Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 8. szám - Kresztury Tibor: Baránszky László: Zarándoklat (kritika)

főleg a second auenue-ciklusban szereplő — szövegirodalmi 'kísérlete, Baránszky László líraeszménye alapvetően eltér az experimentális költészet radikalizmusától. Nála a korszerűségigény prekoncepció helyett a modem nyugat-európai és amerikai inspirációk megkerüllhetetiLein következménye, ami a versszerkezet zárt rendjét szélsőséges módon szétfeszítő imiűvekben — így az identitás sorsproblómáját a legmélyebben érintő nagy mantázsvensben, a közérdekű közlemények ben és a Jézus halálának történetét apokrif kommentárokkal, töredékekkel, levalékkel, jelentésekkel profanizáló tizenegy tételes zarándolatban — minden abjektdvizáló-távolító gesztus ellenére sem vezet a személyesség hitelének, érzelmi fedezetének elhalványulásához.

Ezen az alapon kapcsolódnak a vizualitás közlésértékére ás építő, az ironikus, tárgyilagos, vallomásos hangoltságot, a leírásit, vendégszöveget, betoldást, felsorolást, expresszív költői képét eklektikusán zsúfolt, de gondosan megszerkesztett struktúrákba rendező költemények a verseknek ahhoz a — valószínűleg korábbra datálható — vonulatához, melyben az ihlető élmény, felsajgó em'léiktöredék közvetlen, megérintő ereje, s nem a szöveg ritmusa élteti a sorokat. Baránszky költői alkatának egyik legfőbb karakter jegye a rezignáoió, a melancholia hangulatának gyakori, mély átélése, a külvilág zaklató hatásait kirekesztő tűnődő szomorúság intim verspillanataira való rátalálás: „megreked az emberiben / néha a szó és talán ez a legjobb a hallgatás / bora fölött marihuana füstje kettévágja / mindennapjaink gúzsbakötő szófonadókát” (szöveg). A teljesebb harmónia utáni vágyakozás csendesül ezekben a lírai meditációkban egyfajta elmúlás előtti megnyugvó lemondássá, bölcs megbékéléssé (hajam hullik, song, beállványozott délután, tihany: néhány kő közt stb.). S e magatartás hiteles, mély őszintesége telíti az irónián átsütő végtelen szeretettel a kötetnek azokat a darabjait is, amelyekben önvallomás helyett szánalmasan esendő, vagy elesett figurák sorsát tudja néhány vonással felvillantani — legyen szó akár a teniszpályák koros, ám lelkes amatőrjeiről, vagy a New York-i utcák lepusztult guberálóiról (öregasszonyok a centrálparki teniszpályán, a közeledő new yorki télhez).

Formai sokrétűségével, szemléleti frissességével, üdén eredeti hangjával egyéni színt hozott, s fontos állomást jelenthet a Zarándoklat az újabb magyar líra történetében, amennyiben megjelenését a közeljövőben az emigráció ezen költőnemzedékének hazai kiadásai követik majd.

(Magvető)

724