Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 8. szám - Medgyesi Gabriella: festő a térben I., anyámat hívtam vissza sokszor így (versek)
MEDGYESI GABRIELLA festő a térben I. Fuksz Lehelnek nem. megtalálni már sohasem fognak, hiába ez a vonulás, napról napra, évekről évre. előbb aranyban, aztán a hóban, tünékenyen, végül csupa zöldben, végül csupa halálban, hiába ez az odaadó tántorgás, ez a rejtőzködés a nyílt színen, ezekkel a néma figurákkal, ezekkel a feltört szemekkel telitűzdelt tájban. találni nem, ha már találkozni sem. hiszen emlékezhetsz arra az időre, mikor minden csupa születés volt, a maga végleteiben, ahogy elkezdődött, csupaszon, s mostanra kirakva az utolsó sejtig, kirakva, mint túlszőtt szövetek, kirakva az élet csupa valahavolttal, csupa nyomattal, csupa szilánkkal. emlékezhetsz, tavaly még aranyban is, előtte még a hóban, egyre tünékenyebb ezüstben, és holnap aztán, holnap a puszta fénylő maradékban. nem. megtalálni már sohasem fognak, hiába gyűjtőd be a tájat, hogy képpé lehessen, hogy hazatérhess benne, így évszaktalan, csak jelentve és élve. csak ez a néhány perc, amíg az ecset a kezedben, a fölkapkodott darabok, hogy nyomot hagyjanak és végül a kezed, az ujjad, te magad, ezek a percek, utolszor. utolszor a töredék esély, utolszor mégis a fel nem ismert táj — a tested. 710
