Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Monoszlóy Dezső: Kutyatejet isznak a lepkék (novella)
ván a szomorúság elől. Miféle szomorúság elől, vajon az elől a végső elől, amely most Gábort is eltölti? A nők előbb érnek, előbb megérzik szőröstül-bőrösitül az életet, a férfiak 'inkább filozofálnak, érvelnek, fenyegetőznek vele. De amikor eljön a maga bódító zamatával, nem kell nyúlcipőt kötni előle, ezzel a szomorúsággal felfegyverezve nem a nőkre, az úttestre kell hasalni inkább. Egyszóval Bébi szomorúsága más természetű volt. De hát ő mindig félt valamitől, félt a széltől és nem mert a csillagokra nézni. Az örökkévalósággal és a végtelennel is hadilábon állt, ha ilyesmi szóba került, tiltóan a szája elé tette a kezét: nehogy kimondd! A kórházba igyekvőn mindezt egybevetve körülményes Bébire várni. Jobb így. A várakozás szörnyű. Szörnyű a várakozás? Dehogyis. Már egyáltalán nem szörnyű, belesimul az élet unalmas menetébe. De akkoriban a várakozás szörnyűsége tele volt a gyönyörűség izgalmával és a kétségbeesettség boldogságával. Bébi egy hegyi szanatóriumban üdült, amolyan utókúrán, mert lefogyott, mert gyereket várt, mert gyereket vesztett, mert mindig volt vele valalami. öt óra vonatút oda, öt óra vissza. És mindössze egyetlen szabad vasárnapba kell az utazást belegyömöszölni. A háború utáni első évek ezek. Pénz sincs nagyon, valami ajándékot is kell vinni, és hétfőn korán reggel pontosan meg kell jelenni a hivatalban, mert a nagyképű, utálatos főnök minden percet számontart, Mit számít ez? Már három hete csak Bébire gondol, a vonaton is, a szanatórium lépcsőit meg hármasával veszi, majdnem kitöri a nyakát. Hányas szoba is, ja, igen. És Bébi nincs. Hová lett? Kirándult. Hogyan lehet egy szanatóriumból kirándulni? Hová? Kivel? És mikor jön vissza? Vasárnap van, ilyenkor senki se tud semmit. Csak a takarító személyzet van itt, talán az ügyeletes orvos, meg a betegek. Csak éppen Bébi ment el kirándulni. Az egyik beteg azért tud valamit, rejtelmesen pislog, nagyon rendes emberek, akikkel elment, a szomszéd községben laknak, tíz kilométerre innen. Hogyan lehet odajutni? Alighanem csak gyalog, de nehogy oda induljon, addigra visszajönnek és csak elkerülik egymást. Mindössze hat órát várhat az utolsó vonatindulásig. Azzal haza kell menni, mert hétfő lesz, főnök lesz. Bébi nélkül marad ez a vasárnap is. A visszaút a tömött vonatban olyan keserves, hogy minden érzékszerv pattanásig feszül, kivégzés előtt érezhetnek hasonlót a halálraítéltek, vagy ez már maga a gyönyörűség? Abban a különös fürdőszobában tévelyegve Bébivel isznak a konyakosüvegből. Kik ezek a kedves emberek, nekik is van egy különös fürdőszobájuk? Mi lett volna, ha nem ilyen hasztalan az az utazás, hol ölelkeztek volna? Be kellett volna zárkózniuk egy szanatóriumi mellékhelyiségbe, vagy ők is elmehettek volna kirándulni? Ki adott egyáltalán erre engedélyt? Lám, ezt elfelejtette megkérdezni. Ott, a vonatban féltékenység és szeretkezés egybeolvadt. Hol egy margaré- tás réten hancúroznak, hol Bébi ismeretlen látogatóival dulakodik. Bébi azonban közéjük ugrik és mosolyog. Nézd, kutyatejet isznak a lepkék! Igen, kutyatejet isznak a lepkék, kutyatejet isznak a lepkék, még harminc ház a kórház bejáratáig. Harminc ház, az nem sok, még arra sem elég, hogy végigálvez- ze a pázsiton való szeretkezést. De a kórházból hazafelé is lehet a házakat számolni, sőt azután is, mert ma még egy másik egészségügyi procedúra vár rá, egy másik intézmény, ahol a galvanizáció áldását is végigpróbálhatják rajta. Ez gyorsabban megy, mint az infúzió, itt nem ér rá Bébire várni. Ha éget, vagy erősen perceg, szóljon. Se nem ég, se nem perceg, sem a combján, sem a hátgerincén, úgy látszik, már nagyon gyámoltalanok azok az idegek, fájni sem tudnak. Éktelen berregés, jön a dundi ápolónővér, lecsatolja a szíjakat, legfeljebb arra futja, hogy elismételje magában: Kutyatejet isznak a lepkék. Nem szánalmas, hogy egy elmúlt szerelemre zsugorodik a tudat? Az életnek 417
