Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 8. szám - Bertha Zoltán: Mészáros Sándor: A kék hegyeken túl... (kritika)
zárik”; „Odahagytunk mindent, itt vagyunk, s nem tudom, mi történik velem a következő percen” — kesergi Szőts Ferenc, kifejezve, egy teljes életút alapélményét. De ez az élmény alakította, fejlesztette ki benne azt a .megtéveszthetetlenüU tiszta, józan értelmet, amely a gondolkodásmód mellett a viselkedés, a magatartás magas fokú itatelligenoiájában is megnyilvánul. „Annyi minden itönténik egy ember életibe, méges olyan kevés embernek adhat valamit! S roü annyi gyűlölségbe éltünk, hogy azt a kevés embert, aki velünk igazán jót tett, vagy én tettem neki valami jót, azt ■nagyon meg kéne becsülni. Ez a legtöbb, amit tehetnénk a fődön. Mer mü a nagy dogokba úgyse tudunk beleszólni, de ennyit tehetünk! A menekülésünk megtanyí- tot erre. Mü .akkor .mindenkinek ki vótunk szógáltatva ... Előttünk a németek, hátunk mögött a muszkák, a szerbek, fejünk fölött a nagy angol liberátorok ... Magyar katonák, német katonák, muszka katonák, szerb .partizányok s még a jó ég tudja, kik között vótuhk, s egyiktől se várhattunk segítséget. Mü mindenkinek a lába kapcája vótunk! S ha jól meggondolom, nemcsak a háború alatt, hanem atmióta élek. Nem várhattam senkitől semmi jót. Semelyen kormánytól, politikától, semelyen rendszertől, semelyen náoiójú embertől. Csak véletlen vót, hogy valakitől valami jót kaptam, s azér örök életembe hálásnak kell ilenmem Isteneimnek” — vallja, s eszerint is érez sorstársai, saját népe, de minden szenvedő: például a szerb vagy német kitelepedők iránt is, akik ugyanolyan emésztő fájdalommal kényszerülnek otthagyni szülőföldjüket, mint a székelyek. A szegények, a nyomorultak iránti szolidaritás mély emberi indítékai vezetik Szőts Ferencet minden cselekedetében, amikor az elviselhetetlen ötvenes években mint .téeszelnök igyekszik .mindig .a ilehető legkisebb rosszat elérni, sőt kicsikarni. A padláslesöprésék, a 'képtelen beszolgáltatási rendszer, az éhezések ideje ez, amikor alig győzi menteni a menthetőt, v.édfeni a rászorultakat, .elhárítani-enyhítem a végzetesen értéknetlen és .bűnös utasításokat. A kisembert hősiesség számtalan apró jelével tanúsítja, hogy betöltött pozíciói ellenére végig kitart annál az alapvető bizalmatlanságánál, amély jogosan fordítja szembe minden hazug, diktatórikus, esztelen és igazságtalan politikával. Gyökeres kritikai érzékével lát át azon az egész megalázó mechanizmuson, amely „békényszergette”, beerőszakolta őket a téeszbe — amikor „egy (kicsit fellélegeztünk, újra reánk rohantak a téeszcsével” —, amely sírásra készteti ötvenhatban — „Mikor bémondták a rádióba, hogy a forradalom eibükatt, az oroszok béjöttek, sínvia jöttem ki .az uccára, hogy valakivel beszéljek” —, amely a korrupció, a hatalmi visszaélések, a méltánytalanságok halmazával riasztja e.1 úgy őt, hogy öregségére egy másik faluba költözik át, nem bírva el a .téeszben .történtek látványát. Szőts Ferencet ősi beidegzettsége a földhöz köti, s egyik legsajgóbb fájdalma, hogy „nem viseli senki a szüvin, mint mü, a fődünket!” .Meglátásai .bizonyítják, hogy .a világos értelem az egyszerű kisemberrel is itörténetfilozófiiai .igazságokat rfcud kimondatni. De történetfiilozófiai igazságokat példáz és jelenít ímeg Szőts Ferenc magatartásának egésze .is, a mindennemű ellenállás egy tökéletes .történelmi zsákutcát jelentő társadalomberendezkedéssel szemben. A látszat-egyezkedések imögött tiszta képe és eszménye ól benne a fundamentális emberi értékeknek, a hit, a közösségi szeretet, a független, önálló gondolkodás, az egyéni és kollektív autonómia, az öntörvényű személyiség és erkölcs minőségeinek. Ez a szemlélet telíti őt, .amikor .az élet puszta biológiai adottságának meghaladására, szellemi érték tartalmaikkal való megemelésére vágyakozik, s mindenütt a templom fölépítésére törekszik; „Vót templomunk, s ez vót a .legfontosabb! Az ember .nem élhet úgy, mint la kutya, hogy megszületik valahogy, s azt se tudja, mér élt, s má belélökik egy gödörbe. Nem ennyi az ember élete! Ezér van az embernek hite, hogy valami mértéke legyen az életinek. S főleg abba a felfordult világba fontos a hit! Hogy az ember sose hagyja el az Istenét, s akkor az Isten se hagyja öl őt!” S itt emelkedik ez .a szociografikus önéletrajzi regény megrendífően kataxtikus hatásúvá. Abban, ahogy ez az öregember a maga nyelvére fordítja az emberi egzisztencia alapvető metafizikai döbbenetét: a féloldhatatlam hiányérzetet és a torokszorító kielégülettonség szomorúságát: „Az embernek mindig az vóna jó, ami 'lehetetlen. A kicsi gyermek es úgy van, .hogy neki az kell, ami nem lehet!” S ez az 726
