Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 3. szám - Gyurácz Ferenc: Irányok és hiányok (Jegyzetek a 25. kötetéhez érkezett JAK-füzetekről) (tanulmány)

jának. Nem a JAK-fűzetek szerkesztőségén és kiadóján múlt, hogy azóta ez a látszat csalókának bizonyult. A Ver(s)ziók seregszemléje a hagyományos népi-metaforikus vagy tárgyias formavilágot épp csak föllazító próbálkozásoktól a konkrét, a vizuális és a hangvers számos változatáig fölvonultatta a legjellegzetesebb kísérleteket, melyek azután az egyéni verseskönyvekben is teret kaptak. Itt jelentek meg a különböző stílusirányzatokra egyformán érzékeny, azok eredeti összeegyeztetésére törekvő Zalán Tibor legvégletesebb formai kalandozásai, Varga Imre ugyancsak e szintézis jegyében alakuló, filozofikusabb költeményei, és a párizsi Magyar Műhely körének legformátumosabb hazai költő-képviselői, Petőcz András, Székely Ákos, illetve Endrődi Szabó Ernő szöveg- és képverskötete. És itt jelent meg a hazai új avantgarde egyik legkiérleltebb és talán legjelentékenyebb, mert legtöbb emberi és művészi hitelt hordozó produkciója, Balaskó Jenő Mini ciklon című verseskönyve — valaminő igazságszolgáltatásul a kísérleti líra évtizedekig margóra szorult művelőjének.

Ma már korántsem mutatkozik akkora ellenállás a hivatalosság és az irodalmi intézményrendszer részéről a kísérleti irodalommal szemben, mint akár egy évtizeddel korábban, s ez mások mellett a JAK-füzetek érdeme. Bebizonyosodott, hogy az irodalompolitika részéről alkalmazott ideológiai fék nem a pusztán esztétikai-itech- nikai igényű újító, normasértő törekvések visszafogására szolgál (ezek rejtett ideológiai különállása ellenére sem), hanem sokkal inkább a nyílt ideológiai tartalmat hagyományosabb kódrendszerben megszólaltató, a szocialista népkultúra hajdanában hivatalosan szorgalmazott eszményét mind nyelvileg, mind az írói magatartás tekintetében jobban megközelítőt!) irodalmi jelenségek akadályozására, vagy rosszabb esetben teljes kiiktatására (lapszerkesztőségek leváltása, írói „szilenciumok” elrendelése stb.). E bizonyság azonban, amennyire én látom, nem lendítette föl a pusztán esztétikai-lechniikai igényű újító törekvéseket. Nem, mert ugyanakkor bebizonyosodott az is, hogy az avantgarde jellegű kísérleti irodaiam nagyobb súlyra vergődésének a ma már talán nem létező adminisztratív gátaknál sokkal lényegesebb akadályai vannak országunkban: nemzeti és társadalmi létezésünk évszázadok óta alig módosuló alaphiányai. Eme hiányok egyes rövid karszakaszokban — pl. az 1970- es években — elhalványodván, nagyobb teret engednek a társadalmi tudat (benne az irodalom) és a konkrét-személyes élet esztétikai hajlamainak (a könnyed vagy groteszk játékosságtól az individuális „külön pokol” fájdalmas megéléséig — és elemzéséig), más időszakokban azonban — pl. napjainkban és a közeljövőben — egyre gyötrőbb hiányokként tűnnek elő egyéni és közösségi megrekedésünk hátteréből, fölerősítve a megszüntetésükre való törekvés etikai imperatívuszát. Ilyen helyzetben a létértelmezésről nagyvonalúan lemondó vagy azt teljesen marginális létszférákia korlátozó kísérletek és irányok társadalmi és irodalmi szerepe is elkerülhetetlenül marginális lesz. Nem juthatnak domináns pozícióba azok a törekvések sem, amelyek a létértelmezést pusztán általánosságban, a konkrét társadalmi összefüggéseitől hermetikusan elválasztott emberi egzisztencia értelmezéseként fogják fel. Nem adminisztratív okok miatt nem juthatnak — az említett, százados hiányok megszüntetése együtt fog járni a demokratikus szellemi élet megvalósításával —, hanem meri a kiemelkedő tehetségek, természetüknek megfelelően, most is a koráramok (nem: kordivatok!) mentén fognak fölsorakozni. Annál is inkább, mert a hazai koráramok — az árnyalatlan megfogalmazás veszélyét vállalva idesorolható a nemzeti közösség és a társadalmi-politikai demokrácia eszméjének felértékelődése, a kultúra értékkonzerváló szerepének előtérbe kerülése, a nemzeti történelem, az érzelmesség, a személyesség, a „sztori” rehabilitálása stb. — a történelemben nem túl gyakori módon együtthaladni látszanak számos, nemzetközi méretű, emberiség-érdekű tendenciával, hogy csak a demokratizálódás jelenségét említsem a politika, az érzelmek fölértékelődését pedig a mindennapi élét és a („posztmodern”) művészetek világából.

Az avantgarde experimentalizmus tehát nem vált és belátható ideig alig is válhat irodalmunk jellegadó jelenségévé. Fontos azonban, hogy a JAK-sorozatban a korábbiaknál nagyobb nyilvánosságot kapott, mert ezáltal megszűnt a titkok homá366