Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 7. szám - Thiery Árpád: Búcsú Freytágéktól (regényrészlet)

nyessége, a helyzetre valló tekintet nélkül eleresztett vaskos kiszólásai. Ámbár, amit mondott, az rendszerint találó vollt.

Helga nem kísérte ki a 'repülőtérre.

— Ügy el tudod venni az ember kedvét — búcsúzott.

Frank ezzel a mondattal repült el.

Két hete érkezett haza, de még egy sort sem írt, noha Balog sürgette. A jegyzeteibe bele se nézett. Erősödött benne valamiféle elhatározás, hogy a gondolatait nem fogja megosztani senkivel. Legföljebb arról írhatott volna, hogy Bécaud lekéste az előadását, csak másnap délben érkezett meg, Ella Fitzgerald pedig Japánból mondta le a fellépést.

Egész idő alatt szenvedett a hőségtől. Attól is, hogy végig olyan érzése volt: fölöslegesen tartózkodik itt. Hiába töltött hosszú és meghitt délutánokat a háromezer éves pun főváros romjai között, idézte föl magában Flaubert regényalakját, aki krónikásként siratta városa dicsőségét: — „Ó, szegény Karthago! Szánandó városom! Már nincsenek izmos fiaid, akik megvédjenek, mint voltak egykoron, akik átkeltek a tengereken, hogy templomokért építsenek a partokon!” Salambo dicsőségekről énekelt. Az erzifoná hegy megmászásáról, rtartassuri útról, ia Masisabai ellen vívott harcról, hogy bosszút álljanak a kígyók királynője miatt, s végül hogyan tűzte Melkart Miasisabal levágott fejét hajójának az orrára. A képzelete vagy Flaubert szavai voltak rá hatással? A romok között fogadalmat tett: ő is cselekedni fog valamit az ősi város érdekében. Annál is inkább, mivel az UNESCO és a tunéziai kormány épp azokban a napokban tette közzé tervezetét Karthago megmentésére.

Hogy minél kevesebbet gondoljon másba, szívesen fogadta az algíri magyar nagykövetség munkatársának a meghívását. Beutazta vele a fél országot, Bizertától Szfaxiig. Inkább a részletekre volt érzékeny, miközben lelkében végigélte azt a lassú, szinte őrjítő folyamatot, amíg az Egyedit, a Különöst, a Rendkívülit magába nyeli az Általános kétségbeejtő szürkesége. A részt az egész. Lehetett az egy poros országút melletti árus, aki rozoga asztalkáján vagy a földre terített pokrócon a kaktusz gyümölcsét kínálgatba. Árnyék nem volt a kietlen forróságban. Az Általános szempontjából szinte semmi jelentősége nem volt a gyümölcs ragadó édességének, a nyelvbe szúródó száz és száz finom tüskének... Lehetett az egy véres csetepaté iaz utasok és a kalauzok között a Karthágóba induló helyközi vonatocska tuniszi végállomásán. A hadonászók tipró lába alatt-között föl se tűnt az ágrólszakadt fiatalember, aki egy lepedő nagyságú hullámpapíron feküdt, a lábait felhúzta, mintegy védekezőén. Harlagos fekete szemében az egész élete... Lehetett az a Francia Kapu mögötti bazárnegyed, ahová az idegen belépve rögtön elbizonytalanodik, sőt a tartózkodóbbakat félelem foghatja el, beljebb merészkedve a sikátorok szűk, csfa- tornaszerű utcáiban agy idő után a ilegibátrabbakat is elfogja a titokzatosságnak kijáró megilietődöttség és a szorongás. Aztán bizonyos zavar, majd hányinger, mihelyst megpillantja a hentes pultján szikkadó-feketedő húsokat, a legyek rajaival. Az algíri követség munkatársa biztatóan mosolygott rá, mint 'aki természetesnek akarja feltűntetni, hogy itt minden elképzelhető, és minden a helyén van, majd intett, és másfelé terelte a figyelmét. Egy üzlethelyiség ajtajában ötéves formájú kisfiú dolgozott szorgalmasan, rémes zajt csapva kis kalapácsával. Réztányért díszített. Frank bámult, hogy a csöpp kézben mennyi erő és ügyesség van. A gyerek föl se pillantott, csak működött. Mint egy gép. Végül a ruhakereskedő. Dzsebbát viselt. Frank soha életében nem látott ilyen megrökönyödött arcot, mint amikor a követség munkatársának bölcs tanácsára a hatdínáros lila köntösért csak két pénzt volt hajlandó ígérni. Mire a kereskedő a ruhát elkeseredetten a többi közé csapta, úgy tűnt, nem sok tartja vissza, hogy mérgében elsírja magát, majd mintegy varázsütésre megnyugodott, sőt felvidult. — Se hat dinár, se kettő — fordult hozzá ártatlan képpel, mintha mi sem történt volna —, most már tárgyalhatunk, uram..

Gerzsonnak Szfaxban vett képeslapot, de csak odaát a gábesi öbölben, Kerken- na szigetén írta meg egy kilencdolláros, tengerre néző szállodai szoba erkélyén. Közben a bátyját látta fenn a felhők között, pedig felhő egy se volt, bajusza csaknem a földig ért. Ugyanolyan érzelgős hangnemben írt, mint Gerzson szokott: „Drága Testvérem..

605