Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 1. szám - Fabó Kinga: Skizofrénia és nyelv (Személyiségvázlat Sylvia Plathról) (tanulmány)
ambivalenciájának szimbóluma és lehetősége. A teljes azonosulás (azonosság) és a teljes távolságtartás (idegenség) együtt és egyszerre csak egy ilyen jellegű kapcsolatban élhető át. A női létezéssel és annak kellékeivel szembeni értékelés kettős: mindez egyszerre tűnik végletesen vonzónak és végletesen taszítónak a vers hősnője számára. A két szélsőséges érzelmi állapot egyensúlya annyira tökéletes, hogy az ambivalencia már-már kiegyenlítődik. A vers minden lehetséges kapcsolatot elvet. A férfivel, a nővel, a gyerekkel szembeni érzés egyformán a gyűlölet és az undor. (Még a saját gyerekkel szemben is: „Mondod, ki nem állód, / Mert lány a kis rohadt.”) De mivel a férfi is meg a nő is önmagában önállótlan, befejezetlen, képlékeny, kölcsönös gyűlöletük és megvetésük ellenére (vagy éppen ezért) mégis egymásra utaltak. A versben a férfiasság szimbóluma a pénisz, a megosztott nőiesség szimbóluma pedig a hold és a tenger együtt. A hold kívülről, felülről irányítja, mintegy terelgeti a férfit önmaga felé, a tenger viszont, amely a női testen belül van, visszalöki, köpi, partra veti, kiveti magából a férfiból származó anyagokat, vagy egyszerűen bezárul a férfi előtt. A holdnak-tengernek is, a pénisznek is az a legfőbb jellemzője, hogy mindkettő állandóan változtatja alakját. Nincs személyiségük, vagy legalábbis nincs stabil énjük. Kettőjük közül mégis a nő az erősebb. A férfi férfiasságának satnya kis szimbóluma a női elektromosságnak pusztán vezetője (savak gyűjtőmedencéje); szikra nélkül nem képes működni. Hold nélkül használhatatlan, hiába van teli. De a hold sem teljesen önálló; fénye, amivel a férfit irányítja, nem saját forrásból fakad. A vers hősnője állandó szerepváltásokra, sőt szexuális szerepcserékre kényszerül. A férfi önállótlansága, gyengesége, puhánysága miatt ő kénytelen átvenni a férfiszerepet. (Ez a motívum Sylvia Plath más verseiben is megjelenik, például az Ari- eíben: „És vagyok / A nyíl, / öngyilkos harmat / Szállta, mely maga a vágta”). A homoszexualitás ezért is merül fel, mint távoli lehetőség. A barátnő a versben szintén a hősnő megvetésének tárgya, mert nincs benne elég erő, intenzitás, energia, amivel impotens férjét kompetenssé tehetné. (Másfelől viszont: „Minden nő kurva” — mondja a vers.) De a közös erővel normálissá tett, „kemény” férjet a két barátnő szimbolikusan együtt öli meg, illetve dobja oda egy selyemfiúnak. Sylvia Plath gyűlölte a nőket, mert mindenkiben a sikeres vagy potenciálisan sikeres vetélytársat látta, de ugyanakkor azt is tudta, hogy csak egy nő érthetné őt meg igazán. Erős szexuális vágyai voltak, viszont a férfiakat gyengeségük miatt megvetette, és ezzel (velük) együtt önmagát is, hogy mégis rájuk, az akarattalan bábokra szorul. Ezt az érzését talán még az eddigieknél is intenzívebben tartalmazza a Ti félelmetesek című verse. A vers életrajzi hátterét Elizabeth Sigmund visszaemlékezéséből ismerjük (Sylvia in Devon: 1962, in: Edward Butscher, [editor] Sylvia Plath, The Woman and the Work, 1977). Assia Wevill*, Ted Hughes szeretője felhívja a még együtt élő házaspár lakását. Amikor Ted helyett véletlenül Sylvia veszi fel a kagylót, Assia férfihangot imitál, és végig férfinek hazudja magát. Sylvia felismeri, de hagyja, hogy Ted beszéljen vele. A beszélgetés végén viszont kitépi a telefont. Az eseményt más verseiben is megörökítette, például az Apuban: „Kitéptem a fekete telefont, / Hang férge azon föl nem tekereg.” Assia büntetése ebben a versben az, hogy választott maszkja föléje nő, és már nem tud szabadulni tőle. Férfivá változik, végérvényesen. A maszk így áll bosszút a megtagadott nőiségen. Assia bűnhődése az életben sem volt ennél kisebb viagy kevesebb. Mintha Sylvia sorsát, személyét kényszerült volna folytatni. Annyira azonosult Sylviával, hogy végül gázzal ölte meg magát (és Ted Hughes-tól való kislányát is), ugyanúgy, ahogy * Ted Hughes szeretője, majd későbbi élettársa a szakirodalomban „Assia G.” vagy „Olga” fedőnévvel szerepel. Valójában Assia Wevill-nek hívták. Ezt Nora Crow Jaffe levélbeli közléséből tudom. 78