Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 4. szám - Monoszlóy Dezső: Kutyatejet isznak a lepkék (novella)

más betegekkel enyeleg. Ö azonban legszívesebben egy nevetséges hálószobában nyújtózkodna, és egy még ennél is nevetségesebb fürdőszobaajtóra figyelne. Mindjárt nyílni fog, Bébi anyja jön ki onnan, magáraszorítva kopott pongyoláját. Ök az ágyban fekszenek, Bébi anyja vízilófejét ide-oda ingatja, úgy látszik, víz ment a fülébe, azt szeretné kirázni. Gyönyörködve néz rájuk: Micsoda szép pár vagytok! Hát igen, az én famíliám a tizenkettedik századig vezeti vissza a családfáját, Jonathan alma ez a Bébi, igazi jonathan alma, és te is az vagy, édes fiam, csak a csizmádat ne pucoltatnád a lányommal, hogy az ördög esne beléd! Miért éppen ez a pillanat elevenedik meg? Hiszen voltak sokkal szebbek, színesebbek, karácsony esték, közös lovaglások, magasles, disznótor egy távoli jegyzőségen, fiakkeres hazatérések nagy mulatások után. Csakhogy ezek megmerevedett képek, némák, nem recseg közéjük Bébi anyjának a hanga, Bébi nem szorongatja a takaró alatt a kezét, és nemcsak azt szorongatja egyre pajzánabbal, miközben a mama nem veszi észre, hogy már régen ki kellett volna ballagnia a hálószobából. Ö most saját lányságát meséli, amely dehogyis volt olyan szenvedélyes, mint az övéké, hiszen ti reggeltől- estig nem hagynátok abba, de azért az is szép volt, és akkor pénz dolgában is valahogy jobban álltunk, mert hát azóta ugye, de én hiába beszélek apátokkal, ő mindegyre valami szenzációs találmányon töri a fejét, ahelyett, hogy vénsé- gére végre megkomolyodna. Miféle rejtély hímezi olyan széppé a szegényes hálószobát, csupán két fiatal test ’egymásbagyönyörödése, vagy valami más? Hiszen a mama meséje is belefér abba a hálószobába, a savanykás bor is, amit hármasban isznak, és még mi? Ezt a titkot egy öregasszony őrzi, nem a mama, aki már régen halott, hanem a lánya. Ettől az öregasszonytól függ Gábor élete visszamenőleg, és valahogy visszavonhatatlanul. iPedig az előbb is becsapta, amikor az ágyához ült, úgy mutatta magát, mint a válóper napján, mintha azóta egy percet sem öregedett volna.

A kórházból Bébire várakozva így néz ki a világ. Mi lenne, ha fordítva kezdene hozzá, ha Bébin keresztül közelítene a kórház felé? Amikor kora reggel a botjára támaszkodva nekiindul. A gyaloglás jót tesz a megmerevedett izmoknak, csak nem szabad túlzásba vinni. Időnként meg is lehet állni, ilyenkor még nincs tolongás, a kórház közelében meg alig lézeng néhány ember, csak szemeteskocsik, tejkibardók, esetleg egy éjszakáról ittfelejtődött részeg. De hogyan fér ebbe a reggeli menetbe Bébi? Az úttest tele van piszokkal, véres szőr- és tolles omókkal, jármű vek által szétgázolt tetemekkel. Nem megrendítő, inkább utálatos. Döglött macskák, kutyák, madarak, patkányok felett minek sajnálkozni? Számba se kell venni, melyik mi volt. Sokkal erősebb az a másik előfintorodó gondolat, hogy lám, nem tart már sokáig, előbb-utóbb vége lesz, az ő élete is ilyen úthenger alá kerül. Érdekes, a 'Bébire várás éveiben saját halálát sem beletörődő formában, de másképpen sem tudta elképzelni. Egyetlen halál aggasztotta, nehogy Bébi haljon meg először, azt nem lehetne elviselni. És amikor a bíró kimondta a válást, mégis el tudott indulni abba a másik lakásba. Nem különös? Pedig addigra Bébivel nagyonis belejött a temetésbe. Az ő apjával kezdődött, Bébi szülei következtek, édesanya halt meg utoljára. De nemcsak azt a négy koporsót kísérték hol a valóságban, hol gondolatban együtt, ifjúkori barátokat is el kellett búcsúztatni, az úttest ehhez képest frissen terített asztalnak tűnik. És olyanok is elpatkolnak, akikhez csak Bébinek volt köze. Róluk is jóval többet kellene tudni, mert teljesen nevetséges, hogy egyiket-másikat közülük gyanútlanul ő is meggyászolt, s csak a nagy vallomások idején derült ki, hogy Bébi szeretői voltak. Na, nem a szeretői, Bébi szavaival csupán olyanok, akikkel éppen lefeküdt, menekülni akar416