Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 4. szám - Lengyel Balázs: Verseskönyvről verseskönyvre (Tóth Judit: Személyazonosság, Takács Zsuzsa: Eltékozolt esélyem, Rakovszky Zsuzsa: Tovább egy házzal, Parti Nagy Lajos: Csuklógyakorlat, Zalán Tibor: és néhány akvarell) (kritikák)

sor, s ettől már csak egy lépés: így halad az elmúlás felé az élet. Dehát ezt is tudja, legföljebb még kevéssé féli.

Tudni ugyanis — furcsát kell mondanom, a fentieknek csaknem ellentmondót — Rakovszky Zsuzsa mindent tud, amit egy költőnek tudnia kell. Szakmabelit és szakmán túlit. És napjainkban már a szakmabeli tudás is elég nagy szó. De ne így, ne a művesség alacsony fokén dicsérjük. Többről van szó: puritán versbeszédének kikezdhetetlen az érvényessége, s ezt az érzékletes megelevenítés és az elvont gondolkozás tömör egybejátszatásával éri el. Sűrített tartalmassággal. A részletekben is megbízható költői megfigyeléssel. Ilyesfélékkel: „Alulról fölfelé terjed a gladiolusz — lassított robbanása: — néhány napig tart, míg a sárga vagy — vörös lángnyelv felér a csúcsra.” (Napforduló). Ilyen pontossággal veszi észre, teremti meg jelképeit, és az éber intellektus ellenőrzésével készíti el belőlük érzelmi világának egy-egy analízisét. Éles, egzakt , végeredményt ad, szuggesztívat nemcsak egy-egy verssel, hanem az egész kötettel. Fiatal, magabiztos arcát nem lehet elfelejteni.

*

Ma már evidencia, még az olvasók előtt is, hogy a magyar költészet kifejezésmódja napjainkban alapvető változáson esik át. Hogy ez a változás most — éspedig a hetvenes évek közepétől kezdve — nadikálisabbnak látszik mindazoknál a változásoknál, amelyeket a század során az új és új avantgarde-hullámok keletkeztettek; s főleg hatékonyabb. Az avantgarde kifejezésmód, nevezzük ma neoavantgarde-nak, transzavantgarde-nak vagy posztmodernnek, mindent elsöprő divattá lett a fiatal vagy fiatalabb költőik között. S ma csaknem olyképpen kötelező egyenruhaféle, mint volt valaha régen a személyi kultusz köznyomorában a nőkön a zöld lódenkabát. A legkülönbözőbb egyéniségek viselik, ha loncsosan lóg rajtuk, ha sikkes nekik. Köny- nyű volna a versbeszéd változásának ezt a jelenségét úgy magyarázni, hogy íme most, ebben az új avantgarde divatban bosszulja meg magát a magyar költészet lappangó konzervativizmusa, meglehetősen szoros kötődése a nyelvi-formai hagyományhoz; úgy magyarázni, hogy hiába honosította meg a miagyar költészetben Kassák Lajos az avantgarde verset már a tízes években, invenoiózusan ráérezve az európai avantgarde kezdeményekre és velük együtt haladva, mozgalma nem hozott ízlésáttörést: a magyar líra a harmincas évek elejétől kezdve hagyományosabban alakult, mint a nyugat-európai líra, s így produkált olyan világirodalmi rangú eredményeket, mint Babits öregkori költészete, József Attila lírai műve, vagy az egyenesen klasszicizáló Radnóti Miklósé. Ám a némileg eltérő fejlődésmenetben, melyet aztán a következő évtizedek során a publikálást diktatórikusán irányító művészet- politika a költői kísérlet eltiltásával s egyfajta parlagi realizmus előírásával tetézett meg, csak féligazság visszahatásként a mai változás okát felfedezni. Kelet-Kö- zép-Európában, mint sejtésünk szerint bárhol a világon, de talán, az átlagosnál itt erőteljesebben befolyásolja a művészetek öntörvényű fejlődését a társadalmi-politikai viszonyok hatása, közérzetet meghatározó mivolta. S talán nem túlzás azt mondani, hogy az évtizedeinket meghatározó racionális társadalomalakítás napról napra kiütköző elképesztő irracionalitása tartja úgy hatalmában az újabb költő-nemzedékeket, hogy a nyelvi közlés racionális hagyományát félrehajlítva, nem logikailag épített, nem is szokványosán sejtető közlésmódökkal próbálkoznak, hanem sző- röstül-bőröstül a kísérletnek adják' oda magukat. De a találgatásokba, hogy az avantgarde áttörésben, a képvers és a videovers eluralkodásában mily része van a nemzetközi divatnak, mily része van a magyar líra fejlődésmenetének, s végül mily része a közállapotoknak, ne menjünk bele.

Inkább bemutatnánk az alábbiakban két költőt, akik a maguk választotta más kifejezésmódban már nem a hangolásnál tartanak, hanem számbaveendő, karakteres eredményekét értek el. Akik nagyjából úgy harminc év körül — most nálunk későn érnek a költők —, a második vagy a harmadik verseskötetüket publikálták. Bemutatunk, azaz inkább csak bemutatni igyekszünk. Mert aránylag kevés visszajelzésünk van arról, milyen sikerrel lehet az avantgarde versben a töréses építke471