Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 8. szám - Kresztury Tibor: Baránszky László: Zarándoklat (kritika)
KERESZTURY TIBOR Baránszky László: Zarándoklat Szomorúan s értetlenül figyeli az ember a lassan végre felnyíló sorompók keltette indulatok, rosszízű viták szánalmas kicsinyességét. Ha a nyugati magyar irodalom hazatalálása valóban közös érdek, az úttörő kézikönyv belső aránytalanságait méricskélő, vagy a zsenigőg féltékenységével támadó hozzáállás helyett a kép pontosítása, árnyalása volna a feladat. Például annak felmérése, hogy mennyiben módosítja a líránk 1945 utáni időszakáról alkotott irodalomtörténeti értékelés súlypontjait azon nemzedék integrációja, melynek legjobb teljesítményei Bakucz József, Baránszky László, Vitéz György, Horváth Elemér, Kemenes Géfin László s Gömöri György nevéhez köthetők. Egyre világosabban látható ugyanis, hogy egy a magyar költészetből nagyon hiányzó szemléletmód, poétika, költői magatartás rangos képviselői ők, amelynek megtermékenyítő hatása jóval jelentősebb, mint ahogy azt a legújabb líráinkkal foglalkozó kritika érzékeli. Az itthon közülük elsőként kötethez jutott Baránszky László válogatott verseinek legvonzóbb tulajdonsága az a szemléleti és poétikai tágasság, amely távoli korokat, helyszíneket, hangulatokat, eltérő műtípusokat ösztönös eleganciával képes karakteres költői világgá szervesíteni. A mítoszok idejének és a technikai civilizáció századának együttes sugallatai, a krisztinavárosi utcák és New York, lágy nosztalgiák és ritkán megtalált harmonikus pillanatok áttűnései teszik egyszerre széles horizontúvá, s bensőségessé ezt a lírát. iMíndez a helyhez kötöttségnél, a lokális kötődésnél tágabib érvényességű otthonosságot feltételez térben és időben, másrészt pedig az életút sorskérdéseinek belső békévé csituló elrendezettségére utal. A két világ között című ciklus versei ily módon nem a léthelyzet gyökérzetét vesztett átmenetiségét rögzítik, hanem a költői nézőpont olyan összetettségét, melyben Amerika élménykörei az azokat minduntalan átszínező emlékek megejtő elevensége által válnak emberközelivé, míg a múltidézést a lebonthatatlan távolság perspektívája lendíti itúl az ellágyuló érzeimességen. Ez a ,jkettő:s szűrő” teremt hiteles alapot arra, hogy személyes létgondjairól szólva kivételesen gazdag kulíúrólményeit is mozgósítsa a (költő: mitikus allúziókat, bibliai parafrázist, görög s latin irodalmi utalásokat, idegen nyelvű kifejezéseket emel a versek szövegébe, Baudelaire, Kafka, Szabó Lőrinc, Jékely és mások alakját idézd meg. Az átvett motívumok, a gyakori reminiszcenciáik, a klasszikus műfaj imitációk (óda, epistola, curriculum vitae, ecloga, elégia stb.) átfogó műveltsége mellett persze azt a vonzódást is elárulják, ami líráját a magyar- és világirodalmi hagyomány széles köréhez köti. Baránszky László legszembetűnőbb alkotói erénye, hogy a tradicionalitás e sokrétűen szilárd -talaján tud ízig-vérig modern költői világot teremteni. Olyan korszerűen eredeti poézist, melynek specifikumát nem elsősorban külsődleges, műfaji- formai újítások — az említett verstípusok ellentátsoraként ír songot, táviratverset, anti-albát, proustianát, anzikszot is többek között —, hanem a látásmód merész képtársításai, a versszöveg eleven energiái adják. A dikció avantgarde dinamizmusa, nyelvi ereje mozdítja fci a megjelenítést az élményrögzítés konvencionális kliséinek köréből — akikor is, ha ismert lírai alaphelyzetek megközelítéséről van szó: „...kiülünk a napra még egy picit lenn a vízfényes / taviuralom siket hajóvirágzás a vte kizárt az ismeretlenek / hajnali látogatás tétova násza a letaposott vízen égő 'tarló / napban égő tarló kiaszott kukoricaföld elrobog” (Requiem). Ez az alkotásmód egyben azt is jelzi, hogy bármennyire a Magyar Műhely írói körében jelöli is ki a költő helyét pályakezdése, korábbi kötetének párizsi megjelenése, vagy több — 723
