Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 6. szám - Bertha Zoltán: Sors és mítosz: Tamási Áron (A Szűzmáriás királyfi világképének fő vonásai) (tanulmány)
latkozik a természeti tárgyak fölött. S amely mértékben válik szellemiebbé az ’isteninek’ fogalma; s amely mértékben emelkedik, benső fejlődés vagy méginkább tisztultabb hitfogalmakkal érülközés által a vallásos öntudat: azon arányban válik a sámánok beteges idegizgatottsága tisztultabb ihletettséggé”89. Ez az a spirituális átszellemültség, amely a modern transzcendentalizmus különböző fajai felől is értelmezhetővé teszi ezt a pogány-keresztény szinkretizmust, amelyben döntő súlyuk az archaikus valláselemeknek és misztikus rnagvú mítoszrétegeknek van, s melyben részint pedig a kereszténység folklorizált, népi katolicizmusa játszik lényeges szerepet.90 Mindkét forrás — a keresztény misztika éppúgy, mint a fejlett sámánizmus — a transzcendenciához való közvetlen, bensőséges, feltétlen alanyiságot biztosító viszonyt tételezi: az „unió mystica” csakúgy, mint az egyéni, emberi és a transzcendens, abszolút szubjektum szabad közlekedése a sámánhitben: „A magyar népi kultúra a természetfeletti lényekkel való érintkezés kétféle típusát ismeri: vagy a szellem jelenik meg a révülőnek, vagy a révülő lelke megy el a másvilágra a szellemek közé”91. S valóban, hol a jelenések érik utol Bódit, hol ő kerül a világerők képessé- giségének mintegy emanációs centrumába: „Ott ült immár a Törvénynek kútjában, ahonnét áradnak a csillagmozgató és földébresztő erők és azok az erők, amelyek a virágokat festik különböző színre s aranysárgára a búzát; amelyek a fák ágain a gyümölcsöt nemzik a virág illatában; amelyek holdvilágon színezik a lepke szárnyait és napvilágon a szivárvány kapuját; amelyek Isten felé csalják a fenyőt... és hordozzák nagy ívben az áldott Napot, aki mindeneket éltet”92. Ebben a helyzetben, amikor „Feloldódott. / A virággal egy élete volt már, egy öröme a fákkal, egy ereje a földeiéi, egy beszéde a színekkel és azonegy törekedése, mint a viruló tavasznak”92 — nem véletlen az Assisi Szent Ferencre való utalás sem. Mert olyan természetáhítat ez, amely a teremtő szellemmel történő misztikus azonosulás felől tekinti esztétikai alkotásnak az univerzumot és annak minden részletét. A teremtett- ség tökéletes, isteni esztétikumának és szépségének rajongó, átlelkesült áhítata telíti Tamási természet- és tájleírásait, a csodálat és a káprázat hangjával áthatott képeit a kozmoszról, a hegyekről, az „istemleheletű” havasokról, a „megáldott” mezőkről, az erdőkről, a fákról, a „káprázatos” és „gyötrelmes” havasi mezőkről, a lenyűgöző erdélyi vidékekről, a színek, az illatok, a fények érzéki impresszióiról, vagy a különböző természeti jelenségekről és tüneményekről, a viharról, a nap- és évszakokról és a többiről. A megjelenítésmód stilisztikai-poétikai formáltsága, meta- forizál'tsága (a lélek és a táj ősi-naiv egymásra-vonatkoztatása), s a szuggesztív stílus és nyelvezet egyéb összetevői (archaikus, népi, biblikus, mitologikus rétegek stb.) gazdag és szerves világegészet konstruálnak, azaz a képi, hangulati és gondolati síkok a jelentésrendszer különlegesen erős koherenciáját teremtik meg. Stílus és világkép organikus struktúrát alkot, valami kivételesen virtuóz művészi invencióval reprodukált és aktualizált „hitrege” szerkezetét. Mert Tamási műve egészében is tekinthető a magyar (székely) ősvallás rendszerének ihletett megeleveníté- sének, tehát néphit- vagy népi hitvilág-rekonstrukciónak. TÁRSAD ALOMLÁTÁS Ilyen értelemben is pontos Jancsó Bélának az a meglátása, hogy a mű „a lélek síkján folyik le”, s hogy központi kategóriája a hit, a mindenség, az élet és az ember hite — az egész lelkiség, sőt az egész székely nép lelkének megmutatásával együtt.94 A lélek primátusának kategoriális állítása nemcsak metafizikai, hanem ember- és társadalomszemléleti elhatározás is. Legáltalánosabban a tiszta szubjektivitás, a közvetlenség és bensőségesség univerzális és társadalomtörténeti elsőségét és feltétlenségét jelenti ez, a mindennemű tárgyi asultságtól, materiális vagy intézményes objektivációtól mentes vagy független lélek abszolút szabadságának antropológiai és történelmi örökérvényűségét. Ez a szabadság mint meghatározatlan és kötetlen szubjektivitás az emberi és az isteni (transzcendentális) szubjektum legfőbb határozmánya. Ez az ember egyedül méltó létformája, amely által a szellemi 543
