Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 3. szám - Görgey Gábor: Vadászszőnyeg (regényrészlet)

Ja úgy, itt van a kutya elásva! A jégveremdombon látottak után kirukkolhatott eleddig titkolt szenvedélyével, ezért ma­radt el a pellengér! Tíz-tizenöt percnyi vakargatás után a mel­lényzsebéből elővett egy csehszlovák koronát — előre berak­ta a pénzdarabot, tehát készült az akcióra — és unokája kezé­be csúsztatta. E pillanattól kezdve nagyapánál — persze a két lánynak is — mindig lehetett pénzt keresni, a nap bármely órájában. Egyszer, amikor vendégek voltak, az egész társa­ság kint ült a terraszon, Adám meg elunta magát, szépen oda­ment a hintaszékében ringatózó nagyapához és se szó, se be­széd, elkezdte vakargatni kopasz fejét. Az öregúr a váratlan akciót már nem tudta megakadályozni, inkább belement, mint valami jó tréfába, de szemmel láthatóan röstelkedve — Mária néni pedig kijött a sodrából és úgy leteremtette tisztelt apó­sát, hogy az elvörösödött és szelíden eltolta magától az uno­káját. E pillanattól lett teljes nagyapa és a gyerekek cinkossá­ga. Diszkrécióba burkolták a titkos fejvakarásokat ugyanúgy, mint a talpsimogatást. Annyi évtized múltán bizonyos tapin­tásokra ma is nagyapa tömör sörtéjű, kopasz fejére emlékez­nek az ujjai. Magyar vizsla simogatása, őzbőr érintése, fino­mabb padlószőnyegek, plüssdíványok felülete nyomban feltá­masztja a rég elporladt testet, eleven, tapintható valósággá. Valamelyik nyáron, amikor megint összejöttek Tárkány- ban az unokák, meglepő fordulat várta őket. Egy mátyásma­dár üldögélt a hintaszékben szemlélődő nagyapa vállán, far­kát illegetve, fejét billegetve, teljes otthonossággal. Kora ta­vasszal bukkant fel, amikor nagyapa a hűvös márciusi nap­sütésben bundába burkolózva kezdett ki-kiüldögélni a terasz­ra, nézegetve a hóból előbújó hegyoldalt, a lucskos-fényes szántóföldeket, az összetéveszthetetlen sárosi olvadás meleg barna árnyalatait, melyeket Szinnyei-Merse néhány kilométer­rel odébb, a családi birtokon, Szinnyeújfalu tavaszébresztő fé­nyeiben vászonra varázsolt. A mátyásmadár először a korlátra telepedett, tisztes távolságban a hintaszéktől, onnét nézeget­ték egymást nagyapával. Két napig tartott, amíg felmérte a helyzetet, el-elszállt, majd visszatértekor mind közelebb lan­dolt nagyapához, de olyan pofát vágva, mint aki nem is kö­zeledik, ő ugyanoda szállt vissza, ahonnét elrepült. Hamaro­san ott billegett nagyapával szemben a korláton, karnyújtás­nyira, és szemezett az öregúrral. Látnivaló volt, hogy a ma­dár unja magát és partnert keres, akivel kommunikálni lehet. Nagyapa meg se mozdult, hogy tervei nyugodt végrehajtására bátorítsa a mátyásmadarat. Csak a szája mozgott: „Adjisten, Matyi! Hogy vagy, Matyi?” Matyi válaszolt is, utánozva nagy­apa hanglejtését. Azután a harmadik napon, az egyik fontos­kodó, látszólag sürgős, ügyintéző elrepülés alkamával, ami per­sze csak abból állt, hogy húzott egy ívet a nagy tölgy körül és már jött is vissza — mint aki észre sem veszi, hogy nem ugyanoda szállt, ahonnét elment, tehát szórakozottságot mí­melve, nagyapa vállára telepedett. Persze minden idegében el­Fejvakaró Egy má­tyásmadár puhatolód­zik Partnerné­ző 291

Next

/
Thumbnails
Contents