Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 8. szám - Bertha Zoltán: Mészáros Sándor: A kék hegyeken túl... (kritika)
BERTHA ZOLTÁN Mészáros Sándor: A kék hegyeken túl... A második világháború folyafrnán Dunántúlra telepedett bukovinai székelyek hányatott sorsa többféle műfajban megszólalt már: vallomásos epikában (Tamási Áron), ilírai regényben (Tamás Menyhért), történeti-leíró szociográfiában (Albert Gábor, Csupor Tibor). Mészáros Sándor szociografikus regénye külön szín ezek között, de — az életesejmiények gazdagsága mellett — lírai sugallataival, történelmi-társadalmi jelentéseivel, lelkületi mélységeivel és nyelvi szépségével általában is jelentős teljesítménye mai prózánknak. Az elbeszélés hőse a regényes önvallomást tevő bukovinai székely parasztember, Szőts Ferenc, laki mintegy tizenötezer sorstársával együtt vándorol ki a bukovinai székely vidékről — 6 Istensegíts faluból — 1941-ben, és kel át a Kárpátokon — — a „kék hegyeken” —, hogy bejárva Bácsikat, Zalát, végül Tolnában telepedhessék le a háború végén. Az emlékezés az életanyag hallatlan bőségét tárja elénk, miközben (kibontakozik az elbeszélő-mesélő jelleme, lelki alkata — egyszerre példázva egy néptöredék keserves léttörténetét és érzelmi 'hányódásait a meg-megújuló reménykedéstől a szomorú letörésekig, a megmaradás és túlélés hitétől a gyötrő honvágyig. Az újrakezdés és a pusztulás kettősségének szorításában, a menekülés és a hontalanság-érzet társadalmi-lelki kényszerhelyzetében csak a szenvedés növekszik; s ez a Szőts Ferenciben élete alkonyán is vibráló fájdalom és fojtogató keserűség alakítja a történetmondás menetét és némileg zaklatott jellegét is. A honvágy mardosó kínja szakad fel Szőts Ferenoből az elbeszélést indító megrázó álom-jelenetben: a hazatérő öregember beszédbe elegyedik saját régi gyümölcsfáival, bokraival, s előbb a viszontlátás boldogságától, majd a szülőház és környékének hirtelen szem elől vesztesétől sírva (fakadva, zokogva ébred fel. Innen lendül neki a me- sélés, ajmely nagyjából kronologikus sorrendiben (halad, de aztán egyre inkább az emlékezés élénk asszociációi szervezik a imúltidézés folyamatát, s formálják azt végül mozaikossá: a gyors előre- és hatra-ugrások miatt kimaradt részek később fokozatosan pótlódnak, s így kerekedik hiánytalan egésszé az é'letsors. A rendkívül színes, eleven és lesieménysűrítő előadásmód nemcsak megragadóan hitelessé teszi az emlókező-elbeszélő észjárás élőbeszédszerű' megnyilatkozásait, hanem tudósít egy nemhogy nem naiv vagy primitív, de éppenséggel magasrendű paraszti .intelligencia mivoltáról és mozgásairól is. A eselekiménymegjelenítések vertikálisan is gazdagon rétegezettek: az esemónyleírásökat az átélő személyiség modellértékű kommentárjai, érzelmi-lelki reflexiói, sőt gondolati-bölcs eteti tanulságkifejezései kísérik. S mindezt egy szervessé épülő és 'elementáris erejű létezéshangulat keretezi, a különös összetettségével ható, rezignációt, bölcsességet, szenvedélyes életkedvet, örömöt, haragot, szelíd megértést, marcangoló tehetetlenség-érzetet, belátást, ravasz, ügyeskedő elmésségef — és sorolhatnánk a végtelenségig — keverő kedély- állapot, a folytonosan hullámzó-változó érzüietforrnák atmoszférája lengi körül. A nyomorúság és a kiszolgáltatottság űzte el Szőts Ferenoéket Bukovinából, szülőhazájukból, de — amint a családtörténeti háttér felvillantásából itt is kiderül — már ide is ia kényszerű sors: a székeiyöidökiés elől való menekülés, albujdosás vetette őket. S ez a folytonos menekülés válik jelképes sorsállapottá bennük akkor is, amikor a tényleges vándorlás hosszú háborús évei véget érnek. Mert hiába a rendszerváltozás, ezek az emberek továbbra is a (társadalom perifériáján maradtak, s a beléjük ivódott tapasztalatok révén talán még érzékenyebben élték meg a parasztsors ötvenes-hatvanas évekbeli szörnyűségeit. „Kocsim a szállásunk s országúton a ha725
