Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 6. szám - Bertha Zoltán: Sors és mítosz: Tamási Áron (A Szűzmáriás királyfi világképének fő vonásai) (tanulmány)

abszolútummal szubsztanciális közösségre jut, s az neki mintegy biztosítéka, szentesítése és hitelesítője lesz; „Rajongó lelke kinyílva fürdött a fényben és esküdni mert volna, hogy Szabadságnak hívják az istent.”95 A szabadság abszolút önértéke- nek állításával válik az ember Istenhez hasonlóvá: „Nem voltak férgek (ti. a székelyek — B. Z.), amelyek köveken másznak, hanem emberek, akiken látszott, hogy a maga hasonlatosságára teremte az Isten... Ösztönösen tudták: aki magát féreggé teszi, féreg az; aki pedig a Teremtővel való hasonlatosságát meg nem becsüli, attól elvétetik.”96 S a szabadság e méltósága azért illeti meg a parasztot, mert az ahhoz való feltétlen jogát és igényét közvetlenül a szabadság teljességét és határolatlansá- gát létével szankcionáló transzcendenciából: Istenből vezeti le: „ment (ti. Csórja Péter — B. Z.) elszántan és egyforma keményen, mint az örökkévalóság rokona, és ment valami halhatatlan méltósággal, amely csak az Istennek s a parasztnak adódott.”97 A (teremtő’ szabadság törvényességének ez az — öncélú evilági hatalmi elveket kizáró — végső és gyökeres értelmezése kapcsolja össze ezt a mitikus transz- cendentalizmust a modem szabadságeszmék demokratikus, liberális érvrendszereivel, hiszen azokban is kezdettől megmarad az emberi szabadság isteni szentesített- ségének az elve. Mert a szabadságnak akkor van értelme, ha létezik ennek végső ontológiai bázisa és így feltétlen igazságértéke, mert máskülönben nem a szabadságra épülő sőt azzal ellentétes nézetek is megalapozhatnák önmagukat. A szabadságeszmének ez a paradoxonja — hogy ti. a nem a szabadságot valló eszme és gyakorlat „szabadságát” és „igazságát” tagadja — nem korlátozás, hanem az emberi létezés tökéletlenségének és problematikusságának az egyetlen lehetséges enyhítési módja. Annak a belátása és elismerése, hogy van igazság, nem jelenti a szabadság hatálytalanítását: mert ez az igazság transzcendens, vagyis tartalmában meghatározatlan s csak létében jelent érvényességet, kisajátíthatatlan mértéket.

A transzcendentális vonatkoztatások rendszere adja a Csórják — s főleg Bódi —, illetve Fazekas tanár öntudatának erejét is. Mert ez a szemlélet olyan szilárd meggondolásokon nyugszik, amelyek a legbiztosabbnak látszó evilági hatalom létjogát is semmisnek tekinthetik, amennyiben ez az immanens, normatív hatalom az igazság és a szabadság abszolút, egynemű letéteményesének állítja be önmagát, és nem a metafizikailag hitelesített és biztosított szabadságból levezetett, ahhoz képest feltétlenül alárendelt relatív funkcióként, szolgálatként működik és értelmezi magát Az öncélú hatalom önmagát tekinti az igazságnak, önmagát ruházza föl természetfölötti tulajdonságokkal. Benne Isten is csak a szubjektivitás gyakorlati, konkrét csoportérdek-tartalmakon nyugvó objektivációjának az abszolutizálását törvényesítő autoritás, s számára nem az isteni eszmét vagy szellemet inkarnáló népakarat, kifejezett népérdek és közmegegyezés a törvényesség egyetlen kritériuma. Az uralmi intézményeken és szerkezeteken kívülre kerülő vagy taszított függetlenség és radikális kritika természetszerűleg hivatkozik a népérdek ellenére működő hatalmi elvet tagadó, felismert isteni elvre: a tiszta bensőség szuverenitására: „nem ott van az Isten, ahová néztek! Hanem itt van a saját szívünkben! Akinek amilyen van!... Istennek és népemnek tartozom azzal, hogy megvédjem őt!... A vakság ellen kiáltok és felszabadítom ezen a helyen a szót, és a szárnyát visszaadom a gondolatnak! Tüzet lehelve tiltakozom a rendszer ellen, amely leszárasztja a gyermeki lelkek legszebb rügyeit, lerúgja az Istenhez repülők szárnyát... Ez így nem iskola! Ezt megalázkodók és megalázónak aklává tették, ahová neim nézhet víg arccal az Isten ... Isten teremtett engemef az ö hasonlatosságára és nem engedem kioltani az égi lángot. Nem engedem e falak között, mert nem börtönt és nem temetőt zárnak ezek a falak körül, hanem iskolát: Isten és igaz ember szerint világosságnak házát... szigetet, amelyen lelkek nyílnak.”98 Fazekas Ádám szavai leleplezik a tanárokat, akik képtelenek az általuk betöltött intézményes pozíciók érdekeit meghaladó látásmódra, a maguk metafizikai — az isteni és a népi szuverenitáshoz, szabadsághoz képesti — alárendeltségének a fel- vagy elismerésére, s ehelyett az őnekik, az ő érdeküket képviselő szabályoknak, parancsoknak való alárendelődést, alávettetést, a szolgaságot és a kiszolgáltatottságot követelik.

Ütközéseit az iskolával vagy kicsapatását Bódi sem az alázat bizonytalanságá544