Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 1. szám - Fabó Kinga: Skizofrénia és nyelv (Személyiségvázlat Sylvia Plathról) (tanulmány)
elutasítások anyját fogják igazolni. Sylvia Plath tudta, hogy a költői státusz csak akkor megbocsátható, ha sikeres. x A szexualitáshoz — úgy tűnik — még házasságában is állandó bűntudat társult. Naplójából pedig kiderül, hogy Richard Sassoont és Ted Hughes-t kivéve még csak nem is élvezte a dolgot. így a promiszkuitás elsősorban anyjával szembeni dacreakciónak tűnik. A kollégiumban ebből a szempontból kétféle nyomás nehezedett rá. Egyrészt anyja tiltása, másrészt a kollégisták elvárásai, akik lenézték azokat a lányokat, akiknek nincs fiújuk. Lehet, hogy a terápia eredményeképpen anyjától való függőség-érzése csökkent, de maga az érzés, amire szüksége volt, nem szűnt meg, hanem egyre erősebben áttevődött Ted Hughes-ra. Amikor pedig Ted elköltözött, apjára, illetve apja emlékére. Sylvia Plath-szal kapcsolatban apakomplexust szokás emlegetni, amire ő maga adott alkalmat és okot verseivel, nyilatkozataival. Mégis azt hiszem, hogy az apa- komplexus az ő esetében másodlagos, fedő-érzés, illetve öndiagnózis volt. Talán számtalan komplexusa közül ezt érezte a leginkább bevallhatónak. Valójában pedig eredendő és állandó bizonytalanság- és magányérzésére, szorongó, rossz közérzetére, döntésképtelenségére keresett és talált végleges magyarázatot és „bűnbakot” apja személyében, illetve abban, hogy apja „elhagyta”. Ez is jellegzetes paranoid reakció, illetve élménymód: hogy apja halálát így élte meg: magára vonatkoztatva, mint neki szóló ellenséges gesztust. Szándékos rosszindulatot tulajdonított egy véletlen eseménynek. (Apja természetes halállal halt meg, cukorbajban.) Ráadásul élete vége felé apja és Ted alakját teljesen azonosította egymással. Az apa-versek Ted-versek is. Sylvia Plath nyolc éves volt, amikor apja meghalt, így túl sok emléke nemigen maradhatott róla. Mégis, idők folyamán egyre több és egyre mitikusabb tulajdonságokkal ruházta fel. Végül összes kudarcának okát benne, illetve halálában látta. Apja hiányával volt jelen egész életében. Hogy apja milyen ember volt, azt nem tudhatjuk. Aurelia Plath-nak a levelezéshez írott bevezetője alapján (nyilvánvalóan Aurelia szándéka ellenére) Otto Plath enyhén kényszeres, rigolyás, rigid, hipochonder személyiségnek tűnik. A kislány Sylvia Plath volt a kedvence, szemben öccsével, a beteges, sírós War- rennel. Ezt Sylvia Plath-nak az Among the Bumblebees (A poszméhek között) című novellájából tudjuk. Anyja ezért, meg talán azért is, mert Warren volt a fiú, War- rent pártfogolta. A kislány Sylviát elsősorban apja fizikai ereje, nagysága nyűgözte le. Ez leg- meghatározóbb, talán az egyetlen emléke róla. (Később minden férfiban ezt keresi.) Ez a tény egy újabb sajátos kettős érzést alakít ki benne. Egyrészt gyakori vágya, hogy valaki szabályosan, annak rendje-módja szerint erőszakolja meg. Másrészt fél is ettől. Ezért akarja. Talán, hogy így, mesterségesen, erőszakkal törjék meg saját túlerejét, ellenállását, amivel szemben a leginkább védtelen és tehetetlen. Ted Hughes-tól is ezt várta. Talán ezt is kapta. Első találkozásukkor (egy partin) szabályszerűen megerőszakoltatta magát vele. Ezt az érzést — hogy a kínzott imádja kínzóját; őt és csak őt — általánosította is: „Minden nő fasisztát imád.” Apu (Daddy) című versében apját a fasiszta alakjával azonosítja: a precíz, megtervezett, indulatmentes kegyetlenség megtestesítőjeként ábrázolja. Akit — ezért — rajongva gyűlöl. Gyűlölni; azt általában is nagyon tudott. És nagyon szeretett. Az egyetlen, számára pozitív érzés a szenvedésben való tobzódás volt. Rajongott mindenkori kínzójáért. Nemcsak szerelmi életének vonatkozásában volt mazochista. Általában is csak azt tudta szeretni, akit gyűlölt, vagy akitől félt. így a nőket általában, meg a halált. A végletes gyűlölet-szeretet által meghatározott ambivalenciák totális kiélésének és ezzel történő feloldásának a lehetőségét mutatja két, halála előtt nem sokkal írott verse: a Leszbosz és a The Fearful (Ti félelmetesek). Egy homoszexuális kapcsolat a nárcisztikus önimádat és öngyűlölet tökéletes 77
