Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 4. szám - Monoszlóy Dezső: Kutyatejet isznak a lepkék (novella)

többet kellene jelenteni ennél. Vagy ez is kibogozhatatlan? Mert Bébire várva nem csak azt jelenti, Bébire várva, hanem valahogyan mindent. A közös halottakat, azokat, akiket szerettek, és azokat is, akik ellen harcoltak. A rossz szomszédokat, a jó szomszédokat, a ki nem mondható végtelenséget, a szelet és a csillagokat, amiktől Bébi félt, kicsit az örökkévalóságot is, jelentős célokat, amelyeket ugyan el nem értek, de hitték, hogy elérhetők, és azt is, az élet szép és az élet harc, nem olyan majdnem egyforma semmilyen, amolyan úgyis vége lesz, amilyenné változott. A kutyatejet isznak a lepkékben még isten is benne volt, és az is, hátha nincsen, nekik kettőjüknek kell őt is helyettesíteni, ami azért roppant felelősség, s ha így van, legalább egymásnak nem szabad sohasem hazudniok. Bébi pedig állandóan hazudott. Vagy nem így volt? ö a hibás, ő' tette lehetetlenné, hogy igazat mondjon? Mert hogyan derült ki Bébi hűtlensége, úgy, hogy ő is lefeküdt valakivel. Ha nincs Zsuzsa, akkor Bébi, ahogy maga állította, sírba viszi a sokféle szomorúság elől való menekülését. Akkor holtomiglan-holtodiglan hazudik. Zsuzsa azonban nem engedte, összeráncolta a homlokát, és megfenyegette Gábort: Én csak akkor kellek, ha ő nincs! Én sohase tudom őt elhagyni. Talán azt hiszed, hogy hű hozzád? Meg vagyok róla győződve. Istenem, hogy a férfiak milyen marha állatok, nincs naivabb egy férjnél, de mit lehet tenni, az én férjem is szakasztott ilyen. Csakhogy én becsületesebb vagyok Bébinél, mert én igenis veled akarok élni. Válj el, én is elválok. Holtomiglan-holtodiglan! Zsuzsát nem lehetett lerázni, kéretlenül is hozta a bizonyítékokat, mikor, kivel, hányszor. Valószínűleg így sem volt teljes a névsor, de ahhoz bőven elég, hogy Zsuzsával többet szóba ne álljon, és Bébivel is szakítani tudjon. A fűszeresük azt mondta egyszer: Tudja, uram, ilyen vastag könyv az élet. Még mutatta is a kis kövér, szőrös kezével. Fenéket, az élet vékony kis könyvecske, pár lapból áll az egész. Két hátgerinc kikapaszkodik a vízből, fölmászik a fára, lemászik a fáról, aztán eltűnnek és új hátgerincek jönnek. Talán más élet mégsem ennyire leegyszerűsíthető, hátha mások életében nincs ekkora jelentősége egy találkozásnak! Te is megcsaltál! Ez Bébi hangja. Cseppet sem szenvedélyes, cseppet sem szemrehányó. Ebben nincs semmi meglepő, hogy más hangon szóljon, meg kellene játszania magát. Ehhez viszont semmi joga. Hiszen te voltál az, akii megengedted, mi az, hogy megengedted, uszítottál a töhfai nőre! Csák azért, mert úgyis megtetted volna, azt hittem, ha ilyen leszek, megtarthatlak. Én veled akartam élni azon az elhagyatott szigeten! Igen, csakhogy az élet nőstényekkel teli, színes szárazföld és nem sziget. Jó, de akkor az férfiakkal is tele van. Én azonban nem uszítottalak rájuk! Lehet olyat követelni, amit magunk se tartottunk be? Akkor is megcsalsz, ha betartottam volna. Te is. Nem érted a különbséget? Nem. Ezek szerint ma sem lehet feloldani ezt a történetet. Ma sem, amikor már úgyis mindegy. Amikor lassan halálba simul a tevékenység. Nem szamárság ilyenkor a múlton faricskálni? De hát a jövőt építeni még nagyobb esztelenség. Hatvanéves korban már mindenki félig hulla, akár beteg, akár egészséges. Ezt egy orvos ismerőse állította, és igaza volt. Egy félig hulla pedig azt tehet, amire éppen kedve szottyan. Jobb híján akár elrontott házasságán elmélkedhet. Nincs több lap? Már hogyne lenne. Fagy van, hó tapad aiz arcára, lerohadt lábáról a bakancs, körbe-körbe szaladgálnak, aki kimerültén lerogy a hóra, elalszik örökre. Kéz- és lábfejébe belemart a hideg, máig őrzi a hegeket. Az őrök üvöltése farkasordításként hangzik, éjszaka van, -és nincsenek csillagok. Nincsenek csillagok, hova lettek? Vissza kell jutni Bébihez. Egy-kettő, egy- kettő, vissza kell jutni Bébihez. Ez is egy lap, de ez is olyan, mint a ponyvaregények oldalai, ahol a szerző elhiszi és elhiteti, hogy az életnek története van.

418