Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Czaikó Gábor: A törvény és a Törvény (esszé)
tervutasítás tékozló dilettantizmusából. Talán a besúgó is, aki vett a borjúból és csak ebéd után jelentette föl Vica nénit, talán még ő is fcapiskálta, hogy a közellátási törvény alapjában ellenkezik a köz ellátásának törvényével. * A létezésben működnek olyan erők, amelyek Törvényként kísérik végig az emberiség útját. Nélkülük nem lett volna emberi történelem, legföljebb állati tenyészet, vagy még az sem. Ellenükre erkölcsöt, jogrendet, államéletet fun- dálni a legesavarosaihb ésszel sem lehet. Még bűnbandát sem. Az emberek ugyanis nem tartják legitimnek és csak addig igazodnak hozzá, amíg rajtuk a hatalom szeme. Ha sok a rendőr és mind éber, bekövetkezik a lehető legnagyobb tragédia: a kiagyalt rend működni kezd, és mint valami elszabadult lendkerék, szétzúz kapcsolatokat, jóságot, alkotókészséget. Ettől kezdve minden döntés rossz. Lehet fékezni, gyorsítani, jobbra-balra kanyarítani, egy elszabadult lendkeréknek semmilyen szerkezetben nincsen jó pálya. A Törvényeket az újabb irodalomban szokás az értékekkel egybekeverni. Gyanútlan újdondászsággal, vagy azzal a hátsó gondolattal, hogy egyéni ötletekkel beoltva lelhet őket babrálni, relativizálni, korszerűsíteni tudományos-, vagy politikai vita-taktikából. * Ha egy gondolati kísérletben összevetjük Mózes I. könyvének 3. fejezetét őstörténeti ismereteinkkel, egyhamar rájöhetünk, hogy az ember a Tudás fájának gyümölcsét megkóstolva nemcsak Istennel került szembe, hanem a többi lénnyel is. Nevezetesen a gombák, az állatok, a növények nem ismerkedtek meg a jó és a gonosz tudásával — maradtak az ehető—nem ehető szétválasztásánál. Az ember viszont olyan lett, mint „egy az égiek közül”, tehát szellemi lény, aki a dolgok közt metafizikai szempontok szerint is válogat; aki szépséget keres és teremt, aki tudást gyűjt hagyományba, könyvtárba, nemzedékről nemzedékre. Gondolati kísérletünket folytatva tegyük föl a kérdést: vajon mire jutott az a törzs, amely a Tudást elmeliőzte? saját bölcseit kiröhögte, a fogolyként szerzetteket fölfalta vagy kapálni küldte? szertartásokat nem ismert? a tüzet nem fedezte föl? A történelem menete élénken mutatja a Tudás törvényének megfelelni törekvő népek fölemelkedését, évezredek múlva is tiszteletét parancsoló alkotásait. És bukását! Mindét akkor és attól, hogy vagy több és érvényesebb tudással ütközött, vagy elrothadt mint Róma, mely a Tudást műszaki-gazdasági- politikai fogalommá sivárította, feledve, hogy minden ismeret és tett az emberben a jó és gonosz tudásának metafizikai alternatíváján szűrődik át és a lélek elleni döntések felelőssége előbb-utóbb elviselhetetlenné válik, és a társadalmat összerontja. A Tudás természetéről sokat mond iSalamon álma: az ifjú király az Űrtől nem éles észt, hanem (bölcs szívet kért. Bölcs szív nélkül a szerencsés fölemelkedések gyors zuhanásokká változnak. A szemünk előtt, pár évtized alatt zajlott le az arab olajországok mesés meggazdagodása, s némelyikük máris a fizetésképtelenek közé sodródott, nem tudván mit kezdeni a vagyonával, akár az Amerikát kifosztó Spanyolország. A spanyolok hiába produkáltak az angoloknál különb „eredeti tőkefelhalmozást,” a gazdasági fellendülés olyannyira elkerülte őket, hogy a huszadik századot Európa sereghajtóiként érték meg. Nagyjából Törökország szintjén. A Török Birodalom sorsa és fcultúrhatása paradigmatikusan mutatja, milyen szomorú 587
