Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Balogh Magdolna: Személyiség és nemzet "agyonmacerálódása" (Groteszk és katasztrofizmus) (tanulmány)
böző szabadságfokú személyiségek. A hierarchia csúcsán, ám egymással .nem azonos szinten helyezkedik el Jesua és Woland, mint az Abszolútom aintropomorf megtestesülése. Hozzájuk legközelebb a két címszereplő áll: ők szabad személyiségek. Tőlük valamivel lejjebb találjuk Pilátust és Ivánt, akiket megérintett Jesua tanítása, s akik gyötrődésük révén emelkednek ki a moszkvaiak nyájából. Ez utóbbiaké a legnépesebb csoport: ide tartoznak a moszkvai világ bürokratái, csalói, haszonlesői, a kultúra dogmatikus irányítói, akiket lefokozott személyiségeknek nevezhetnénk. Mellőzve ezúttal az alakok és a közöttük fennálló hierarchikus viszony részletes elemzését, csupán a figurák rendszerének szimbolikájáról szólnék. A hősök rendszerében az emberi személyiség kétféle felfogása nyilvánul meg, igazodva az orosz kultúra két, párhuzamosan egymás mellett létező, ám igencsak ellentétes tradíciójához. A személyiségközpontú hagyományt elsősorban Puskin, Lermontov, Turgenyev és Goncsarov művei szemléltetik. Ez a vonulat a 19. század kallódó nemesi entellektüeljeinek sorsát, a helyüket nem találó „felesleges emberek” léklkrajzát tárja elénk. A másik, az indivíduulm lefokozását ábrázoló kulturális örökség Gogol, Dosztojevszkij és Szologub művein át íved Bulgakovig: ez az orosz groteszk hagyománya. Legfőbb mondanivalója, hogy a társadalom megnyomorítja az egyént, korlátozza szabadságát. E groteszk irodalom „hősei” kisemberek: a bürokratikus államgépezet engedelmesen működő fogaskerekei, a hivatali előmenetel megszállottjai, akiknek pszichikai torzulása az orosz ilét abszurditását leplezi le. Bulgakov A Mester és Margaritában zseniálisan egyesíti a nemzeti hagyomány e két ágát, s ez magyarázza a mű groteszk jellegét is: a regény fél-groteszk, határeset, amit az ábrázolt világ és a hősök rendszere is alátámaszt. A regény tanúsága szerint a harmincas évek Moszkvájában a személyiség szabadságlehetőségei erősen korlátozottak. Másképpen fogalmazva: a világ „szabadság- hiányos”. Az itt élők többsége azonban meg van győződve e világ tökéletességéről. Nem csodálkozik el azon sem, hogy a „Sör, ásványvíz” feliratú bódéban se sör, se ásványvíz nem kapható, természetesnek találja, hogy az írót nem műve, hanem „dokument”-je alapján minősítik írónak. A moszkvai világ hősei, akik talmi értékek bűvöletében élnek, konvenciók rabságában sínylődő groteszk fél-emberek. De él itt két olyan ember is, aki tragikus hiányként éli meg a szabadságnélküliség állapotát, s képes arra, hogy felülemelkedjék e kisszerű világ törvényein: a Mester és szerelme, Margarita. Ök ketten kiharcolják maguknak a szabadságot. A Mester az alkotás, Margarita a szerelem segítségével válik teljes emberré, szabad személyiséggé. Igaz, e két feltétlen érték sem érvényesülhet a transzcendencia beavatkozása nélkül. Csak az a furcsa, hogy a két hőst támogató felsőbb hatalom nem Isten, hanem a Sátán. Ugyancsak ő az, aki a szerelmeseket — Jesua kérésére — az örök nyugalommal jutalmazza. Tehát a regényben Isten szerepét, a Jó képviseletét a Sátán veszi át. A Jó és a Rossz hagyományos munkamegosztásának megbontása a transzcendens szférában pontos megfelelője a Moszkvában működő, feje tetejére állított értékrendnék. Bulgakov azzal a fogással, hogy Wodand képében a Jót cselekvő Sátánt teszi meg a regény igazságosztó hatalmává, a transzcendens szférába is becsempészi a groteszket. Ugyanakkor a legfőbb érték jelenléte a műben — a Mester és Margarita szabadsága — kizárja a groteszk lehetőségét. Illetve kizárná, ha abszolút érvényű volna. A mű jelentését azonban éppen az teszi bonyolulttá, hogy az érték érvényessége nem abszolút. Ez annak a következménye, hogy a regényben szokatlanul keveredik a valóság és a fantasztikum. Ez a szokatlanság, ahogy Jurij Mann2 állítja, éppen abban áll, hogy a szerző a fantasztikum síkját is megzavarja, kétségbe vonja. A fantasztikum és a valóság síkjának bonyolult egymásbajátszatásával éri el Bulgakov, hogy a mű olvasásakor folyamatos oszcilláció tanúi vagyunk, melynek révén az érték státusza pillanatonként változik. Bizonyára nem véletlen, hogy az egzisztencialista katasztrofizmus e remeke éppen az orosz irodalotmban születhetett meg. A felvilágosodás óta Oroszország nemzeti függetlenségéhez nem fért kétség. Ezért az orosz írónak nem kellett magára vennie a nemzeti eszme szolgálatának terhét: figyelmét teljes egészében az egyéni 636
