Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 7. szám - Bojtár Endre: Pontosítások a magyar(?)-belorusz(?)-lengyel(?)-litván(?) kapcsolatok egy fejezetéhez (tanulmány)

választás idején még élt valami halvány reményük arra, hogy a lublini uniót visz- sza lehet csinálni. Ezért támogatták Báthoryval szemben Miksa császárt, akitől cse­rébe azt követelték, hogy állítsa vissza eredeti jogaiba az unió által megnyirbált alkotmányukat, szabadságukat, csatolja vissza a Lengyelországba kebelezett tarto­mányokat, főleg Ukrajnát, s Livóniát is tartsa meg Litvánia függésében. Támo­gatásuk legnyomósabb indoka azonban az volt, hogy az osztrák házat elég erősnek gondolták ahhoz, hogy megvédje őket Moszkvától. Igazából csak akkor és azért fogadták el Báthoryt sajátjuknak, s tartatták és tartják mind a mai napig egyik legnagyobb uralkodójuknak,5 mert sikeres moszkvai hadjárataival igazolta, hogy ő is képes elhárítani az ország feje fölül a keleti veszedelmet. Eleinte azonban a litvánok ellenfelüknek vélték Báthoryt. Mint A, Sapoka gon­dosan kiszámolta, 7 hónappal és 13 nappal azután ismerték el nagyfejedelemnek, hogy a lengyelek megválasztották, s 2 hónappal és 24 nappal azután, hogy királlyá koronázták. (Sapoka 1936:284.). De Báthory még 1579-ben is csak fenyegetéssel tud­ta rávenni a két kálvinista nagyurat, Vörös Radvila kancellárt és Eustachijus Va- lancius allkancellárt, hogy azok ráüssék a kancellári pecsétet a vilniusi egyetem ala­pító kiváltságlevelére. (A korabeli viszonyok mókás zűrzavarához adalék, hogy az egyetem alapítását kezdeményező jezsuita püspök melletti segédpüspök Vörös Rad­vila unokaöccse, Jurgis Radvila volt. Volt az ügynek persze gyakorlatiasabb olda­la is: a-két kálvinista „fűnkéi” a polocki hadjárat előtt tagadta meg Báthorytól a pecsétet — egy várostromkor még egy nagyfejedelemmel is sok minden történhet —, a város bevétele után azonban már nem tudtak ellenállni a győztesen megtérő Bá­thory nyomatékos kérésének. — Vilniaus: 1976:42.). A lengyel-litván érdekellentétek, a politikai pártvillongások, a reformáció-el­lenreformáció, a különböző eretnek és szabadgondolkodó szekták által kialakított zűrzavaros képhez még az is hozzátartozik, hogy mindenki tudta: Báthory fő célja az, hogy a török kiűzésével megteremtse a független Magyarországot, s mindent, a lengyel-litván trónt is csupán e cél elérésére szolgáló eszköznek tekintett. Moszk­vát is azért akarta meghódítani, hogy megerősödve az oroszokkal együtt fordulhas­son a pogány ellen. (Tehát elhitte, amit Bizánc eleste óta, több mint száz éve har­sogott az orosz propaganda, a „Moszkva — harmadik Róma” tételt, vagyis hogy az orosz állam': keresztény. A litvánok tudták, hogy nem az; tudták, hogy a ke­resztény ideológia csak lepel, ami alatt az Aranyhordától megfertőződött struktú­rák törhetnek be Európába.) Az uralkodó és a Rzeczpospolita közvetlen céljai persze egybeestek, ám azért nyilván mindig bujkált valami bizalmatlanság a magyar származékok iránt — oly­annyira, hogy egy amatőr történész-orvos nem is olyan rég egész könyvet írhatott arról, hogy Báthory halálát évekig tartó lassú mérgezés okozta. (Scheuring 1964.). Ez az a háttér, amely .előtt Békés Gáspár életének utolsó éveit látnunk kell. Annak a katolikus uralkodónak, akit .többször is .megvádoltak avval, hogy a magya­roknak .kedvez, Békés az ariánus bizalmasa, nagyszámú magyar zsoldosseregnek pa­rancsnokol. (A zsoldkönyvek tanúsága szerint Polock ostrománál legalább 4 ezer magyar harcolt — Veress 1896. —, s a harcra buzdító röplapot magyarul is meg kel­lett jelentetni. — Sabaliauskiais 1970:206.). A hadjárat során maga Békés is össze­ütközésbe került a lengyel és a litván csapattest parancsnokaival. (Jasienica 1985b . 82,). Biztos, hogy rokon- és ellenszenvek egész szövevénye vette körül, s halálát, temetését és „sírfeliratát” is ennek alapján kell megítélni. Az uralkodó Békés halálát is erőpróbának szánhatta. Mással nem igen ma­gyarázható, hogy a megboldogultat Grodnóból, ahol minden 'különösebb bonyodalom nélkül eitemethettette volna, a fővárosba vitette. A második menetet az ellenfelek nyerték: csak a városon kívüli temetést engedélyezték — bár a katonai pompát nem tudták megtagadni. A következő menet újra Báthoryé: mauzóleumot emeltet har­costársának — igaz, jóval annak halála után. S végül: a „Sírfelirat”. Amely Békést istentagadónak állítja be a király, a kortársak és az utókor szemében. Hogy ez mi­lyen körmönfontan történt — Békés végül .is mégiscsak keresztényként halt meg, arról már nem is beszélve, hogy a király gyámsága alá ikerült fiait a jezsuiták igaz 645

Next

/
Thumbnails
Contents