Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 8. szám - Szávai Géza: Itt az idő nem telik (regényrészlet)

Koma a (puskákat tisztítja.

— Kipróbáljuk, lelősz?

— Nem lőlek le. Én még a puskáimat is rendszeresen pucolom ... Mi a fenének nem borotválkozol meg?

— Most úgysem verik szét a pofámat.

— Na, ezt az egyet minálunk sosem llehet tudni... Hanem tudod, koma, az volna az Igazi, ha mindketten az életünk végén jelölhetnénk ki valamiképpen az összesített fénykorunkat: amikor a legjobb fizikai erőnlétben voltunk, amikor lelkiekben meg ravaszságban is legerősebbek voltunk, s az egészet, mondom, összesíteni egy csúcsformába ... S ezeket a csúcsokat összeengedni... Kíváncsi leszek, mit mutatsz fel ezután.

— Majd az unokáimat. De nem értem, miért ugrálsz, semmire se vitted. Egy halász-vadász, akaratos vénember vagy, aki azt képzeli, hogy neki mindent szabad ... Nem egy nagy teljesítmény, a fenébe iis.

— Annyira nagy, hogy iszom is ennek a dicsőségére egyet... kíváncsi leszek, hogy utánam tudod-e csinálni.

— Isten, Isten.

— Nem a pálinkaivást... Megéltem, itt vagyok, öregen. Nem tudtak elpusztítani. És hogyan vagyok itt, koma? Nem lettem pocakos, totyogó, esernyős bácsika... Lehettem volna nagy bokszoló, nem egészen rajtam múlott. Nem volt szerencsém, el van intézve. Nem hagytam el magam, mások sem hagytak el engem, vagy ha elhagytak, le vannak sajnálva...

— Na, azért mondom, Koma. Le vannak sajnálva.

— Le vannak. De én magamat nem hagytam el... Naponta borotválkozom ... Na, egészségedre, igyál, iámig elhull a szakállad.

— Mondtam, hogy reszket a kezem, összevagdosom magam a késsel.

— Én is mondtam, hogy megborotvállak.

— Nem mondtad.

— Jó, nem mondtam. Akkor figyelj: megborotvállak.

— Ha összevágsz, összeváglak.

Koma vizet melegít egy imosdótálban, karosszékbe ültet, nyakam köré törülközőt tesz, a pamaccsal eldolgozza a habot, derékszíjon megfeni a kést, s apró, biztos mozdulatokkal húzni kezdi a szakállam. Azt hittem, nem tudom majd összefogni a szám a széles vigyortól — de csak a homlokom ráncolom, miközben Koma elszántan dolgozik rajtam. Mire elkészül, mindketten belefáradunk a nagy figyelembe, ő pipára gyújt, én reszkető kézzel hajtok fel egy pohár pálinkát. Koma elégedetten pöfékel: szesz helyett pálinkát dörzsöl az arcomra.

— Na, most már kívül-belül...

Mintha jóval könnyebb lenne a fejem; csóré arccal gyámoltalanabb és józanabb vagyok.

722