Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 8. szám - Szávai Géza: Itt az idő nem telik (regényrészlet)
— Nem tudnám elmondani — vallom be, felrezzenve az ablak előtt szállingózó hópelyhek játékának szemléléséből. — Helytelen. Legalább egy közismert szöveget be kell vágni, hogy ha megszorulsz, legyen viszonyítási alapod. Vígan hunyorog, a pohárra int. — Vágd be. Bevágjuk. S figyelem Komát. Hetykesége ragadós. Felráz. — Na, mondom a komának, ha az ismert körülmények közepette megpillantanám a lábnyomot, aikkor kiderülne, ugyebár, hogy lehetséges. „Ugye, ugye?” somolyog a lengyel. Pillanat: ismét leszögezem, hogy lehetséges legyen, annak az a feltétele, hogy lássam. Ha látom, akkor azon kezdek gondolkodni, hogy csoda-e vagy mifene. Namármost: igazi csoda az, ami egyszeri és megismételhetetlen. Ha tehát én látok egy olyan nyomot, amelyet hasonló körülmények között már látott két illető — akkor az nem csoda. Feltéve, hogy igaz, hogy megtörtént ez a nyomos sztori, s gondolom megtörtént, mert azért -nem olyan Okos fiú maga, hogy csak úgy kitalálja, mondtam a szemöldökét ráncolgató -lengyelnek. Ha nem csoda, akkor kísérletezni kell, jelzett körülményekbe állítani embereket, mondjuk a falusi rendőrök feladatkörébe lehetne utalni, de seímrni esetre sem -tartozhat ránk, akiket másegyébre képeztek ki... De ha a dolog nem történt meg, ha a történetet maga csak mint feltételezettet adta el nekünk, és mégis megesik, akkor amíg ez egyszeri, addig csoda, és csoda a javából, különös, mert: megjósolt. Akkor lehet gondolkozni azon, hogy miért jósolták meg, mi a jelentése, és a -többi, és a -többi. No, de amíg nem látom a -nyomot, addig- ez az egész csak üres duma... És nem fair a játék, mert nem -tudjuk a legfontosabbat, amit maga tud: megtörtént-e a sztori, amivel a napjainkat elrontotta ... A lengyel egy kicsit gondolkozott, intett, várjunk, kifordult az ajtón, s kis idő múlva visszajött: „Engedélyt kaptam, megkísérelhetjük -a dolgot: kipróbálhatjuk, hogy ilátnak-e a szóban forgó körülmények között nyomot. Utána majd -elárulom, hogy maguk látták elsőnek vagy sem, hogy megtörtént-e valaha, amiről -itt véleménycserét folytattunk.” Így aztán vártunk. A cimborák gyanakodtak, töprengtek, -hogy tud valamit a koma, a -lengyel, -hogy van valami a dologban, épp csak mi képtelenek vagyunk a nyitjára -bukkanni. Rühelltem a lengyelt, a fene a jó dolgát, nem szeretem az -ilyen okosokat, akik azt képzelik, mindent -tudnak. Na, mindegy. Egy -reggel kihúznak az ágyból, autóba dugnak, s visznek. Lanyha havazás, friss hóréteg az úton. Megállunk egy helyen, még havazik, megtörnöm a pipám, s kíváncsian figyelem magam. Egyszer eláll -a hó, kinyitja a koma a kocsi ajtaját, s int, induljak el az úton. Én elindulok, az út kettőbe szeli -a -mezőt, s -eltűnik a kanyarban egy domb mögött. Szélén fa. Ismered, százával találni ilyen tájrészleteket. Hát kíváncsian megyek, mendegélek, élvezem is a f-r-iss levegőt, és a többi, és a -többi. De azért izgulok, -lóbálom a karom, ruganyosán, mindenre felkészülve -lépdelek ... S hát a kanyar -mögül bandukol velem szembe a koma. Majd elröhögtem magam, de hogy őszinte legyek: egy kicsit izgalmamban is. Azt h-i-ttem egy cimbora lesz, de nem, valóban idegenek voltunk egymás számára. Hát megyek szembe vele, jön ő is, néz, nézelődik; nézzen, én elmentem mellette, amin ő éléggé csodálkozott. Tétován visszafordult, én is Im-egálltaim. Kivertem a pipámat, s meg-érdeklőd- temv „na mi van koma, .maga is lábnyom ügyben tapos”. Az id-egen nem viszonozta a vigyoromat, hanem gyanakodva, de -bevallotta, hogy igen, azt keresd. Na, mondom, ügyeljen, mert h-a sokat keresi, meg is találja. Felcsattan, hogyan, én nem keresem? Nem, mondom, nem keresem, de ha meglátom, ugye az már tnás tészta. Na, Isten, Isten, mentem tovább. A domb mögött másik kocsi, benne a lengyel. „Megvárjuk, míg havazni kezd vagy m,együnk” kérdem tőle, de ravasz volt a koma, azt kérdi mit tegyünk, menjünk, mondom. Máshova vittek, nem -a régi épületbe, nem a szobámba. De amilyenek ezek a havazó, téli napok, hogy meg-megáll, megint havaz, ahogy elindultunk mindjárt utána ismét hullani kezdett -a hó. Megkönnyebbülten ágyba fekszem, alszom -is valamennyit, (megint felvernek, autóba dugnak, visznek. Na, elképzelheted, -mit -éreztem. Furikáztunk, |míg elál-lt a hó; nyitják a kocsiajtót, intenek, indulok. Kinn az úton egy -kicsit megnyugodtam, már az a -kurva lábnyom 717
