barátnő a versben szintén a hősnő megvetésének tárgya, mert nincs benne elég erő, intenzitás, energia, amivel impotens férjét kompetenssé tehetné. (Másfelől viszont: „Minden nő kurva” — mondja a vers.) De a közös erővel normálissá tett, „kemény” férjet a két barátnő szimbolikusan együtt öli meg, illetve dobja oda egy selyemfiúnak. Sylvia Plath gyűlölte a nőket, mert mindenkiben a sikeres vagy potenciálisan sikeres vetélytársat látta, de ugyanakkor azt is tudta, hogy csak egy nő érthetné őt meg igazán. Erős szexuális vágyai voltak, viszont a férfiakat gyengeségük miatt megvetette, és ezzel (velük) együtt önmagát is, hogy mégis rájuk, az akarattalan bábokra szorul. Ezt az érzését talán még az eddigieknél is intenzívebben tartalmazza a Ti fé­lelmetesek című verse. A vers életrajzi hátterét Elizabeth Sigmund visszaemlékezésé­ből ismerjük (Sylvia in Devon: 1962, in: Edward Butscher, [editor] Sylvia Plath, The Woman and the Work, 1977). Assia Wevill*, Ted Hughes szeretője felhívja a még együtt élő házaspár lakását. Amikor Ted helyett véletlenül Sylvia veszi fel a kagylót, Assia férfihangot imitál, és végig férfinek hazudja magát. Sylvia felismeri, de hagyja, hogy Ted beszéljen vele. A beszélgetés végén viszont kitépi a telefont. Az eseményt más verseiben is megörökítette, például az Apuban: „Kitéptem a fe­kete telefont, / Hang férge azon föl nem tekereg.” Assia büntetése ebben a versben az, hogy választott maszkja föléje nő, és már nem tud szabadulni tőle. Férfivá változik, végérvényesen. A maszk így áll bosszút a megtagadott nőiségen. Assia bűnhődése az életben sem volt ennél kisebb viagy kevesebb. Mintha Syl­via sorsát, személyét kényszerült volna folytatni. Annyira azonosult Sylviával, hogy végül gázzal ölte meg magát (és Ted Hughes-tól való kislányát is), ugyanúgy, ahogy * Ted Hughes szeretője, majd későbbi élettársa a szakirodalomban „Assia G.” vagy „Olga” fedőnévvel szerepel. Valójában Assia Wevill-nek hívták. Ezt Nora Crow Jaffe levélbeli köz­léséből tudom. 78

Next

/
Thumbnails
Contents