Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 8. szám - Thiery Árpád: Búcsú Freytágéktól, II. rész (regényrészlet)
nem bírok benne — nyelte vissza Gerzson a könnyeit. Prank felé ilépet't bizonytalanul. Frank érte nyúlt, hogy el ne essen, Gerzson belekapaszkodott, és ütni kezdte. Ahol érte. — Soha, soha, érted?... Azt, hogy Kozári Anna, soha a büdös életben ki ne mondd többet! Soha többet, érted? Megértetted?... Felejtsd el azt is, hogy emlékkönyv! Ebben a házban még azt is felejtsd el, hogy egy szót éritesz franciául!... Megrészegedett a saját üti egeitől. Frank félrészeg csodálkozással — megbotránkozással? —, de ellenállás nélkül tűrte az ütlegeket, csak a fejét húzta el régi beidegződéssel újra és újra Gerzson ökle elől. A konyakos üvegre is vigyázott, hogy a bátyja ki ne üsse a kezéből. Az ütések a mellén és a vállán záporoztak. Felötlött a régi emlék: a fáspince, Gerzson gyertyával az arcába világít, ő vacog a félelemtől, kísérteties a lobogó láng, Gerzson ujjai a nyakára fonódnak, miközben torkaszákadtából üvölti: — Ki ne mondd ezt többet! Amíg élsz, ki ne mondd!... Gerzsont egyik pillanatról a másikra elhagyta az ereje. Segélykérőén kapaszkodott az öccsébe, a fejét engedelmesen a mellére hajtotta. Frank a fejét forgatta. Szerette volna valamiképpen helyrehozni, ami történt, azon az áron is, hogy esetleg megalázkodik. — Ezek a mi átkozott találkozásaink — ölelte át Gerzsont. — Anya sírjánál is milyen keserves volt... Gerzson hallgatott. Frank nem tudván másképp — és jobban — kifejezni magát, egyik kezével a bátyját szorította magához, a másikkal magasra emelte az üveget, és mint egy gyöngén megeresztett csapból, Gerzson fejére csurgatta a konyakot. Az utolsó cseppig. (Folytatjuk) 709
