Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 1. szám - Fabó Kinga: Skizofrénia és nyelv (Személyiségvázlat Sylvia Plathról) (tanulmány)
Egy ilyen helyzetnek egyszerre okozója is, következménye is a személyi függőségek és a dologi függőségek felemás, kusza volta, amely a társadalmi nyilvánosság hiányával függ össze. Egyik sem tud megjelenni tiszta és egyértelmű formában: emberek (egyes személyek) intézményesülnek, egyszemélyes intézményként, hatalomként funkcionálnak, az intézményeket pedig valójában személyes kapcsolatok működtetik. Általában is túl sok minden van a véletlenre, illetve a hallgatólagos konszenzusokra bízva. Ugyanezért sem a valódi személyesség (autonóm szubjektum és szubjektivitás), sem a valódi objektivitás (tárgyszerűség, tárgyiasság, tárgyilagosság — a szó minden értelmében) nem alakulhat ki. így az objektivációk sem képesek betölteni szerepüket. Valódi személyesség helyett a személyeskedés vagy a személyi függőségek torz formái jelennek meg: túlzott intimitás, bizalmaskodás, belterjesség, bennfentesség, protekció, stb. Röviden: a kiszolgáltatottság és ia tehetetlenség. Valódi objektivitás helyett pedig egy bürokratikus gépezet. A hasadásos állapotokat (skizofrénia, skizoidia, egyes neurózisok) az orvosok egy csoportja verbális, vagy általánosabban: kommunikációs úton, azaz különféle egyéni és csoportos pszichoterápiás módszerek alkalmazásával megszüntethetőnek' vagy legalábbis enyhíthetőnek tartja. E módszerek alkalmazóinak szubjektív jószándékában nem kételkedem. A módszerek eredményességében annál inkább. Ezek ugyanis a beteget akarva-akaratlanul egy elviselhetetlen állapot elviselésére kényszerítik vagy beszélik rá. Ezért ugyanúgy a represszív típusú kezelési módokhoz tartoznak, mint a hagyományosabb, nyílt erőszakot alkalmazó módszerek. A skizofrénia szót „hasadásos elmezavar”-ként fordítják magyarra. A hasadás szót nyilván képletesen kell értenünk (helyette inkább ambivalenciákról, paradoxonokról, egyszerre meglévő ellentétes késztetésekről, vágyakról, feloldhatatlan ellentmondásokról, stb. kellene beszélnünk), mint ahogy á személyiség szerkezetéről szóló általános elképzelések is pusztán teoretikus konstruktumok, modellek. A továbbiakban én is ilyen értelemben használom a hasadás szót, illetve fogalmat, és így próbálok meg különbséget tenni a személyiséghasadások két, tendenciájában elkülöníthető típusa (neurózis — skizofrénia) között. Az a tény, hogy a neurózis és a skizofrénia azonos fogalmi keretben vizsgálható, és hogy van közös fölérendelt kategóriájuk, mutatja, hogy a neurózisok és a pszichózisok között általában sincs olyan éles különbség, mint ahogy azt a hagyományos orvostudomány tanítja. A két betegségcsoport (szemantikai) közelítésére újabban történtek kísérletek; fogalmi szinten például ez a törekvés fejeződik ki a borderline (pszichiátriai határeset) diagnózisok gyakorivá válásában. A személyiség belső megosztottságának élménye illetve állapota hierarchikus személyiség- és létszerkezetet teremt, azaz egy másik létet, létmódot, egy másik ént a meglévő fölé (neurózis) vagy mellé (skizofrénia). Ezzel együtt annak a lehetőségét, hogy a meglévő egyáltalán, állítható, átlátható és viszonyítható, azaz értékelhető legyen. Saját szintjén belül ugyanis nyilvánvalóan semmilyen jelenség nem értékelhető és nem értelmezhető, így maga a személyiség sem. Más szavakkal: az önértékelés és az önismeret lehetősége eleve csak hierarchikus személyiségszerkezet esetében adott. így a hasadás önmagában nem is feltétlenül betegség, sőt, az önértékelés feltétele. A „másik én”, a másik lét tehát mintegy meianyelvként, viszonyítási keretként működik a meglévőhöz képest. A személyiséghasadások típusai között tendenciaszerűen a hasadás iránya szerint tehetünk különbséget. Kérdés tehát, hogy a hasadás, a megosztottság milyen irányú: vízszintes-e vagy függőleges; hogy a két én és a köréjük szerveződő két létmód, létszféra rétegzett-e, azaz egymás fölötti; vagy párhuzamos, egymás melletti, egyenrangú. (A vízszintes, függőleges kifejezéseik természetesen metaforikusán értendők: egy tendenciát jelölnek.) Ha a két én, a két ellentétes erő, törekvés mintegy „függőleges” helyzetű, azaz 67 /
