Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Balogh Magdolna: Személyiség és nemzet "agyonmacerálódása" (Groteszk és katasztrofizmus) (tanulmány)
BALOGH MAGDOLNA Személyiség és nemzet „agyonmacerálódása” GROTESZK ÉS KATASZTROFIZMUS Az összehasonlító irodalomtörténetírásban ma már általánosán elfogadott az az elméleti megállapítás, hogy a művek tipológiáját elsősorban az irodalmi irányzatok alapján érdemes megalkotni. Az irányzat közös nevezőjét 'alapul vevő összehasonlítás értelme abban áll, hogy az összetartozó jelenségeket egymás mellé állítva mindenekelőtt kü 1 önbözőságeikre mutat ,rá, s ezek történelmi magyarázata révén világosabban rajzolódnak ki egy-egy jelenség sajátos vonásai. Ebből a megfontolásból szembesítve a katasztrofista próza két rangos képviselőjét, Mihail Bulgakovot (1891— 1940) és Stanislaw Ignacy Witkiewiczet (1885—1939), a közép- és kelet-európai régió két nagy nemzeti irodalmának lényegi sajátosságaira bukkanhatunk rá. Ehhez elegendő legérettebb regényeiket, tehát A Mester és Margaritát (1929—1940), illetve a Telhetetlenséget (Nienasycenie, 1930) összevetni, csupán egyetlen szempontot, a katasztrofizmus és legfontosabb poétikai sajátossága, a groteszk összefüggését vizsgálva. Azt hiszem, mindkét terminusra, a katasztrof izmusra is, a groteszkre is ráillik az ia szellemes metafora, amellyel a lengyel irodalomteoiretikus, Janusz Slawinski az avantgarde fogalmát jellemezte: „zsák-elnevezés”. E veszély tudatában arra kell törekednem, hogy „zsákjaim” a lehető legkevésbé legyenek tömöttek, másfelől arra Is, hogy azért kerüljön beléjük valami... A katasztrofizmus irodalmi irányzata történetileg az avantgarde-ot váltotta fel, s a harmincas évek lírai, prózai és drámai termésében egyaránt kitapintható. Az irányzat fogalmát elméletileg úgy lehet értelmezni, mint maghatározott szemantikai és poétikai sajátosságok rendszerét, amelynek egyes elemei az irányzathoz sorolható művek közös jellemzőiből olvashatóik ki. A katasztrofizmus bonyolult és sokrétű jelentését leírni nem könnyű feladat. Bármennyire is szerteágazó azonban e művészet, van egy igen szembetűnő vonása: a katasztrofista művekben meghatározó szerep jut a groteszknek. Ez a tragikumot és komikumot szétválaszthatatlan egységbe forrasztó esztétikai minőség olyan struktúrát alkot, amelynek „(kényes egyensúlya az értékvesztés és értékfeltöltődés ütközőpontján jött létre” (Berkes Tamás).1 Minthogy a groteszk a művek szerkezetébe ágyazódik, kimutatni az egyes műalkotások nagy szemantikai alakzatainak — elsősorban a hősök és az ábrázolt világ jelentésegységeinek — elemzésével lehet. A katasztrofizmus legáltalánosabb jelentését talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy az nem más, mint a felvilágosodás eszméinek — tehát a független nemzet és a szabad polgári személyiség programjának — csődje. Ez a jelentés az irányzathoz tartozó művek groteszk szemantikai struktúrájában ölt testet. Ha ezt az általános megfogalmazást most már A Mester és Margaritéra, illetve a Telhetetlenségre alkalmazzuk, azonnal szembeötlik az orosz és a lengyel irodalom története közötti lényegi eltérés, amely végső soron a két nemzet eltérő történelmi fejlődéséről tanúskodik. A Mester és Margarita a személyiség szabadságlehetőségeiről szól. Pontosabban: a szabadság korlátáiról és az embert megbéklyózó erők legyőzéséről egy adott világban, a harmincas évék orosz társadalmában. A regény hősei egymással bonyolult alá-fölérendeltségi viszonyban álló, külön635
