Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Panek Zoltán: A plankács (novella)
PANEK ZOLTÁN A plankács 1. Ennek a vallomásnak egy bűncselekmény a tárgya. Méghozzá gyilkosság. Különleges kegyetlenséggel, ugyanakkor bizonyos értelemben önvédelemből és önbíráskodásból lis — többek részéről — elkövetett emberölésben mondhatom (mondom) magam bűnösnek; legyek szerényebb: inkább bűnrészesnek, cinkosnak, bűnsegédnek; aki viszont közel negyven éve néma ebben az ügyben. De még most is vigyáznom kell magamra, hogy mit mondok (a saját szája veri meg az embert, nem egyéb); mérlegelnem kell, majdnemhogy kínos gondossággal, minden szavamat: önmagámnak árthatok valamely meggondolatlanul elejtett kijelentésemmel. Még abban az esetben lis, ha a bűncselekmény időközben netán elévült. Ez a látszólagos előny esetemben szinte semmit sem jelent; illetve egyebet, mert belül más (törvények és másként rendelkeznek. Ha jobban odafigyelnénk, mi magunk is rájöttünk volna, amire mások, okosabbak, már régien, (hogy (életidőnkben mindvégig bizonyos „benső egyidejűség” jellemző az idő úgynevezett múlására; életünk voltaképpen egyszer vé- getérő, ám addig befejezhetetlen, folyamatos jelen. Ha nem linkáhb: 'befejezett jövő. De talán mégis pontosabb így: sohajelen. A múlt ugyanis úgy száguld át rajtunk, hogy jövőben a jövő felől felénk rohan az egyetlenidejű jelen. (Ö, hol vannak már azok a szép napok, amikor az emlékezés megtörténte után — most — emlékeznünk érdemes? Lesz-e miég érdemben életünk?) A világegyetemnek akkor is működnie kell, ha az embernek közben halnia. „Minél inkább változik, annál inkább ugyanaz marad.” A szürkében lis van mind mélyebb árnyalat, egészen addig a váratlanul — látszólag váratlanul — megvillanó szögig, ahol az anyag, akár valami ismeretlen tünemény, már át- hajlik a kétségtelen feketébe; .de olyanba, amelyről Petőfi Sándor azit írja, hogy „fekete mint a bérletit lelkiismeret”. Bármilyen félreeső bűnös is valaki, mint például jómagam, még kellően megfontolt megszólalásával is önmaga sebezhetőségét mutathatja, hasonlóan minden, különösen a rövid lejáratú hatalomhoz, ami az entber, mert hivalkodásából (a „vallomások” nagyrésze az) olyan hiteles részletek tetszhetnek ki, amelyek felérnek egy perújrafelvétellel, újrafogalmaztatják az esetleg felületesen kezelt és könnyelműen elejtett vádat; a valamikor- elillanó jelennél ezúttal fciúttalanabb jelenben kezdődhet elölről minden. .Legjobb, ha ami belül van, maradjon is belül. Különösen, ha már tudjuk az életről, hogy mindent tudunk (tudni vélünk) róla, csupán azt nem, hogy ekkor kezdett el igazán titok lenni. — Tiszta szándékkal jöttem — motyogta makacsul és kötekedően Venye- ge István, aki a kocsmából egyenesen a Juhászók konyhájának ajtófélfájához 434
