Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 4. szám - Monoszlóy Dezső: Kutyatejet isznak a lepkék (novella)

meséljem, hogy meggyógyulj, megszüld a fiamat, feloldó szavakkal elhódítsál. Te még ismerted az életemet, most már senkivel sem tudom megosztani.

Ha az emibeír kinyitja a szemét és jobban körülnéz, (Bébinek hűlt helyét se látni, idegen személyek tartózkodnak a teremben. Van, aki saját lábán jön, nagy kínnal kifűzi a cipőjét, fölkapaszkodik az ágyra, van, akit a mentőszolgálatosok hoznak, ismét másokat a különböző kórházi osztályokról ágyastól gurítanak ide. Néha egy-egy ápolónő is betéved, szemlét tart az üvegek felett, s ha egyik-másik kiürült, kiveszi az infúzióstűt a betegek karjából, kötszert oszt szét, amit a friss sebre kell tapasztani. Ezek lennének a tényleges szereplők? Nem Bébi, akivel húsz évet élt az ember? Azt, akii a hatodik infúziót kapja és még távolról sincs vége a sorozatnak, ilyesmivel nem lehet zavarba hozni. Ha valaki időnként meg is zavarja találkozójukat, ott és úgy kezdheti újra, ahogy a pillanatnyi hangulatába belefér. Mikor is látta Bébit először? Fényképről már ismerte. Nézd, milyen gönyörű, lelkendezett a barátja. Te kéred meg a nevemben a kezét, rajtad kívül senkim nincsen. Vonattal utaztak oda. Milyen nap is lehetett? Teljesen mindegy. Az utazás részletei, hogy étkezőkocsiban vacsoráztak, egymással szemben, vagy egymás mellett ültek, már elmosódtak. Az egészet éhező, néger gyerekek felpuffadt hasú tömege takarja el. De mi köze van neki Afrikához? Mi köze van egyáltalán másokhoz? Amikor az ember megöregedve, elfáradva önmagához se tud visszatalálni? Egyes szakértőknek úgyis az a véleménye, és valószínűleg igazuk van, hogy minden megmentett afrikai csak megtízszerezi a nyomorúságot. És ha nem így van? Ki kötelezheti őt szánalomra, megértésre? Nem az egyedülmaradott- ságból, hanem a megosztható szeretetből táplálkozik a közösségi érzés. Bébiből és abból a hegyeken (túli városból, ahol ő szállodában szállít meg, a barátja pedig a leendő menyasszonyinál. Aztán éppen osaik megborotválkozott, 'inget váltott és elindult az ismeretlen házak között, és csodák csodájára pontosan abba az utcába tévedt, ahol Bébiék laktak. Pedig a címüket sem tudta, a barátnak kellett volna érte jönni a szállodába: Ráérsz, pihend ki magad, mi délelőtt egy intézeti szavalóversenyre megyünk, Bébi nővérének a versét szavalja az egyik diák, ez téged úgyse érdekel. Ahogy a macskaköves utcához ért, furcsa izgalmat érzett, minden kő egyszeriben ismerősnek tetszett. Egy rácsos kapu meg- csikordult, barátja, Bébi és Bébi szülei léptek iki a (kapuin. A szavailóverseny- re már együtt menték. Az iskola dísztermében egymás mellett ültek. Na, mit szól ehhez a marhasághoz? kérdezte Bébi. Csak nem fogjátok magázni egymást, szólt rájuk a barát. Ettől kezdve tegeződtek. Érdekel téged a színház? Nem nagyon. Én viszont... Tudom. Holnap a próba előtt az öltözőben találkozhatunk. A színház macskaugrásra fekszik a szállodától. A parányi öltözőben Bébi fitos orrán ugrál a púderpamacs. Ilyen pikáns orrot egy percig sem szabadna eltakarni. Bébi álmodozva nézegeti magát a tükörben. Tulajdonképpen miért szerettél belém? Gábort meghökkenti a mondat, az uniformis gombjait babrálja, szeretne tiltakozni, ennek a kérdésnek se előzménye, se jogosultsága. De hiszen Te és István. .. Ugyan, István, legyint Bébi, nem volt és nem is lesz közünk egymáshoz. De ő szeret téged. Na és, engem sokan szeretnek. Bébiből édes kegyetlenség árad. Gábor még sohasem találkozott ilyen nővel. Mégis képtelen beszélgetés ez, alig tud erőt venni magán, úgy tántorog ki a színházból, mintha egész éjjel liumpolt volna. ,Egyetlen megoldás, ha ezek után le sem vizitel. A szavalóversenyen Bébi szülei amúgyis rosszallóan nézegettek felé, talán azért, mert Bébi olyan bizalmasan közel bújt hozzá. Nem vizitel le, és holnap búcsúszó nélkül elutazik. Ha tudná, melyik gombot kell lenyomnia,

413