Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 6. szám - WEÖRES SÁNDOR 75 ÉVES - Döbrentei Kornél: Hamvas örökkévalóság, avagy a minőség etalonja (esszé)

DÖBRENTEI KORNÉL

Hamvas örökkévalóság, avagy a minőség etalonja

Számomra lenyűgöző és egyben fölszabadító Weöres Sándor benső szabadsága; az a csöndes konoksággal képviselt szellemi szuverenitás, melynek kiküzdése, elfogadtatása és megőrzése sehol nem könnyű a világon. Európának ebben a térségében pedig, ahol főszemélyiségek nevével jelölt doktrínák lassú egymásra következésével múlatja magát a történelmi idő — különösen nehéz.

De nem lehetetlen. Reményre-fölbujtón tanúsítja ezt a vehemens deklarációktól mentes weöresi magatartás, mely önmagában is sugárzó alkotás, és ezt bizonyítják a művek imponáló nagyvonalúsággal, a perc-emberkéknek fölérihetetlenül'.

Korszakok követik egymást. („Egyik nyár, akár iá másik”? Kigyógyulnak-e az erőszakos népboldogítás mániájából a proletariátus valódi érdekeinek egyedüli él- tudorai?) A totális üdvöt hirdető szakaszról, úgy istenigazában, az önfeledt ki- nyilváníthatóság szintjén, mostanság derüli ki, erősíttetik meg, hogy brutális tévedés volt — máig kihevenhetetlen következményekkel.

Korszakok követik egymást. Lám, eljött a tegnapi gyávákból, fal mellett sunyitokból, cinkos (cinkes?) némákból a m|ai bátrakká előlépők ideje is. A hivatalossá lett közmerészeké, merthogy csekély a kockázat, engedélyezett kurázsival, taktikusan nyitott kapukon szól a dörömbjük. A hanyatlásnak is megvan a maga konjunktúrája, s hozzá viruló lovagrendje.

Jönnek az új, és a fölújított „elkötelezettek,” a restaurált hiitűek, a cinikus ha- talomsóvárak és a különféle szemétdombok örökbérletes kakasai; jönnek a jóvátehetetlen, végletes döntések hozói és magyarázóik, a hosszú éveken át rövidlátó nagyhangúak, akik nem látják a fától az erdőt, ám erdészek akarnák lenni, s lehetnek is! És jönnek a jóhiszemű rosszathívők, a jövő új, tragikus tévedői és megtévesztett jei, köztük némely művészek, akik — mint ahogy történt ez a múltban is — életművük semmissé válásával fizetnek majd azért, hogy volt/vam gusztusuk talmi sikerekért kiszolgálni fals aktualitásokat, elvesztegetik talentumukat ingatag értékű s érvényű pillanat-karrierért cserébe. Nem okulnak a hatalomnak önként ajánlkozó szellemi cseléd-'elődök példájából, akik nem vették vagy nem akarták (merték?) észrevenni, hogy a politika csak külsőségeiben, a szervdlizmusra nevelésben omnipotens, egyébként éppen az ellenkezőjét „bizonyítja”, azt viszont lankadatlanul. Nem vették észre, hogy más nem is lehet, a nagykorúságtól még oly messze van, kivehető arca nincs, tehát naivitás elvárni, hogy felelős legyen az arcáért.

Weöres soha semmilyen körülmények között nem adta fel a függetlenségét, se leigázni, se elcsábítani nem hagyta magát. Művészetét soha nem rendelte alá az alkalmi érdekrendszeireket hordozó, manipuláló napi politikának, nem tett eleget hatalmi elvárásoknak. Távolságot tartott, hogy szabad és őszinte maradhasson s közben a kellő áttekintése is meglegyen e mindenkori ,ymai korcsmáról”. Műveivel nem avatkozott direkt módon az emberek-csinálta (olyan is) történelembe, ugyan mit kezdhet ezzel az elidegenedett világgal az, akinek kies tanyája a kozmosz! Avagy hogyan vehetett volna valaha is részt egy nem-szuverén politikában egy olyan szuverén személyiség, mint ő?

Egyértelmű szellemi függetlenségről van szó, amely a művekben megtestesülve éppen többértelműségéveil tudott, tud autonómnak megmaradni, oly tabukkal teli491