Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 7. szám - Gyurácz Ferenc: Bíró Zoltán: Vállalások és kételyek (könyvismertetés)

szolidációs politikája 'következett ezután, önmagában is azt sugallva, hogy az erkölcs dilemmái a politikában egészen sajátos mércével mérendők. „Politikád kultúránk egyik fontos kérdése éppen az — írja Bíró Zoltán —, hogy -tudunk-e különbséget tenni (...) kompromisszum és árulás, értelmes áldozat és felelőtlen vagy cinikus önfeladás között.” Ám mielőtt a beleérző olvasó már-már kínos párhuzamot látna megvalósulni a nagy fejedelem és egy sokkal későbbi országvezető között, fel kell ismernie, hogy Bethlen kezdeti „árulását” végső soron nem a nemzeti -megbékélés és nem a jelennek szóló, gazdasági szempontú gyakorlatiasság igazolja önmagában, hanem az országhatároktól független összrmagyarságban és a közvetlen praktikumon túli nemzeti jövő távlataiban való gondolkodás. Ennek legfényesebb kifejeződése a bethleni iskolapolitikában ilátható, amelynek fő vonásait Bíró Zoltán bemutatja. Itt csupán azt a tanulságot szűrjük le jellemzéséből, hogy az oktatásra és -a művelődésre, a nemzeti politika bázisaként szereplő, európai szintű értelmiségi középréteg fölnevelésére semmiféle anyagi „áldozatot” sem sajnálhat -az a kisnemzeti politika, amely a hatalmi struktúra mindenáron és -változatlanul való átmentése helyett a gondjaira bízott nemzet életérdökeiben gondolkozik.

S ha Bethlenit -történelmiünk legidőszerűbb eszményképének tekinti, Bajcsy-Zsi- linszkyt az egy-etlenn-dk a legutóbbi száz év magyar politikusai közül, akiben az emberi-politikai példa nagy lehetőségét láthatjuk. A Zsilinszky-dráma című esszé gondos fejlődésrajza egy nagy sorsnak és nagy erkölcsnek, amely a drámai fordulatokban gazdag emberi és -politikusi életpálya folyamatában, a személyes alkat és a történelmi meghatározottságok -találkozásából fejlődik ki. Bíró Zoltán értékelő elemzése Zsilinszky politikai teljesítményét illetően is -hitelt érdemlő; ám éppen ezért támad az a benyomásunk, hogy amíg Zsilinszky emberi nagyságát erőt adó példának tekinthetjük, politikusi pályáját inkább csak irányultsága, az önkorrekció képessége, a vállalás nagysága és életáldozattal is megpecsételt hitelessége, nem pedig kantorét -eredményei alapján becsülhetjük nagyra. Márpedig — amint -B-író másutt -írja — a politikust, vállalt ügyén -kívül, az eredményén is mérnünk -lehet. Hogy Zsilinszky elszigetelt küzdelmeinek nem lehetett a nemzet számára 'több és „gyakorlatibb” eredménye, annak persze szinte kizárólag tőle független okai voltak.

Közvetlen és praktikus -eredménye, a szó’ széles társadalmi és gazdasági értelmében, Kölcsey politikai munkájának is kevés volt. Neki azonban — Zsilinsztoyvel ellentétben — megadatott történelmünk egyik legszebb, emelkedő korszakában politizálnia, s mind gyakorló politikusként, mind szellemi hatását tekintve vezető szerepre jutnia abban a reformmozgalomban, amely hazánk -nemzeti és polgári átalakulását végül Is visszafordíthatatlanul megindította. Bíró Zoltán a kötet legter- j-edelmesebb, legkimunkáltabb, legtöbb érzelmi-szellemi azonosulásról -tanúskodó esz- széj-ét írta meg a Himnusz költőjének „eszmei-polititoai fejlődésrajz”-éban. A többi írás is magas stiláris -igénnyel készült, ami többek között a fogallmi-gondolaiti és a képies kifejezésnek a műfajhoz idomított, arányos ötvözésében, a beszédmódnak csak egy-egy kivételes esetben túlzó, nemes emelkedettségében és a fölösleges idegen szavak gondos kerülésében mutatkozik meg. De a Kölcsey-esszé, a tárgyául választott személyiség és korszak kivételes vonzásában, ki emelkedik a jó színvonalú könyvből; mind stilárisan és -szerkezetileg, -mind pedig a beleélő lélektani elemzés és jellemrajz, valamint a fölvetődő politika- és idedlógiaitö-rténet-i kérdések távlatos történeti, nemzetpolittkai elhelyezése tekintetében egészen magas szintre jut. Szerkezeti csúcspontján Kölcsey országgyűlési szereplése áll. Ebben találkoznak -a személyiség fejlődéstörténetének szálad, amelyeket Bíró szabályos időrendben fejt föl előttünk. Kölcsey fejlődéstörténetét ismételhetetlenül egyéninek, és mégis modellértékűnek tartja, „mert bem-n-e foglaltatik valamilyen módon, a hétköznapinál élesebben és drámaibban, a sorsvállalásra és gondolkodásra ké-pes, érzékeny emberek eszmólésének örök sorsa is. Az ő lelki-gondolati utazása -egy vizes-párás, álomszerű tájról, -az ősszorongás, az individuális elesettség világából -egy másik, változatosabb, emberi léptékű -és emberek lakta tájra visz, ahol egyénék -és közösségek kölcsönhatásában letisztulhatnak már az érzelmek és a gondolatok, és alkotássá kristályosod667