Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 8. szám - Károlyi Csaba: Körülzárt útonlevés (Rácz Péter: A hajósok megérkeznek) (kritika)

gondolatmenetéből visszavezetve érthetők meg; úgy viszont többszörös feszültségben tartják egymást, és együttesen kiadnak — kiküzdött és/vagy ajándékul kapott olvasói pillanatokban — egy olyan összetett látványt, melyet igazából nem látni lehet, hanem elgondolni. Nem meghökkentő képeket akar létrehozni, hogy a meg- hökkentéssel fejezze ki az általa 'érzékelt világot, hoaneim ká akarja fejezni (és ez előbb van, minthogy a képéket látná!), amit ebből az egészből átélt és a másiknak átadhatónak remél, és így — miivel feltétlen hitelességre törekszik — minél pontosabb kifejezésmódra talál, annál meghökkentőbb képek, képtársítások születnek.

Ez a már korábban is megfigyelhető képalkotás most egy olyan sajátos beszédhelyzettel, költői magatartással párosul, amely (összefüggésben a motívumok rendszerével és a kötet szerkezetével) külön figyelmet érdemel. A Béta zárósoraiban nem tudjuk pontosan iki és nem tudjuk pontosan kinek igy beszél: „Látom: erényed iaz őrültség. S imily bámulatosan kormányzód hajónkat: az élet ösztöne vagy — aimii ugyanaz — a halált élélem tart fönn bennünket? Mondd, elindultunk már?” Ezek ia sorok — miközben érezhetően utalnak az Alfára és az első kötetre is — jelzik A hajósok megérkeznek elsőszámú alapmotívumát: a hajózás, az útonlevés motívumát. Ez az útonlevés távolról (mintha Ábrahám Mórija hegye felé vezető útját is jelezné, vagyis pontosabban ezzel kapcsolatban a Kierkegaard által megfogalmazott kereső útonlevést, a bizonyosság felé vágyódást. (Ebben az értelemben tehát a kérdezés maga az útonlevés!) Másrészt ez az útonlevés mintha Odüsszeusz hajójának bolyongása tenne, mintha a görög hajósok mondanák a kötet címére mutató, két hangsúlyos helyen is előforduló idézőjeles, mindkétszer zárójelbe helyezett mondatot: „soha, sóiba nem lesz más, csak indulás!” (Tehát az útonlevés állandó kételkedéssel jár!)

E beszédhelyzetet a költemények „életrajzi” értelemben is alátámasztják. A hely, ahonnan a versek megszólalnak, azaz ahonnan a költő a világot nézi: a sziget. A sziget és a hajózás motívumának együttes jelenléte külön feszültség forrása (néha mintha összemosódna a hajó és a sziget). A hajóútnak a szigeten 'történő elgondolása eleve összetettebb szimbolikáit sejtet, és íazt az érzést sugallja, hogy a különös kötetszerkesztésnek is ezzel összefüggő oka lehet. Azt, hogy beavatást nyerünk a konkrét élethelyzetbe, melyben la kötet keletkezett, azért fogadjuk el, és azért vehetjük .komolyan, mert a kötet megírásának körülményei általánossá, bölcseleti érvényűvé válnak. Ezzel a beavatási gesztussal ugyanakkor meghív minket a szigetre, nézzük onnan a világot, ahonnan ő nézi: körben víz, fölötte ég. És ekkor jövünk rá a nagy cselre: hiszen mi lis a szigeten vagyunk már jó ideje, indulás és megérkezés között (vagy inkább indulás idlőt't, megérkezés után?). Mert ahogy A titok nyitja című vers mondja: ez a föld a sziget. A szigetiét azonos korlátozott ittlétünkkel, a vendégléttel. A sziget pedig nem más, mint körülzárt útonlevés (olyasmi, mint Pet- rinél a körülírt zuhanás): „ ... Végképp eltávolodsz / a megérkezéstől, a partok sem emlékeznék / útontevésedre. Bezáródsz a lezáratlanságba, / megadja imagát a sziget...” (Már csak 120).

Ezáltal nyeri el értőimét a harmadik fő motívum, a kör motívuma. A kör egyrészt a víz által körülzárt szigettel áll kapcsolatban, másrészt a hajózás állandósult létformájára utal, amikor semmi más nincs, csak „a kömyeskörüli tótenger”. Harmadrészt a körre épül a szokatlan kötetszerkezet lis. A versek élé helyezett, a tartalomjegyzék helyett szereplő A kötet szerkezete címet viselő eligazítás és a különös oldalszámozás az alkotói dilemmát jelzi, mellyel Rácz szembe találta magát, ö maga fogalmazza meg a fülszövegben: „A könyv szerkezete eltér a megszokottól. Nem tudtam ugyanis a szokásos sorba rakni és Ciklusokba osztani az itt olvasható verseket. A motívumok belső összefüggései és egy IközvetJianebb beszédhez való kapcsolódásuk azt kívánta, ho^y egy körvonal mentén (helyezzem el őket.” Az önreflexió helytálló, többről van itt szó, mint puszta ötletről. Mégis fölmerül iá kérdés: vajon sikerült-e ezzel a megoldással azt megvalósítania, amit tényleg szeretett volna? A könyvforma ugyanis — jellegéből adódóan — ellenállni látszik ennek a körvonal mentén történő szerkesztésnek. A szerkezet inkább csak jelképesen nyomatékosítja a

729