Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 6. szám - Bertha Zoltán: Sors és mítosz: Tamási Áron (A Szűzmáriás királyfi világképének fő vonásai) (tanulmány)

egy fundamentálisan más típusú tevékenységforma felől nézve válik értelmetlen látszattá, a visszatetszőnek tűnhető „virtuskodás” pedig egyrészt a meggyőződött- ség („megszállottság”) kivételes (feltétlen, kegyelmi) biztonságából és öntörvényű- ségéből, másrészt az esendő gyakorlati egzisztencia köreiben való megmerülés, részvétel és az abban végrehajtott igazságreprezentáció és megvilágosító értékdemonstráció méltóságtudatából és önérzetéből veszi igazolását. Nem az elidegenedett, individualizálódott művész-lét szembenállása vagy a szubsztanciálisan elhatárolódott hatalom kívülállása a Bódié; „Ostorozás helyett részt kér népe bűneiből és büntetéséből, vállalja a félbemaradottság és töredéksors tragikumát, az öntépés keserűségét és a falusi fátum mélyberántó tivornyáit.”27

A Szűzmáriás királyfi drámai ikerdarabjában, az ösvigasztalásban így mondatik ki a Csorja-nemzetség karizmatikus elhivatottsága, sámáni mivol+a, „Istenkirálysága”: „Az ösisten igaz fiad ők”28, Csórja Ambrus, az „áldott, igaz ember” ,,egy csendes éccakán kivette forrásból a holdat, s a tenyerin tartotta”29, Csórja Ádám pedig magáról jelenti ki: „én vagyak, alki még hordom a régi köntöst és jeleket”, „Az Attila hatalmából megmaradt örök szikra”, a „.bujdosó vezér”, a „bujdosó ig- ric”; „A mi életünk különös volt. Törvényünk az uralkodó igasság. S vallásunk a régi”30. A Szűzmáriás királyfi amellett, hogy szó szerint „új székely táltos”3I-nak, s ugyancsak az „ösisten igaz fiá”-32-nak neveztetik, szintén, már címbeli aposztro- fálásával is mutatja ezt az ősi, törvényes elhivatottságot, a sámáni (papi) és a ve- zéri pozíció egységének isteni, teokratikus legitimációját. A kettős királyság vagy szakrális fejedelemség intézménye, mely „maga biztos jele a királyi méltóság mágikus, szakrális voltának”33, az ős magyarság isteni és világi 'törvénykezést szintetizáló berendezkedésének egyik alapja volt. A papi hivatal „istentiszteleti köre” és az „általános harcias vitézi élet”, a „fensőbb, isteni tulajdonságok” és a „hősies vitézi jellem”34 együttese a táltosi minőség, s a „kádári”, „papbírói” funkció jellegzetessége, amelynek speciális esete az ún. székely rabonbán méltósága: „A kádárban! egy ily ős hún—magyar papbírói fő hivatal keresését teljesen igazolná a pogány székely 'krónikái hagyomány... a Rabonbánvó 1. E szerint az attilai maradék székelyek bizonyos theokratiai kormányszerkezettel bírtak volna, szabadon választott s rabonbánoknak nevezett vallási és polgári főnökök álltai kormányozíatváin”35. Mindez rávilágít Csórja Bódi „vallásos”, .^misztikus ábrándozásának”, vagyis metafizikai tudatosságának és „messianisztikus”, népvezéri felelősségérzetének szükség- szerű összefüggésére, egymástól való elválaszthatatlanságára, eltéphetetlenségére.

A történet során természetesen nem vonul végig, mintegy illusztratíve a sámáni, táltosi tulajdonságkor minden egyes eleme; de nem is csak elvont általánosságban érzékeltetődik: mert megjelennek azok az — egész népi hit- és szokásrendszerre jellemző — kulcsmotívumok, amelyek a történet konkrét fejleményeiben és egyetemes asszociációs terében is döntő fontosságú szerepet játszanak — persze Tamási feldolgozó képzeletének egyéni módosításaival, variációival. Ilyen mozzanat Bódinak a kedves lovához fűződő viszonya, ami mindjárt az első igazán lényegbevágó konfliktust idézi elő az iskolával. Egy parasztlenéző úrifiúnak való igazságosztás, illetve a jóbarát Berze Ferkével méltánytalanul bánó, részeges és kegyetlen kovácsmesteren való elégtétel, valamint a tímárokkal történő viaskodás után következik el az elpusztult ló kifaragott másának a rituális eltemetése. Bódi úgy érzi, a ló érte halt meg, mivel akkor fázott halálra, amikor bátyja első elszökéséből—elbujdosásából hozta vissza Bódit. A „gyermek és a ló megindító szerelme”30, ami a ló elhalásakor is megrendítően nyilatkozik meg, mágikus kapcsolattá fokozódik. Időközben történik meg a sámáni elhívásnak, megbizonyosodásnak tekinthető esemény is, Bódi apjának szavai által: „Azért még egy csillag van az égen s az te vagy, Bódi fiam!... Üdőtjelző fa leszel, székelyek látószeme, titkokat olvasztó tűz és elme”37. „Bódika remegett. A benne lévő szikrát megillette az apja”38; vagyis a nyugtalanság, az idegérzékenység, mely később patologikus tünetekben csapódik ki, megkapja útmutatását, oélirányultságát. Halluainatív és vizionárius képességeket mozgósító lelki izgatottság állapotában jelenik meg neki a halott ló: „Mintha lónyerítést és dobogást hallott volna. / S egyszerre megállott Holló lova előtte és játszva kapálta a földet. /

538