Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 5. szám - Elek István: Levél a főszerkesztőhöz

2. Tökéletesen igazad van, barátom, de sajnos nem vagyunk abban a helyzetben, hogy közölhetnénk. Lehet, hogy hamarosan nem jelent ez már problémát, de most, most még nem megy.

3. Hát ez egy pamflet öregem, ennek a cikknek minden állítása tévedés vagy torzítás, legalább egy ugyanilyen terjedelmű ellencikket kéne mellétennem, ha meg akarnám jelentetni, hogy sorról sorra megcáfoljon, ennek meg mi értelme lenne. Ott voltál te a közgyűlésen, tudod te egyáltalán, hogy miről volt ott szó? Nem voltál, na látod, elárulhatom neked, tévesek az információid, egészen másról volt szó. És honnan veszed, hogy a központi apparátus kezében varrnak a döntések, hát hol élsz te, s hogy ez az oka minden bajnak, ugyan, nevetséges, tizenöt éve se lett volna igazad, bár csak ez lenne a baj, a helyzet ennél sokkal rosszabb.

(A két utóbbi szerkesztőtől az esetleges apró pontatlanságokért elnézést kell kérnem, nem lévén véleményüknek írásos nyoma; emlékezetből idézem fel szavaikat.)

4. „... csak úgy lenne korrekt egy ilyen szubjektív hangvételű, belső írószövetségi ügyekben jártasságra utaló cikk leközlése, ha ismertettük volna az egész közgyűlést, az ott elhangzott hozzászólásokat, válaszokat, mert az olvasó számára csak így ítélhető meg, hogy önnek miben és milyen mértékben van igaza. Erre pedig nincs mód, mert ha így járunk el, akkor kellene hoznunk az összes művészeti szövetség közgyűlésének anyagát. Már ez is elképzelhetetlenül nagy terjedelmű lenne, és akkor még hol maradna mondjuk a TOT vagy a METESZ, stb., a társadalom nem kevésbé fontos értelmiségi és nem értelmiségi rétegét képviselő szervezet működésének belső élete, az őket nyomasztó gondok, az ő sérelmeik, javaslataik, elképzeléseik. Lássa be, hogy mindezek legszolidabb teljesítése esetén is folyhatunk valamiféle szövetségi értesítővé alakulna át.

Ha e technikai akadályok nem lennének, akkor is lenne jó néhány tartalmi ellenvetésünk — nem vitatva igazságait és a kifejtés logikáját — ami kérdésessé tenné írásának lapunkban történő hasznosítását.”

5. Az utolsó eset különösen tanulságos. Ha jól számolom, hét levelet kaptam eddig a folyóirattól e cikk kapcsán, és magam is hetet írtam, s még mindig adós vagyok a válasszal a főszerkesztő december 16-i levelére, amely azzal a kérdéssel zárul: „Vagy ön szerint nem árt ... a lapot ... tönkretenni?” Ám ezzel kicsit már előre szaladtam.

E történet a történetben ott kezdődött, hogy ezt a cikket küldtem el válaszul ama levélre, amelyben arra invitáltak, hogy vegyek részt írásaimmal a lap megújításában. Örülnék, ha közölhetnénk esszéit — írta a lap főszerkesztő-helyettese.

Levelezésünk lényegesebb fordulatait említem csupán. ígéretet kaptam, hogy a cikket közli a lap a szeptemberi számban, a júniusi politikai változásokra válaszul lábjegyzettel láttam el a szöveget, és szóba került utóbb, hogy „megjelenhefése érdekében” kap egy szerkesztőségi megjegyzést is.

Augusztus középen már gyanakodtam, hogy valami probléma lehet a közlése körül, mert a levonat csak nem akart megérkezni, tudakozódtam, ám a válasz megnyugtató volt. „Sajnos, előérzete neim csalt, bajok voltak — remélem, csak voltak — írásával. Már nyomdában volt, amikor egy kisebbfajta vihar kiemelte onnan. De újra nyomdában van a kézirat, s remélem, ha némi késéssel is, hamarosan levonatot is kap. S ha igaz, a cikk benne lesz a szeptemberi számban.”

Másfél hét múlva valóban megkaptam a nyomdai levonatot. Örömöm azonban korántsem volt maradéktalan. A főszerkesztő-helyettes ugyanis arra kért kísérő levelében, őrizzem meg a korrektúrát annak dokumentumaként, hogy szerette volna írásomat megjelentetni. „Tudom, most becsapva érzi magát — írja. — Joggal, el kell ismernem. Ezen az sem enyhít, hogy én ugyancsak be lettem csapva. Cikkét a fő- szerkesztővel egyetértésben küldtük nyomdába, a vele való megbeszélés alapján tájékoztattam önt terveinkről. Sajnos, utóbb a főszerkesztő — miért, miért nem — megijedt, s mivel tudta, hogy én változatlanul a cikk megjelentetése mellett vagyok (véleményem szerint ezt kívánja a lap érdeke is), a hátam mögött letiltotta a cikket. Amikor szóvátettem, s ebben mellém állt a szerkesztőség, retirált, saját kezűleg írta rá a kézirat első lapjára, hogy szedjék ki a kilences számba. Most, miköz448