Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Thiery Árpád: Búcsú Freytágéktól (regényrészlet)
Lazán fogta a kormányt, könnyedén és magabiztosan haladt a szerpentinen. A gázpedált kezelő lába megint kezdett gémberedni. A térdében sajgó fájdalom. Hiába tolta hátra ütközésig az ülést, hosszú lábad miatt az országúti vezetések egytre nagyobb szenvedést okoztak. Évek óta fenyegette a porcműtét. Elszáguldott a gyógyfürdőhöz vezető virágos bekötőút mellett. Helgával és a kislánnyal június elején itt töltöttek egy hétvégét. Helga nem értette, hogy mi szükség van a váratlan és költséges víkend-re. Frank csak annyi magyarázatot adott: — Nem árt a gyógyvíz a csontjainknak... Kész helyzet elé állította, mivel a Flóra penzióban még május első hetében lefoglalt két szobát. Frank meg se mártózott a gyógyvízben. Mint aki keres wailakit. Vacsora után egyedül ment ki a hatalmas parkba. Nem engedte, hogy Helga és a kislány elkísérje. Ennél is titokzatosabb volt az éjszaka. Fanny gyomrát megfeküdte a sonkás-tojásos-gombás vacsora. Éjszaka föl-fölriadt. Fogalma se volt, hány óra lehet, almikor kulcszörgésre figyelt föl. Kikémlelt a folyosóra: az apját látta utcai ruhában, az ablakból pedig azt figyelhette meg, hogy kilépve az épületből végigsiet a sétányon, majd eltűnik a diakonisszák otthonának a kapuja mögött. Fogalmuk se volt, hogy Kozári Anna után nyomoz. Az ajándékvásárlást nem hatagatbatta tovább. Veszprém felé fordult. Az autó benzinórája szeszélyesen működött, csak sejtette, hogy mennyi üzemanyag lehet a tartályban. A győri elágazásnál végeláthatatlan kocsisor tartóztatta föl. Autó autó hátán. Fél órába telt, míg eljutott a pártbizottság előtti csomópontig. A parkolóban nem talált üres helyet. Régi ismereteire alapozva kivált a koosioszlopból, és — ami a szembejövő forgalmat illeti — nem vészéiytelenül, balra kanyarodott egy mellékutcába. Az Almádi fallal vezető úton se volt jobb a helyzet. A torkolatban a kanyarodok a szabad jelzésre váró autók közé fura/kodtak. Teljes volt a csőd. Remény se maradt, hogy egyhamar kiszabadulhatnak. Könyörtelen és kiábrándító helyzet. Frankot hányinger kerülgette. Az autóját végül felkormányozta a járdára, be se zárta, csak a kulcsot vágta zsebre, és a benzingőztől bűzlő járművek között átevickólt a város új központját képező dísztérre. Az áruház mellett talált egy műtárgyakat árusító boltot. Rövid várakozás után vett egy eozin padlóvázát. Annyi pénze maradt, hogy útközben feltölthesse a ibenzintankot. A hét végén Helga a kislánnyal a szüleihez utazott. Megbeszélték, hogy Frank hétfőn értük megy. Fanny reggel óta a kapuban ácsorgott, amikor csak tehette. Feszélyezte a frissen vasalt, krémszínű ruha is, amit kedvelt ugyan, mert úgy vélte: leginkább ebben látszik felnőttesnek, de szívesen utazott volna az esküvőre nadrágban, a szép ruha a bőröndben, de Helga hallani sem akart erről. — Vacsora után úgyis jövünk haza, addig kibírod, hogy vigyázol a ruhádra... Fanny reggel óta úgy érezte magát, mint egy kiállítási tárgy, de azon nyomban, hogy az autó befordult az utcába, mindenről megfeledkezett. Lelkesen ugrált és integetett. Frank elérzékenyülve nézte a lányát: — Kis darazsam ... — gondolta, Helga rossz hangulatban várta. — Fáj a fejem — sóhajtott panaszosan. Véletlen egybeesés volt, hogy a migrénes görcse abban a pillanatban állt a fejébe, amikor a lánykori emlékkönyvében rábukkant arra a bizonyos iskolai tablófénykópre — hogyan került oda? —, amit ötvenhat novemberében Franknak iadott, miután a hátlapjára írta: „Soha nem hagylak el!” Világoskék kosztűmbe öltözött. Igen jól mutatott rajta, s viselni is tudta. Magas volt, még mindig nyúlánk termetű, az évek során szinte semmit se hízott, legfeljebb kissé asszonyos lett, vagyis hűvössége elegánsabb, a színeknek értéket és jelien tőséget tudott adni. A színek a szolgálatában álltak. Frank szeretett Helgával megjelenni, szerette, ha kiöltözött, ilyenkor sugárzott belőle valami az elveszett időből, amiről úgy gondolták: hiába várják vissza. Frank úgy fogalmazta meg magában: — Megbízhatóság ... Már az autóban ültek, amikor Helga megkérdezte: — Mit vettél nekik? — Padlóvázát. Frank azon morfondírozott, hogy egy férfinak negyven év fölött meg kell barátkoznia a gondolattal: illúzió, hogy az élete még mindig nagy lehetőség valami nagy606
