Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 8. szám - Károlyi Csaba: Körülzárt útonlevés (Rácz Péter: A hajósok megérkeznek) (kritika)
szerzőnek azt a szándékát, hogy a könyv körébe vonzza az olvasót, és így is kifejezésre juttassa a kötetnek az átlagosnál személyesebb, személyhez szólóbb jellegét. Ez a kérdés egyben átvezet az erős önreíléktáló költői magatartás szemrevételezéséhez. Az állandó újrakérdezés útján Rácz abban a reményben indult meg, hogy a küldetés az emberélet végére beteljesül. Hogy minden korábbi tudás e végpont felől értelmeződik, de onnan nézve mindig osökevényes. (Ebben az összefüggés-rendszerben csak a hit lovagja az, aki át tud lépni ennek a gyarló tudásnak a határ- mezsgyéjén.) A folytonos újmakezdés/újragondolás azonban korántsem értelmetlen cselekedet, mert ha egyáltalán, akkor csakis ezáltal juthatunk valamire. Annak bölcseleti tisztázása, „hogy meddig (nem) jutott el”, mélyen összefügg azzal a művészi tapasztalattal, hogy „az alkotás ferde érzés”, tehát laz elképzelt tökéletes vers felé vágyódás — újabb alkotásra ösztönző — tapasztalatával. Olyan alkotói idea ez, amely felé 'akikor is haladni kell, ha az nem lenne elérhető. Ilyen értelemben minden művészet kísérletezés, a tökéletes áhítatában születő kudarcok, esetlegességek, vázlatok pedig véglegesítődnek (végleges vázlat a tengerből — mondaná Mészöly Mikllós), és 'miközben fölfelé törnek, épp kudarcaikkal fejezik ki, milyenek is vagyunk és milyen is ez a hely, ahol élünk. A tökéletes tudás néma — a tökéletes mű csak elképzelésekben létezik. A művészet útja pedig nem más, mint a szüntelen keresés. Rácz Péter költészete következetesen halad az életre szóló kételkedés, a keresés — -indulás és megérkezés által körülzárt — útján. A hajó nyílt vizeken bolyong, a rezignáció vizein. Legénysége pant után sóvárog, de ő bizonytalan és nyugtalan. Az őszig tartó haladékot érezve egész kötetében azt mondja: nincs más üt, mint befelé, önmagunk irányába, hogy közelebb lehessünk. Ehhez pádig kérdezni kell, és újrakérdezni: „s ha / nincs válasz, keresd, én kérdezek: / nyugtalanságod az egyetlen elfogadható állapot.” (Magvető, 1988.) 730
