Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 8. szám - Thiery Árpád: Búcsú Freytágéktól, II. rész (regényrészlet)

— Akkor már nem élt, amikor a fénykép készült. Egy országúti karambol vitte el.

Gerzson nehezen állta az öccse fürkésző tekintetét. Nehéz lett volna megfogalmazni: mi történt és hogyan? Pedig abban a percben oly természetes volt, hogy egy harminc év körüli nő — Florence —, megérinti a karját, nelm értette pontosan, hogy mit mond, rémlett, hogy negyedórával előbb is őt látta egy festéküzlet kirakata előtt, virágcsokorral a karján. A nő mosolyától, s a nézésétől enyhe izgatlom keletkezett a gyomrában. A papa bankókat számolt a biciklijavító kezébe. Gerzsont forró hullám öntötte el, arca kipirult, kínosan múltak a csönd másodpercei, s akkor csaknem felszisszent: az a bizonyos kéz a fejébe nyúlt, Apától örökölte ezt a durva, markos kezet. Ezt még valahogy meg tudta volna magyarázni, hiszen Apa részletesen és kétségbeesve írt erről a naplójában, de mit mondhatott volna Flo- rence-ról? Nő közelsége és létezése soha olyan hatással nem volt még rá. Mint ahogy annyira magányosnak és gyámoltalannak sem érezte magát, se Franciaországban, se másutt.

— Együtt éltél a nővel?

Gerzson már nem emlékezett pontosan, hogyan írt a leveleiben Florence-ról. Fölrémlett, hogy utólag hazugságban maradhat. Előkapta azt az egyszerre könnyed és kétségbeesett mondatot, némi módosítással, amivel a leggyakrabban tért ki az öccse faggatása elől.

— Nem lehet ezt elmondani ...

— Az a nő segített, hogy meggazdagodj?

Gerzson elvörösödött.

— Honnan veszed, hogy meggazdagodtam?

— Segített a francia nő, vagy nem segített?

— Mit képzelsz? Én Michelnek a társa voltam. Kezdettől fogva.

Frank megkeverte a kártyát.

— Egy nő állt köztetek — mondta.

— Miféle nő?

— Annak a franciának a felesége.

— Elment az eszed? — nézett Gerzson megrökönyödve az öccsére.

— Kidobta a kártya — mutatta Frank a lapokat. — Neked mindig volt egy ilyen nő az életedben.

— Minden egyes frankért háromszorosan megdolgoztam.

Gerzson tagolva kihangsúlyozta a szavakat. Minden szónak külön nyomatéka

volt.

— A leveleidből mást is ki lehetett olvasni.

— Mit?

— Nem voltak ilyen határozottak, mint ahogy most beszélsz.

— Levelek, amiket a távolból küld az ember — legyintett Gerzson. — Attól függ, hogy milyen hangulatban vagy.

— Hát akkor a francia nyúlt a hónod alá.

— Lehet mondani.

— Vagyis befogadott.

— Meg is kedvelt. Ö tanított meg sok mindenre, amit a pénzről meg az üzletről tudni kell. Tájékozott volt a tőzsdén, meg a bankok körül. Nem nézte volna ki belőle az ember, egy feketelábúból, aki nyolc évet húzott le Algériában.

— A leveleidben nem sokat emlegetted.

— Dehogynem. Minden levelemben írtam róla.

Gerzson a zsebébe nyúlt, néhány darab százast markolt ki, majd visszagyömöszölte a bankókat.

— Mindenkit le tudott fizetni — mondta.

— Te is?

— Tanultam tőle. Lehet, hogy én is.

— Mindenkit azért nem — figyelmeztette Frank.

— Nem nagyon van kivétel.

707